Jön a Cigányszerelem Szulák Andreával

A Csillagok évében sok új bemutató mellett régi kedvencekre is számíthat a közönség a Budapesti Operettszínházban. Műsoron marad a Béres Attila rendezésében tavaly bemutatott Cigányszerelem is. Az előadás sikere azóta is töretlen, köszönhetően Lehár Ferenc zenéjének és az Operettszínház kiváló társulatának, olyan vendégművészekkel kiegészülve, mint például Szulák Andrea és Csonka András.

A két profi osztrák szövegíró, Willner és Bodanzky szinte egyszerre adta át Lehárnak a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem librettóját. A komponista nagyobb kedvet érzett Zórika történetéhez, hamarosan nekilátott a munkának és 1909. május közepén leszállította a kész zenei anyagot a Carl-Theaternek. Egy év múlva, 1910 januárjában csendültek fel először a Cigányszerelem melódiái, köztük a műfaj egyik legismertebb és leggyönyörűbb slágere, a Messze a nagyerdő. A Budapesti Operettszínház tavaly októberben, a Sztárszerzők évében mutatta be a darabot, méghozzá sztárszereposztásban - s most, az évad elején, szeptember harmadik hétvégéjén, 14-15-16-án újra megtekinthető az előadás. Több mint tíz éve már annak, hogy Szulák Andrea először az Operettszínház színpadára lépett a Hotel Menthol című előadásban, és vendégművészként azóta is színesíti a társulatot. Operett-szerepben azonban eddig még nem láthattuk. A Cigányszerelemben Lehoczky Zsuzsával felváltva Bertát alakítják, akire még a cigányvajda is szemet vet. "Sokan temetik az operettet, én azonban nagyon szeretem. Úgy gondolom erre a műfajra mindig és minden körülmények között szükség lesz. Rajtunk áll, hogy ezt az értéket mennyire tudjuk aktualizálni és megszerettetni a közönséggel. Erre a Cigányszerelem tökéletes, hiszen nem csak csodálatos zenéje és roppant aktuális története, de humora is van. Az én humorom is a régi. Mindig hálás vagyok, ha vidám darabban kapok szerepet. Minden szerep hozzátesz a színész ember életéhez és gazdagítja eszköztárát. Bertát játszani nekem egy lubickolás és örömteli kísérlet. Ráadásul remek a társaság."

szulaka

Csonka András szintén visszatérő vendége az Operettszínház darabjainak. Bár a Csókos asszonnyal már belekóstolt az operett világába, a Cigányszerelemmel csöppent először egy igazi nagyoperett történetébe. Tivadar szerepében pedig egyszerre színész és rajongó, mint mondja. "A Cigányszerelmet még gyerekként láttam. Németh Marika volt Ilona és Marik Péter játszotta Józsit. Sosem felejtem el az élményt. Nagyon korán megérintett az operett világa, megcsapott csillogásának illata. Érdekes érzés volt színészként találkozni a darabbal, rajongásom idoljaival kollégaként összefutni a színpadon. Amikor Kalocsai Zsuzsa a darab végén a Messze a nagyerdőt énekli, színészként állok a színpadon, mégis egy egyszerű civil rajongónak érzem magam, aki csodálatának tárgyát bámulja. És bár egy év telt el a bemutató óta, ez a mai napig így van. Ugyanezt érzem, amikor Lehoczky Zsuzsát látom. Régóta figyelem őket és rajongok a művészetükért. Velük kollégaként létezni... Elmondhatatlan érzés! Frankó Tündével először dolgozom együtt és lenyűgöz, ahogyan az amúgy is operai igénnyel megírt zenei anyagot magáévá teszi. Ez egy csapatjáték. A partnerek gyengíthetnek, erősíthetnek is. Ebben az előadásban csupa jó energia van. Peller Anna ráadásul mára a kedvenc színpadi kolléganőm lett. Jól összeszoktunk és maximumot hozza ki belőlem. Most szeptemberben is ezzel az érzésvilággal állok ki a színpadra."

cigany02

Szulák Andrea és Csonka András olyanok már egymásnak, mint két kabalafigura. Ez a hetedik közös előadásuk. 'Pici' a Hotel Menthol óta követi Andrea színésznővé válását és sikereit. Vagyis nagy barátságok és találkozások darabja is a Cigányszerelem. Ez is garantálja a sikert, amely a bemutató óta töretlen. Hiszen mindenki tudja mi a dolga. "Nem hiszek a változásban. A néző mindig új, és ennek az új nézőnek ugyanazt kell látnia, amit egy évvel ezelőtt bemutattunk. Azt kell reprodukálnunk estéről estére, ami legelőször megszületett a színpadon és bennünk. Béres Attila rendező komolyan körülhatárolta a darabot a rendelkező próbák során. Az alkotóknak köszönhetően a darab egyáltalán nem poros, hanem korszerű, lendületes és mindig aktuális. Tavaly is és idén is." - mondja Andrea.

cigany03

Akad, ami azonban változott egy kicsit. Csonka András - aki Kerényi Miklós Mátéval felváltva alakítja Tivadart - már otthonosabban érzi magát a koreográfiában. "Zsuráfszky Zoltán néptánc-császár tanította nekünk a koreográfiát és neki köszönhetően a darab még autentikusabbá vált. Rendesen küzdöttem a táncokkal. A próbaidőszakban el is törtem a saját kezem. Begipszelve csináltam végig még a premiert is. Határozottan állítom, hogy most már jól megy a dolog. Abszolút belejöttem. Bár a koreográfia egy részét a mai napig fél kézzel csinálom."

Az Operettszínház vendégművészeire sok feladat vár a következő évadban is. Csonka András idén is feltűnik, mint műsorvezető a Broadway Fesztiválon, Szulák Andrea pedig a kiadós nyári pihenés után alig várja, hogy a Whoopy Goldberg által korábban megformált karaktert alakíthassa a legendás film alapján készült Ghost című musicalben, amit májusban mutat majd be az Operettszínház. Addig is látható azonban a Cigányszerelem - az évadban először szeptember harmadik hétvégéjén -, melyben a Szulák Andrea és Csonka András mellett olyan szereplőkkel találkozhat a közönség, mint: Kalocsai Zsuzsa, Frankó Tünde, Lehoczky Zsuzsa, Verebes István, Dolhai Attila, Vadász Dániel, Fischl Mónika, Lukács Anita, Faragó András, Benkóczy Zoltán, Vadász Zsolt, Boncsér Gergely, Kerényi Miklós Máté, Peller Anna, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Marik Péter.

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása