“Ez speciális helyzet" - Nagy József a Trafóról

A Trafó új igazgatója, Nagy József táncos, koreográfus úgy látja, hogy az intézmény korábbi direktorának, Szabó Györgynek folytatnia kellett volna a munkáját. A Jel Színházának nemzetközi hírű vezetője szerint most kapkodniuk kell, mert januártól nincs már program. Lapszemle.

Arról, miért vállalkozott a Trafó vezetésére, a Népszavának elmondta, amit Orléans-ban, a Nemzetközi Koreográfiai Központ vezetőjeként csinált, az egy periódus vége, a lecsengés időszaka. Magyarkanizsán, ahol pedig műhelyt vezet, nincs ahhoz megfelelő felszereltség, hogy igényes munkát végezhessen.

A felvetésre, miszerint az előző pályázatot azért érvénytelenítettek, mert mindössze négyoldalas dolgozatot adott be, úgy reagált: “Ez abszurdum. Senki nem toszogatott, hogy vegyem már át a Trafót. Magam döntöttem el egy adott pillanatban, hogy ezt tudom vállalni” – szögezte le Nagy József, aki hozzátette: négy oldalban azt fogalmazta meg, mit gondol a Trafóról.

nagyjozsef

Nagy már Bozsik Yvette pályázatában is szerepelt, mint művészeti tanácsadó. Ennek kapcsán azt mondta, Bozsikkal egyáltalán nem is beszéltek erről, Horváth Csaba, aki szintén szerepelt a pályázatban, barátilag, telefonon kérte meg, hogy ha lát külföldön jó előadást, szóljon. Nagy – saját bevallása szerint- kérte, hogy ne használják a nevét. “Amikor megtudtam, hogy mégis ez történt, levélben rögtön reagáltam, hogy ezt kikérem magamnak, és ekkor takarták ki a rólam szóló részt a pályázatból” – magyarázta Nagy József, aki arról is beszélt, eszébe sem jutott pályázni, amíg úgy gondolta, hogy Szabó Gyuri marad, mert “nagyon pozitívnak találta” a volt igazgató munkásságát.

“Én mindig próbáltam valahogy kimaradni a politikából. Csak konstatálni tudom azokat a helyzeteket, amik előállnak. Véleményem szerint Szabónak folytatnia kellett volna a Trafó élén a munkáját” – nyilatkozta Nagy József, aki megtartaná az intézmény profilját, elsősorban honi kezdeményezésekre figyelne, és ezeket helyezné nemzetközi kontextusba. Úgy véli, az intézménynek találnia kell pluszforrásokat és külföldi koprodukciós lehetőségeket. Egyelőre arra törekszik, hogy feltérképezze a helyzetet, megoldást találjon az emberhiányra, megismerkedjen a kollégákkal és a következő félév programját megszervezze.

“Ez speciális helyzet. Próbáljuk a pozitív oldalát nézni, ha van, az időhiányból meg a kissé zavaros szituációból következik, hogy azokra koncentrálunk, akik itt vannak. Így a hazai, független előadóművészeti gárda hangsúlyosabb szerephez juthat” – összegzett Nagy József.

A teljes interjút a Népszavában olvashatják.

süti beállítások módosítása