"Az lesz, ami van" - Hírek az Örkényből

Mácsai Pál igazgató a Magyar Narancsnak adott interjújában számolt be arról, miként látja a szakma helyzetét és hogy alakult ki az évad bemutatóinak listája. Erről olvashatnak rövid összeállításunkban, melyből az is kiderül, milyen programokkal vár ebben a hónapban az Örkény Színház. 

Mácsai Pál a Magyar Narancsnak nyilatkozott:

Az Örkény Színház évada a HOPParttal közös Tankred Dorst-bemutatóval indul: Merlin, avagy Isten, Haza, Család. Ennek kapcsán Mácsai Pál elmondta, felháborítja a függetlenekkel való bánásmód, a lenézés, a megfojtás, hiszen nagyon sokat kap tőlük a magyar színház, a nézők is, a szakma is. “A főváros írt ki egy pályázatot ilyen koprodukcióra, talán lelkifurdalásból, talán szolidaritásból és felismerésből, és boldogan ragadtuk meg a lehetőséget” – tette hozzá.

narancs

Mácsai arról is beszélt, hogy alakult ki az évad bemutatóinak listája. “Vannak esztétikai-indulati szempontok, és vannak praktikusak. Ami a kérdésed lényegét illeti: igen, figyelek arra, hogy a mai magyar valóságból mi ingerel, mi késztet reakcióra - és ehhez keresünk darabot” – mondta az igazgató, aki arról számolt be, hogy kockázatot is vállalnak, ugyanakkor repertoárra tűznek olyan darabot, ami a bevételi biztonságot jelentheti.

A kérdésre, mennyire van kiszolgáltatva a fenntartóknak, a politikának, mire kell vigyáznia, azt felelte, nem kell vigyáznia. “Mindig is volt, hogy nem azt nevezték ki, akit kellett volna. Vagy nem azt, akit a szakmai grémium ajánlott. Csak hát nem felmentés, hogy "mindig így volt", sőt. És ez az, ami igazán nyomasztó, ami megvisel. Hogy minden ismerős már. Régi minták; Orbán Ottó rég leírta: "rohadunk a régi körben". Ettől igazán elkedvetlenítő, sziszifuszi” – nyilatkozta Mácsai Pál, aki megemlítette, hogy télen feloszlott a Budapesti Színigazgatók Egyesülete is, mert szinte semmiben nem tudtak megegyezni. “Utoljára kilencen írtuk alá az Új Színház ügyében a tiltakozást - pedig tizenhárman vagyunk. De valójában ez is egy szélesebb jelenség: a társadalmi, szakmai szolidaritás hiánya” – vélekedett az igazgató.

“Igen: a magyar színház most sem fogja kifutni azt a formáját, amire a tehetségéből képes lenne - most nem lesz felvirágzás. Az lesz, ami van” – vélekedett az Örkény Színház igazgatója. Csáki Judit interjúját az eheti Magyar Narancsban olvashatják.


Az Örkény társulata az Írók Boltjában:

Az Örkény Színház társulata ezúttal az Írók Boltjában tart felolvasást, szeptember 13.-án, 17.00-kor az Andrássy út 45. szám alatt. Annak, aki addig sem bírja a híres örkényi rövidek nélkül, forduljon bizalommal a Narancshoz. A lap kétrészes video-összeállítást közölt, melyben Fekete Ernő, Gyabronka József, Ónodi Eszter, Orosz Ákos, Alföldi Róbert, Fodor Tamás, Hegyi Barbara és Molnár Piroska olvasták fel kedvenc egyperceseiket. 

liliomfi

Nyílt próbát tartanak:

Szeptember 21-ét, a Magyar Dráma Napját nyílt próbával köszönti az Örkény Színház. A Liliomfi próbáján 18 órától mindenkit barátsággal várnak. A próbára regisztráció kötelező. Ingyenes jegyéért a szervezes@orkenyszinhaz.hu e-mailcímen regisztráljon. A nyílt próba kb. 20 óráig tart.

süti beállítások módosítása