– Az volna a jó, ha időnként egy jóízűt nevetnénk saját pitiánerségeinken. Mert az oldaná iszonyú görcseinket. Talán a színházban ez még sikerülhet – mondja a Scapin, a szemfényvesztő címszerepét alakító Trill Zsolt. A világhírű Purcărete rendezése 15.-én a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban vendégszerepel.
- A tüzes angyal című Prokofjev-operában a cselekmények mozgatója volt a Trill Zsolt által alakított néma szereplő. Akkor azt mondta, beszélgessünk majd, ha prózát rendez Purcărete. Itt az alkalom...
Trill Zsolt: Mit mondhattam volna én egy operáról?! Az a munka is nagy élmény volt, és most is rettenetesen örülök, mert Purcărete olyan rendező, aki már sok mindenen túl van. Nincsenek benne görcsök. Nem akar mindenáron eredeti lenni, mert ő már valamilyen: Purcărete.
Mitől különleges?
Trill Zsolt: Ő is, mint minden nagy rendező, egységben, összefüggéseiben látja a világot, így a színpadi világot is. A teret, a mozgást, a szöveget, a zenét egyszerre látja, hallja, érzi. Ezek az elemek – vagy minek is mondjam őket? – mindig erősítik egymást, az egészet. Hogy mikor melyik milyen mértékben van jelen, az pusztán arány és stílusérzék kérdése. Ez taníthatatlan és tanulhatatlan. A színész számára ilyenkor az a feladat, hogy minden színpadi pillanatban meg kell teremtenie ezt az egységet. Ehhez meg kell érezni, érteni, rá kell hagyatkozni a rendező elképzeléseire, de mindenekelőtt fel kell nőni a feladathoz. Ez engem nagyon inspirál. Rutinból, a szokott színészi eszközökkel nem lehet új világot teremteni...
Olyan egyszerűen hangzik...
Trill Zsolt: Mert az is. A jó megoldás mindig kézenfekvő – ha már megszületett. De milyen hosszú az út odáig! Nagyon sokszor csak akkor esik le a tantusz, csak akkor nyílik meg előttünk, színészek előtt a mű, amikor már javában játsszuk. Az ember ilyenkor hajlamos azt hinni, hogy ő maga fedezte fel a titkot, a lényeget... Pedig dehogy! Rá kell jönnöm, hogy a próbák hosszú hetei alatt egy olyan nagyformátumú rendező, mint amilyen Purcărete, végig tudta azt a titkot, és azon „mesterkedett", hogy valahogyan ráállítson minket a felismeréshez vezető útra.
„... az ég elég szép tehetséggel áldott meg, hogy száguldjak a csillogó szellemi játékok, a zseniális könnyed tréfák univerzumában... nemigen akad ember, aki nálam mesteribben tudna bonyodalmakat szőni... A középszer tudatlanul szemfényvesztésnek nevezi ezt, én viszont művészetnek" – mondja Scapin, a művész.
Trill Zsolt: Sőt! Scapin maga Molière. Purcărete újra és újra elmondta a próbák során, hogy Molière számára maga Molière volt a kiindulópont egy ilyen figura megteremtéséhez. Az élet nagy harcain, megpróbáltatásain, színházi sikerein és bukásain már túljutott Molière utolsó darabjainak egyike a Scapin. Így aztán beleírta ebbe a figurába minden fájdalmát, kiábrándultságát is. Scapin egy idős pacák, aki már-már bölcs, nem akar semmit az élettől, és ez az ő utolsó nagy fellángolása, utolsó nagy dobása. Bonyolítja a szálakat, élvezi is, hogy ez még megy neki, de túl van ő már ezen. Fontosabb, hogy ott van neki a zongora. Vagyis a művészet.
Búskomor gondolatok. De hát az, aki átlátja a dolgokat, mint Scapin, mitől is volna vidám.
Trill Zsolt: Hát ez az. De a saját hibáit is látja, és van benne egy jó adag önirónia. Ezt jó látni, mert az önirónia nagyon hiányzik belőlünk. Molière megmutatja azt is, amit a többiek – mi mindannyian! – nem veszünk észre, vagyis hogy az életben csak pattogunk, s hogy ettől bizony nagyon nevetségesek vagyunk.
Jó az nekünk, ha így látjuk magunkat?
Trill Zsolt: Az volna a jó, ha időnként egy jóízűt nevetnénk saját pitiánerségeinken. Mert az oldaná iszonyú görcseinket. Talán a színházban ez még sikerülhet. Purcărete rendezéseiben van valami ördögi, amit a Scapin esetében inkább huncutságnak kellene mondani. Ez kell ahhoz, hogy ne csak ép ésszel átvészeljük az életet, hanem élvezzük is egy kicsit. Finoman, de azért határozottan ezekkel az eszközökkel hecceli Purcărete a világot.
Szerző: Kornya István
A POSZT utolsó, rendhagyó szakmai találkozója a Román mesterek magyar színpadon címet viselte. Ennek keretében esett szó a Scapin-ről is, ami a versenyprogramban szerepelt. A beszélgetésen felszólalt Helmut Stürmer díszlettervező (Silviu Purcarete rendező munkatársa), Mészáros Tibor és Trill Zsolt, a Csokonai Színház színészei, Bogdán Zsolt és Csutak Réka a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, Bíró Eszter dramaturg, Visky András a színház művészeti aligazgatója és Bicskei István Bütyök, POSZT-válogató. Ide kattintva a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.