"Működött az Amerikából jöttem" - Nagy Fruzsina tervező mesélt

A Revizor interjúsorozatában a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatta meg, köztük Nagy Fruzsinát, az Örkény Színház Tarelkin (halála) élete című előadásának jelmeztervezőjét. Lapszemle.

Nagy Fruzsina elárulta, sok kritika volt rá hatással. "Amikor először csináltam önálló divatszínházat a Trafóban, valaki nagyon izgalmasan értékelte a munkámat. Huszonévesen nagy volt bennem a késztetés egy saját előadásra, a kritikában pedig az állt, hogy olyan volt ez a divatshow, mintha „egy barokk homlokzat ráomlott volna”. Ez a kép egyrészt nagyon megragadott, másrészt a gondolat egyszerre volt számomra pozitív és negatív (bár a kritikus, gyanítom, az utóbbinak szánta), mert tényleg túl sok volt, amit meg akartam mutatni. A következő önálló munkámnál sokkal több dolgot mertem kidobni azért, hogy jobb legyen az egész” – számolt be a tervező.

fruzsina

“Volt rá példa az életemben, hogy egy díj olyan kapukat nyitott meg, amelyek addig elérhetetlenek voltak számomra. Nagyon nehéz volt bekerülnöm a szakmába, mert az Iparművészetin végeztem, senkit sem ismertem, kevés rendező dolgozott velem: Halász PéterBozsik YvetteVajdai Vili. Nem is tudtam, hogy a maszkkészítés vagy a jelmez érdekel-e jobban. Kimentem Los Angelesbe egy speciáliseffekt-maszkkurzusra, arról álmodozva, hogy majd egyszer én csinálom az Alien7 szörnyét. Benevezett az iskolám egy nemzetközi sminkversenyre, de a repülőjegyem előző hétre szólt, haza kellett jönnöm. Egy ismerősöm ragaszkodott hozzá, hogy visszamenjek, állta a repülőjegyet azzal, hogy akkor viszont nyerjem meg. Kitaláltam egy tervet, azt szem előtt tartva, hogy mit várnak el, és nyertem. Ennek valahogy híre ment itthon, és sorban kaptam a sminkes munkákat úgy, hogy senki nem tudta, ki vagyok, milyenek a munkáim, nem is volt portfólióm. Szóval az „Amerikából jöttem…” működött. Ennek a gyorsan jött, kényelmes életnek hamar véget vetettem, és eldöntöttem, hogy inkább jelmeztervező leszek” -  mesélte Nagy Fruzsina, aki  szerint sokszor nálunk is lenne igény látványosabb díszletekre-jelmezekre, ha ennek nem volnának anyagi korlátai.

fruzsina2

“Ott van például Alföldi Róbert Szent Johannája, amelyet adott körülmények között a legjobb tudásom szerint oldottam meg. Sajnos a kritikus, aki úgy gondolja, hogy túl puritán, nem lát bele a számokba. Az érdekel, hogy az előadás hasson, nem az, hogy mennyire különlegesek a jelmezek. Természetesen jelmeztervezőként annak örülök a legjobban, ha egy darabhoz valami újat, vizuálisan izgalmasat tudok tervezni, de ha nem ez a feladat, akkor ugyanolyan lelkesen öltöztetek mindenkit akár tréningruhába is” – tette hozzá a tervező, aki már kétszer kapott kritikusdíjat.

“A siker engem arra ösztönöz, hogy még jobban igyekezzek. Sosem tartottam fontosnak a díjakat, és ezt azóta gondolom másként, hogy nekem is van néhány. Mert ez egyszerűen számít másoknak, és vannak, akik ezek után engem ítélnek meg másképp. Talán furcsán hangzik, de amióta van díjam, még több felkérést kapok, és másképp tárgyalnak velem a gazdasági osztályon is” – számolt be Nagy Fruzsina a Revizornak.

A teljes interjút itt olvashatja.

 

"Korszakonként változik milyen anyagokat kedvelek. Amikor a Pesti Estit csináltam, rajongtam a műbőrökért, műanyagokért. Akkor találtam egy boltot, ahol fura fóliákat árulnak. Általában szeretek olyasmit használni - abból nem ihatsz, az a Bálinté Milán!-, amit a való életben nem találsz meg egy emberen. Néha elvetődöm az Obiba és Praktikerbe, ahol csak férfiakat látni és felpakolok alkalmatlannak tűnő tárgyakat. Az is előfordult, hogy az Ikeában vettem ágyneműket, szétvágattam őket, abból varrattam jelmezt. Mivel tizenöt éve foglalkozom jelmezekkel, ezért alig marad energiám öltözködni. Ha van egy szabad hétvégém, és veszek magamnak egy gatyát, az jut eszembe: „Úristen, most dolgozom!” A harminc éves koromig összeharácsolt cuccaimat hordom, a legdrágább befektetésem az utóbbi időben a búvárruhám volt. Igaz szerelmemre hat éve találtam rá: hasított bőr, hosszú Campers csizma, 170 euró, szerelem első látásra". (Nagy Fruzsina

Ha tovább olvasna, kattintson Hány kiló egy előadás? című cikkünkre.

süti beállítások módosítása