Nagy József: "Nem létező struktúrát kell kidolgozni"

Nagy József, a Trafó frissen kinevezett igazgatója mesélt a Magyar Nemzetnek. Lapszemle.

A Magyar Nemzet cikkéből:

"Részese voltam a múltnak is: művészként számos alkalommal vendégszerepeltem itt, és amennyire csak tehettem, figyelemmel kísértem a programokat, a művészeti tendenciákat. A Trafó fontos szócsöve volt mindig a hazai kortárs kultúrának, remélem, ez a jövőben is megmarad" - kezdte a beszélgetést a Trafó új igazgatója.
Az intézmény eddigi vezetőjéről, Szabó Györgyről szólva elmondta, még mindig összeszorul a gyomra, ha arra gondol, hogyan változott meg minden egyik pillanatról a másikra. "A Trafó körüli történések kapcsán keserűen tapasztalom, hogy mivé vált itthon a kulturális közeg, hogy mennyire átitatódott a politikával. Franciaországban nem szoktam ehhez hozzá. A művészet a jellegénél fogva felette kell hogy álljon az aktuálpolitika elvárásainak. Én a Trafóban csakis a művészetről akarok beszélni" - szögezte le.

Nagy József neve már Bozsik Yvette pályázatában is szerepelt művészeti tanácsadóként, erről úgy nyilatkozott, egy "szerencsétlen félreértés" volt. Egy baráti beszélgetéskor vetődött fel, hogy nemzetközi kapcsolatai és a szakmára való rálátása miatt ötletekkel tudná segíteni a leendő vezetést. "Természetesen segítettem volna nekik, de nem mértem fel ennek a súlyát, nem is gondoltam arra, hogy a csapatuknak a tagja legyek. Részemről ez nem volt járható út, így megkértem őket, engem ne tüntessenek fel" - mesélte az ügyről.

0908_nagy-jozsef-trafo-kz6Fotó: Kocsis Zoltán, mno.hu

Saját pályázatáról elmondta, a segítő szándék vezérelte. Rámutatott, a széthúzás helyett az egymásra figyelésre kell koncentrálni, és leszögezte, soha nem volt és nem is lesz semmilyen politikai pártnak a tagja, mindig függetlenként teszi a dolgát és hoz döntéseket.
A Trafóval kapcsolatos terveiről így mesélt: "Szabó Györgyék a kísérletező előadó-művészeti szférának adtak itt otthont, ezt nem kívánom bolygatni. Az itthoni és a Kárpát-medencei alkotókra, független társulatokra szeretnék nagyon odafigyelni, de az ő művészetüket elengedhetetlenül fontos nemzetközi kontextusba helyezni."

Nagy József megdöbbentőnek nevezi azt a fajta kategorizálást, amelyet itthon a művészet terén alkalmaznak. "Meg kell értenem, hogy mindez miért alakult ki, az átjárások ellenére hogyan lehet ekkora szakadék a kőszínházak és a kísérleti csoportok között. Véleményem szerint nem elég ez a két alternatíva. Egy nem létező struktúrát kell kidolgozni a két rész között: úgy vélem, éppen itt az ideje, hogy a független szféra megizmosodjék, elég támogatást kapjon, és megújulva tehesse a dolgát" - nyilatkozta az igazgató. Úgy véli, párbeszédre van szükség, de erre nyitottnak kell lenniük az alkotóknak, valamint a politikának is.

Végezetül elárulta, a tervek szerint egy szezonban egy előadást hozna létre mint koreográfus, egy-két régebbi darabját pedig műhelymunkára ajánlaná. A magyarkanizsai művészeti központtal – amit pár kollégájával közösen alapított – is szeretne együttműködni.

Az interjú az mno.hu-n olvasható.

süti beállítások módosítása