Új magyar ősbemutatóval, az EMKÉvel nyitja meg az őszi évadot a Thália Színház. A darabról, annak komplexitásáról magával a rendezővel, Bagó Bertalannal beszélgettünk.
Az EMKE...mikor a legtöbben meghallják ezt a szót, azonnal kötnek hozzá valamilyen emléket, egy hangulatot, egy érzést. Önnek mi jut eszébe, mikor meghallja a legendás kávézó nevét?
Leginkább egy dal, hiszen amikor megszülettem, már nem volt meg az EMKE. A dal viszont örökre a fülemben cseng: „Hétre ma várom a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll. Szemben az EMKE cigánya zenél, ha nem jön el szívem, de fáj!" Más különösebb kötődésem nincs az EMKÉhez.
Bagó Bertalan, rendező
Rendezőként most mégis összehozta a sor a legendás hellyel. Milyen volt az első találkozás a darabbal?
Ez egy régi történet. Garaczi Lászlóval, a darab írójával még annak idején dolgoztunk együtt egy másik darab kapcsán, ahogy Kolti Helgával, a darab egyik szereplőjével is. Már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy létrehozunk együtt valamit erről a világról, a cigányzenészekről, az EMKÉről. Olyan előadást szerettünk volna, aminek a témájához nem nagyon nyúltak eddig, történetszerű feldolgozásban. Az alkotói folyamatba belekapcsolódott még Bereményi Géza és Lökős Ildikó is, aki az EMKE dramaturgja is egyben. A közös beszélgetések, egyeztetések alatt született meg az EMKE.A darab két síkon mozog: az egyik az EMKE, a másik sík pedig a II. világháború frontvonala. Úgy gondoltuk ugyanis, hogy innentől, 44-45 hajnalától szűnt meg a kávéházi kultúra és a békés együttélés Magyarországon.
Kolti Helga és Gubás Gabi
A darab tehát több síkon mozog, és a néző a jelenből tekinthet vissza a múltra és a régmúltra egyaránt. Rendezői szempontból ez egy kihívás, az idősíkok egymásba csúsztatása?
Engem ez nagyon inspirál. Többször csináltam már ilyet. Ebben a darabban a színészek több szerepben is feltűnnek, s mindegyiknek megvan a maga logikája, hogy miért éppen abban a szerepben tűnik fel. Van egy realista része és egy lélektani része is a darabnak. Mégis mindenki számára ki fog rajzolódni, hogyan reinkarnálódnak az egyes figurák, a különböző idősíkokban. Mindezt összeköti szürreális világ, egy ősi vonal, ami a szellemtermészetbe helyezi a darabot. Az egyes síkok mégis jól érthetően kapcsolódnak össze a montázstechnikának köszönhetően. Ettől lesz a darab nemcsak feszes, de filmszerű is.
Mennyire nyitott erre a filmszerűségre a néző a 21.században, egy színházi előadás keretében?
Teljes mértékben, hiszen ezt látja, ilyen jellegű alkotások veszik őt körül. Ez a filmszerűség benne van Tarantino alkotásaiban, Lynch filmjeiben vagy épp A gyűrűk ura moziváltozatában. A nézők ma már másfajta képi világgal érkeznek a színházba, így az a dolgunk, hogy lépést tartsunk ezekkel a megváltozott igényekkel.
Jelenet az előadásból
Október 5-én lesz a darab premierje. Hol tart most a darab előkészítése?
Reggeltől estig próbálunk. Közel harminc dal van az EMKÉben, így most éppen a dalok tanulásának fázisában járunk. Hatalmas mennyiségű zenei anyagot kell elsajátítania a színészeknek, ám remekül haladunk.
Mire számíthatnak az előadásra jegyet váltó nézők, mit nyújthat az EMKE, mint darab a 21. század emberének?
Egy hihetetlenül szép utazásra hívjuk a nézőket, melyben korok, történelmi személyiségek elevenednek meg, miközben egy magával ragadó történet bontakozik ki. Olyan előadást szeretnék csinálni, ami élvezhet, amit áthat a zene. A néző egy valódi zenés játékot kap, igazán mély tartalommal. Bízok benne, hogy az EMKE olyan felemelő lesz a nézők számára, mint egy jó dal.
Kolti Helga, Cserhalmi György és Bagó Bertalan, rendező
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.