Ha egy vak néző is megérti a színdarabot, Roz Chalmers már boldog. S bár ebben narrátorként ő segít, akkor érzi sikeresnek magát, ha észrevétlen marad. Lapszemle a Népszabadság írása alapján.
Roz Chalmersről:
Roz Chalmers 13 éve dolgozik narrátorként és oktatóként. Jelenleg a londoni Nemzeti Színházban és a londoni színházi negyed, a West End számos teátrumában akadálymentesíti az előadásokat a látássérülteknek. Munkatársával, Bridget Crowley-val úttörő szerepük volt abban, hogy balett és cirkuszi előadások is akadálymentesítésre kerüljenek. Egyik legemlékezetesebb munkájuk a Greenwich Fesztiválon volt, melynek során a világhírű Cirque du Soleil előadását tették élvezhetővé a súlyos fokban látássérülteknek. Rendszeres narrátori munkája mellett olyan világhírű intézmények munkatársainak tartott és tart képzéseket, mint a British Museum, a Victoria and Albert Museum, a Science Museum, a The Museum of London, a Wellcome Collection.
A Hangadó című cikkből:
"Ilyen hangon nem lehet egy szerelmi jelenetet elmesélni" - közli Roz Chalmers komoly, pattogó tónusban. "És ilyen hangon sem lehet egy csatáról beszélni" - búgja selymesen, érzékien. Amikor ott ül a mikrofon mögött, a hangjával kell visszaadnia mindent, ami a színpadon történik. S amit a vak néző nem lát. Senki sem űzi Magyarországon azt a foglalkozást, amely mára Roz szenvedélyévé vált. Audio describer: angolul így hívják a munkakörét, amely szó szerint hangos leírót jelent. Magyarul - jobb híján - a narrátor kifejezést használták a képzésen, amelyet a napokban tartott Budapesten. A művészetekből senkit nem lehet kihagyni akkor sem, ha vak, siket vagy kerekes székben ül: egy mondatban ennyi az 58 éves Roz hitvallása.
“Egy művészeti alkotás mindenkié, elérhetővé kell tehát tenni mindenkinek. Nem azért, mert így a helyes, hanem mert a művészet megváltoztathatja az ember életét” - érvel. (…)
Narrátorként a színészekkel egyszerre sosem beszélhet, és csak akkor kell megszólalnia, ha a párbeszéd alapján bármi nem világos. Ha például két szereplő harcol egymással, a néző tudni szeretné, hogy ököllel vagy késsel támadtak-e egymásnak, és hogy a végén ki nyer. Ha pedig a közönség felnevet, mert az egyik szereplő megbotlik vagy furcsa grimaszt vág, Roznak ezt is el kell magyaráznia. Gyakran csak annyi ideje van, hogy két-három szót mondjon, és ilyenkor tényleg a megfelelő két-három szóra van szükség. “Ettől szép ez a munka -árad szét a mosoly az arcán. Még nagyobb kihívás egy balett végigkísérése, ott a zenén és a narrátor hangján kívül nincs más. Folyamatosan beszélni azonban ekkor sem szabad, hagyni kell a nézőket feldolgozni az információkat” - mondja. A mai napig emlékszik Roz, amikor a cirkuszban egy zsonglőr lépett fel: először csak három labdát dobált, a végén már tizenhetet. Lényegesnek tartotta szóban érzékeltetni, hogyan válik egyre nehezebbé a mutatvány.
“Rám csupán akkor van szüksége, ha az előadás egyes részein sok a látványelem, és a színészek éppen nem beszélnek” - teszi hozzá. Ám nemcsak a színháznak, hanem a vak nézők örömének is részesévé válik Roz Chalmers, és ennél hálásabb dolgot elképzelni sem tud.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.