"Most megnyugodtam" - Borbély Alexandra mesélt

Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig a társulat tagjai. Háromrészes sorozatban róluk szeretne többet megtudni és megmutatni a Katona blog szerzője, Fullár Fanni. Elsőként Alexandrát kérdezte.

Anno kaptál valami indoklást Máté Gábortól, hogy az osztályából miért hívott téged is gyakorlatra a Katonába? Konkrét szerepre hívtak?
Konkrét szerepre hívtak. A szerelem diadala című darabban Pálmai Anna helyett ugrottam be, aki Jordán Adél szerepét vette át, mikor Adél várandós lett. Ascher Tamás hívott fel. Azt nem fejtette ki, hogy miért pont én... Folyamatosan dolgoztunk az egyetemen abban a három évben, amíg nem mentünk el gyakorlatra. Gábor mindig hidegebb lett azzal, aki lustább volt vagy nem dolgozott. Ha már egy mesterség órán nem mutattam jelenetet, borzasztóan éreztem magam, következőre mindig kettőt vagy hármat vittem... Most megnyugodtam és nagyon boldog vagyok, mert ezekben az ínséges időkben nehéz szerződést kapni és amíg itt voltam gyakorlaton, megszerettem az öltöztetőktől kezdve a gazdaságisokon át mindenkit. Ez tényleg egy nagy csapat. Az elején, fiatalként még tartasz a színésznőktől, de utána együtt próbáltok és a próba összehoz. A Katonában mindenki nyitott. Nem az van, hogy "ez egy fiatal kis színésznő és akkor szívatom". Kicsit féltem ezektől a helyzetektől, de mindenkivel jól alakult a kapcsolatom.

A Katonában eltöltött szakmai gyakorlatod során kétszer is kaptál nagy feladatot. Az egyik a Két lengyelül beszélő szegény román Dzsinája, a másik pedig a Bőrpofa - a VRRRRRÜMM láncfűrésszel Nője. Az első előadás tele van technikával (vetített díszlet, videó bejátszások, élő kamerafelvétel), míg a másik inkább csak a két színészre épít.  A körítés bójaként szolgál egy színésznek és segítségére van egy szerep megformálásánál vagy teljesen független tőle?
Mindkét szerepet ugyanolyan mélyen kell megfejteni. Dzsináé - aki egy drogos lány- nagyon távol áll tőlem, így lépésről lépésre haladtunk vele. Technika ide vagy oda, a Két lengyelül beszélő szegény román-ban nagyrészt ketten voltunk a színpadon Dankó Pistivel. De szerintem ennél nehezebb az, mikor bemegyek a színpadra - mint a Bőrpofánál - és tudom, hogy már nem jövök ki. Ha a tizedik percben nem történik meg az, aminek már meg kellett volna történnie, az elkezd aggasztani. Itt nem nyugtathatom magam azzal, hogy két jelenet között majd összeszedem magam. Folyamatosan azon gondolkodom, milyen koncentrációval kéne bemennem az előadásba. Mielőtt színpadra lépek, mindig van öt perc, amíg megpróbálom -én úgy hívom- nulla állapotba hozni az agyam és azt érezni, hogy nem tudok semmit, hogy amikor meglátom Bélát (Mészáros Béla) a maszkban, amitől meg kell ijednem, úgy tudjak reagálni, mintha először látnám. Közben persze ezt gyakorlom két hónapja! Ezek borzasztó nehéz dolgok. A Bőrpofa nagyon jó tanulási folyamat, mindig történik valami új, mindig rájövök valamire.

A Virágos Magyarország című "nagyoperettben" is játszol. Hogy megy neked a zenés színház?
Nem mondom, hogy nem rettegtem, mert az énekléssel kapcsolatban voltak bennem rossz beidegződések. Szerencsére Kákonyi Árpival (zene), Matkó Tomival (zene) és Berecz Beával (hangképzés) már dolgoztunk együtt. Ők nem azt mondják, hogy borzasztó és hallgathatatlan vagyok, amitől begörcsölnék, hanem azt, hogy úgyis meg tudom csinálni. Ha hisznek benned mások is, akkor összejön.
Az új évadban milyen szerepeket próbálsz?
Most a Pinokkió-t próbáljuk Ascher Tamás rendezésében, amiben Malvina vagyok, Pinokkió nővére. Egyszer volt eddig rendelkező próbán a jelenetem. Nagy Fruzsi (jelmez) pedig tegnap megmutatta a lerajzolt Malvinát, elmondta, hogyan képzeli el és nagyon tetszett. Emlékszem, hogy az egyetemen játszottuk a Túl a Maszat-hegyent és a gyerekek minden kis mozdulatomra azonnal reagáltak, elképesztően figyeltek és váratlan helyeken sikítottak, nevettek. Szerintem gyerekeknek játszani mindig izgalmas, olyan, mintha játszóházban lennénk.

A Rükverc című januári bemutatónkban pedig egy fix szerepe már mindenkinek van, de mivel több szerep van, mint ahányan vagyunk, mindenkinek jut még egy. Az már biztos, hogy egy cigánylányt fogok játszani, érdekes lesz. Annak is nagyon örülök, hogy újra a Gáborral dolgozhatok (Máté Gábor, az előadás rendezője), mert harmadikos korom óta nem rendezett engem. Más bemutatóm nem lesz, mert forgatni fogok az új Orosz Dénes-filmben.

Kivel forgatnál még szívesen, ha lehetne?
Például Gigor Attilával. Láttam A nyomozó-t, amikor kijött meg is vettem a filmet, annyira tetszik. Orosz Dénessel is nagyon várom már a munkát. Tulajdonképpen nincs olyan, akivel nedolgoznék. Külföldiek közül pedig Tarantinot biztosan választanám, ha lehetne, vagy Sofia Coppolát Az elveszett jelentés című filmje miatt.
A beszélgetés után éppen angol órára mész. Mire jut még időd, ha nem színházazol?
Nagyon szeretek sportolni meg táncolni, de most egyiket sem csinálhatom, mert túlterhelődött a térdszalagom és nyolc hétig pihentetnem kell. Utána szeretnék eljárni hip-hop vagy funky stílusú táncórákra. Ha több időm van, ha tehetem, hazamegyek a szüleimhez vagy a testvéreimhez. Már megszoktam, hogy külön élünk, de az emberre néha rátör egyfajta magány, amikor azt mondja magában: most úgy átugranék Anyuhoz - persze ezt nem mindig lehet, főként ha határontúliak az ember szülei... Egyébként főzni is nagyon jó érzés a családnak, a barátoknak. Egy ételemre nagyon büszke vagyok, az őzgerincre, amit az Anyukám által kifejlesztett mártással, burgonyakrokettel és párolt zöldséggel tálalok. Olvasni is nagyon szeretek, tegnap kezdtem el Ljudmila Ulickajától a Daniel Stein, tolmács című művét. Az utolsó nagy könyv élményem pedig Akszjonov: Moszkvai történet című regénye volt. Ilyesmire azért jut idő...

Szerző: Fullár Fanni / katona.postr.hu