Ókovács Szilveszter a "nyolc boldogság" intézményéről

Ókovács Szilveszterrel, az Operaház megbízott főigazgatójával készített interjút a Magyar Hírlap. Az intézmény élén frissen megerősített vezető az egyenes kinevezés híve, és legalább öt-hat évig vezetné még az Operaházat. Lapszemle.

A Magyar Hírlap cikkéből:

A kérdésre, miért van arra szükség, hogy egy operaháznak kormánybiztosa legyen, Ókovács Szilveszter elmondta, már az 1884-es első évadban, a friss „operaláz” elmúltával jelentkeztek működési problémák, s nem telt bele három esztendő, kormánybiztost küldtek az intézmény élére.

"Az egyetlen magyar összművészeti alkotóház hazánk egyik zászlóshajója: 'nyolc boldogságnak' nevezem azt az állapot- és célrendszert, amely szerint az Operának mindig a legnagyobb nézőszámú, nézőterű, telítettségű, előadásszámú, bevételű és repertoárú, valamint ennek megfelelően a legnagyobb létszámú és költségvetésű, tehát – ez már a kilencedik, a konklúzió – a legnagyobb presztízsű intézménynek kell lennie, bárki is vezeti" - szögezte le a főigazgató.

Meglátása szerint a közönségigény és a fenntartási gondok nehéz összehangolásából mindig probléma adódott, legutóbb pedig vezetési válság és a törvények által szűken tartott eszköztár okozta, hogy a miniszterelnök szerint kormánybiztosra volt szükség.
Ókovács - a pályáztatással szemben - inkább az egyenes kinevezéses rendszer híve, mivel ez erősebb felhatalmazást jelent. "Így remek alkalom nyílik arra is, hogy adott esetben akár a kormányfő meg tudja mondani, mit vár el az intézményvezetéstől, míg a pályáztatásnál ez közvetettebben történik. Majd a döntéshozók lépnek: idegesség nincs bennem, ezt az évadot biztosan végigvisszük" - mondta az igazgató, majd hozzátette: ahhoz, hogy bárki képbe kerüljön ebben az operaüzemben, kell egy év, ahhoz pedig, hogy nyomot tudjon hagyni, korszaknyi időt kell itt tölteni. "Mi öt-hat évet szeretnénk együtt dolgozni, miközben az elmúlt bő tíz évben erre senkinek nem volt módja" - hansúlyozta.

okovacsFotó: magyarhirlap.hu

Az Operaház jövőbeni világsztár vendégfellépőivel kapcsolatban Ókovács Szilveszter elmondta, az ember azt hinné, hogy egy igazán nagy művész kezét-lábát töri, hogy Budapesten felléphessen, ez azonban nincs így. "Előfordul, hogy nekünk még többet is kell fizetnünk értük, mint más, jelenleg nagyobb presztízzsel bíró házaknak. De ahogy itt volt Juan Diego Florez, úgy tárgyalunk többekkel is, Leo Nuccit, a nagy olasz baritont máris várjuk" - ígérte.
A főigazgató szerint egyelőre sok minden hiányzik még az Operaház reperoárjából. Említette például a francia és a szláv operát, valamint a kortárs műveket. "A most elmúló, forráshiányos évben szándékkal játszottunk népszerű műveket, de a nyugodtabb finanszírozással immár küszöbön áll a változás" - fogalmazott. A nagy klasszikus balettekből szintén vannak hiányosságaik, szeretnék, ha visszakerülnének, emellett eljutnának az Operaházba a jelen sztárbalettjei. Szeretnének új Ringet is, új Varázsfuvolát, Webert és Prokofjevet. "2020-ig a repertoár fele ki tud cserélődni, ami negyvendarabnyi frissülést jelentene. A legfontosabb horgonyt azonban biztosan nem szedjük fel: repertoárszínház maradunk" - állította Ókovács.
Az Erkel Színház leendő programjáról így szólt: "A műfaj alapját jelentő legnépszerűbb alkotások kapnak ott helyet. Népoperává szeretnénk tenni megint, ahol egy nagyszabású Aida mellett éppúgy elfér a My Fair Lady vagy a Hair is, nyári sorozatokban. Ha megnézzük, Lehár kiknek dirigálta mű­veit, vagy Bernstein kikkel vette lemezre a West Side Storyt, már nem kell magyarázni, hogy a műfaj határdarabjai operai igényesség és „cool” színházi szemlélet után kiáltanak."

Az interjú a magyarhirlap.hu-n olvasható.

süti beállítások módosítása