Solymosi Tamás és Markó Iván nyilatkozata

A Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója, Solymosi Tamás szerint a szakma bevonásával kellene dönteni olyan súlyú kérdésben, hogy célszerű-e kiemelt, 130 millió forintos kormányzati támogatást adni a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balettnek, miközben a független táncegyüttesek csak nagyságrendekkel kisebb összeghez jutnak.

"Magam is aláírtam a Magyar Nemzeti Balett nevében a tiltakozó levelet, amely nem a Magyar Fesztivál Balett és nem Markó Iván ellen irányul, akinek a tevékenysége, művészi rangja nem vitatható. Úgy látom azonban, hogy ilyen, arányában rendkívüli támogatás megítélése alaposabb elemzést kívánt volna" - fogalmazott Solymosi Tamás kedden az MTI-nek.
Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett nyílt levélben tiltakozott több mint negyven táncművész, köztük számos jelentős társulat vezetője az ellen, hogy a Magyar Fesztivál Balett 130 millió forintos kormányzati külön támogatást kap a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból, miközben az összes független táncegyüttes működésére idén összesen csak 211,9 millió forint jut, amelyet közel félszáz együttes között kell szétosztani.
Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója elmondta: bár javarészt nagy nemzetközi társulatok szólistája volt, pályafutása során ő is részt vett független társulatok, például a KFKI Kamarabalett egy-egy produkciójában. "Ezeknek a formációknak a jelenlétére a szakmának szüksége van, tehát egy akár csak háromtagú, de színvonalas kortárs csapat is méltó és jogosult lehet a támogatásra".
Mint kifejtette, a források szűkülése világjelenség, az együtteseknek kompromisszumokat kell kötniük, mert ha meg is kapják a korábbi támogatást, az élet mindenhol drágább lett. Ám - tette hozzá Solymosi -, ha lehetőség adódik a juttatások mértékének korrekciójára, azt a szakma bevonásával és világos elvek alapján kell megtenni.

solymosiSolymosi Tamás (Fotó: fidelio.hu)

"Aki ezt a levelet elolvasta és nagykorú, az pontosan érti miről szól" - fogalmazott Markó Iván, a Magyar Fesztivál Balett alapítója, művészeti vezetője és koreográfusa. Markó Iván nem kívánt a részletekbe bocsátkozni, mint fogalmazott, nincs egyéb mondanivalója, csupán Káin és Ábel történetére utalhat.

Felidézte, hogy 2009-ben a honi táncszcéna tizenöt Kossuth-díjasának képviseletében Juronics Tamás, Keveházi Gábor, Kiss János és Novák Ferenc petíciót nyújtott át az Országgyűlés akkori kulturális bizottsága elnökének, Pető Ivánnak. A petíció a Nemzeti Táncszínház 2010-es költségvetésének 50 százalékos elvonása ellen tiltakozott. Markó Iván most emlékeztetett arra, hogy az esetről cikket közlő napilap akkor azt írta: "A nyilatkozat aláírói között egy olyan, párját ritkítóan népszerű művész van, aki egykori, fényes táncos karrierje mellett tánckomponistaként, sőt társulatvezetőként a világ elitjéhez tartozott: Markó Iván".  (A színház.hu-nak is nyilatkozott Markó Iván, amelyet itt olvashatnak - a szerk.)

markoMarkó Iván (Fotó: Bíró András, kisalfold.hu)

A kormányfőnek címzett mostani, hétfőn közzétett nyílt levél aláírói emlékeztettek arra, hogy a Magyar Fesztivál Balett - hasonlóan a többi egyesületi vagy alapítványi formában működő független együtteshez - éves működési költségére pályázatot nyújthat be az előadóművészeti törvény értelmében.
A sajtóban megjelent információk alapján az 1996-ban alakult Magyar Fesztivál Balett már májusban is kapott a kormánytól 25 millió forintot.
"Ez az összesen 155 millió forint példa nélküli összeg a független táncművészet kategóriájában pályázat nélkül, közvetlenül a kormánytól. Abban az esetben, amikor a társulatnak minimális az előadásszáma és vezető táncművészei is távoztak az együttesből" - fogalmaztak a nyílt levél aláírói.
A tiltakozó táncművészek szerint a támogatásról szóló döntés mind szakmailag, mind morálisan elfogadhatatlan egy olyan helyzetben, amikor a független színház és tánc területe a létéért küzd, a Nemzeti Táncszínház támogatása a 2001-es nyitó évnél is kevesebb, az állami és önkormányzati együttesek működése is forráshiányos, a szakmában több együttes hónapok óta nem tud fizetést adni a táncosoknak. "A táncművész szakma azt szeretné, ha a törvényben előírt jogok és kötelezettségek mindenki számára egyformán kötelezőek lennének, és a támogatások mértékét minden esetben a törvényi szabályozás határozná meg" - zárul a nyílt levél.
Az aláírók között van Bolvári-Takács Gábor, a Honvéd Együttes Művészeti Nkft. ügyvezető igazgatója; Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője; Kiss János, a Győri Balett igazgatója; Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője; Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója; Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora; Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója; Uhrik Dóra, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tánctagozatának vezetője; Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója; valamint Frenák Pál, Gergye Krisztián, Goda Gábor, Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Krámer György és Novák Ferenc táncművész-koreográfus.

MTI

süti beállítások módosítása