Timon és "barátai" - Koma próbanapló

"A szöveg és a karakterek rengetegéből lassan kirajzolódni látszik az Athéni Timon első három felvonásának szerkezete és ritmusa" - A Koma Shakespeare Athéni Timonjára készül. Erről olvashatnak próbanaplót.

Mivel az előadás erőteljesen szövegközpontú (nem lesznek sem jelmezek, sem díszletek, sem kellékek), a színészeknek maximálisan törekedniük kell arra, hogy a játékuk által minden szó és minden szituáció érthető legyen. Mindehhez pedig elengedhetetlen, hogy az összes karakter részletesen, pontosan ki legyen dolgozva és a megtalált hang végigvihető legyen az egész előadáson.

A pénteki próba egyik központi témája volt, hogy az egyes szövegrészeket milyen sokféleképpen lehet életre kelteni, eljátszani. Mikor egy-egy hangsúly, vagy gesztus véglegessé válik, az mindig egyben egy döntést is kell, hogy jelentsen magáról a karakterről és annak további „életéről”. Vegyük például Flavius estét: Flavius Timon szolgája, ő kezeli a pénzügyeket. Már a darab elején tisztában van azzal, hogy ha Timon továbbra is ilyen mértéktelenül ad és költekezik, akkor annak rossz vége lesz. Szeretné is ezt közölni urával, de nincs rá lehetősége, így csak magában motyogva konstatálja az eseményeket, és mire minden kiderül, már túl késő lesz. De vajon miért olyan jóságos ő Timonnal? Egyszerűen csak önzetlenül szereti, vagy inkább abban reménykedik, hogy neki is csurran-cseppen valami Timon jóindulatából? Vagy inkább azt érzi, hogy ha Timon bukik, akkor ő is bukik vele együtt? Flavius a végsőkig kitart ura mellett, ő megy el, hogy kölcsönkérjen Timon barátaitól és a szenátustól.  Tudja előre, hogy úgy sem fog sikerrel járni? Belül vajon felháborodik Timon barátainak és az államnak a részvétlenségén? Vagy inkább csak rezignáltan tudomásul veszi? A szöveg valójában szinte mindegyik értelmezést megengedi. A próbán a Flaviust játszó Viczei Zsolt kipróbálgatta a variációkat, így a későbbiekben ki lehet majd választani, hogy melyik illik igazán a csapat szövegértelmezésébe.

Felmerült még egy igen fontos kérdés a darab eleji Timon karakterével kapcsolatosan. Timon, (ahogy az előző próbanaplóban volt is róla szó) a kezdetekben mérhetetlenül naiv és egy saját maga által, saját maga számára teremtett utópisztikus, idealisztikus világban él. Emiatt eleinte az őt játszó Zrinyi Gál Vince minden mondatának hitelesnek kell lennie, és úgy kell hatnia, mintha mindent őszintén, szent meggyőződésből mondana. Fel sem merülhet benne, hogy valami nem úgy lesz, ahogyan ő azt a saját tündérmeséjében megálmodta. Mindezt nagyon nehéz végrehajtani, mert Timonnak valójában hihetetlenül abszurdak a gondolatai, ahhoz viszont, hogy ez az abszurditás és naivitás világossá váljon a néző számára, elengedhetetlen, hogy egyszer se váltson át iróniába, cinizmusba, flegmázásba.

Az irónia és a cinizmus az első három felvonásban más karakterekre marad. Van egy megmondó emberünk, Apemantus, aki folyamatosan pocskondiázza Timont jólelkűségéért. Állandóan provokálja, ki akarja hozni a sodrából, hogy bebizonyítsa, nem is olyan tiszta, mint amilyennek mutatja magát. Ő Timon tökéletes ellenpontja a darab elején, ő a kiábrándult kívülálló, aki azért mégis egy asztalnál eszik a többiekkel. Az Apemantust játszó Horváth Illés azt emeli ki ebből a figurából, ami nagyon erőteljesen benne is van: a flegmát, a „bármit mondhatok, úgyis mindegy”-et.

Lesz még jó pár bájolgó, számító, kétszínű barátunk, művészünk, szolgánk és szenátorunk, akik imádnak kapni, viszont adni már nem annyira szeretnek. Ők mind igen végletes karakterek, van egy-egy nagyon markáns jellemvonásuk, ami Mohai Tamás és Jaskó Bálint játékából erőteljesen érezhető is. A fiúk mindegyik alakot rendkívüli módon ki tudják forgatni, el tudják túlozni, ezzel téve komikussá őket és a szituációkat.

Az előadás hangzósága is alakulófélben van. Lesz dob, nagybőgő, fuvola, gitár és egy tábortűz mellett a pénzről danolászó fiúkórus is.