"Szerettem volna kibújni a skatulyából" - Makranczi Zalánt kérdezték

Makranczi Zalánt a Marie Claire kérdezte színházról és pályáról. A lappal való együttműködésben részletet közlünk az interjúból.

Makranczi Zalánt elsőként a bulvárhoz való viszonyáról faggatták. Ennek kapcsán elmondta: “Ez a része sosem érdekelt igazán, nem voltam, de szerintem soha nem is leszek olyan színész, akit az emberek megismernek az utcán – nem is ez a célom. Én a szakmámat szeretem, és minden idegszálammal a szerepeimre koncentrálok. Azokon belül mindent megmutatok a közönségnek abból, aki én vagyok” – fogalmazott a Nemzeti Színház színésze. “Ha például Rómeót játszom, akkor is Makranczi Zalán vagyok. Tulajdonképpen minden szerepet úgy játszom el, mint ha én lennék. A legtöbbször úgy építem fel a karaktert, hogy megmutatom, én hogyan reagálnék abban a helyzetben, amelybe például Shakespeare Rómeója került” – mesélte a színész.

„Szerencsés vagyok, hogy férfinak születtem, a drámairodalom több lehetőséget és több szerepet adott nekünk, mint a nőknek” - Krisztusi korban van, szakállával, vékony alkatával, szenvedélyesen csillogó szemével az aszkétákra emlékeztet, a fotózáson a stábbal Assisi Szent Ferenc szerepét adjuk neki, mire a fejét hátradobva nagyot nevetve kiáltja a Művészetek Palotája tetején: „Pedig nem vagyok egy szent!”

A felvetésre, miszerint vannak, akik szerint ez egy szép szerelmi történet, mert sem Rómeó, sem Júlia nem ismeri meg életében azt a fájdalmat, amikor elmúlik egy szerelem úgy reagált: “Én teljesen másképpen értelmeztem. Szerintem Rómeó egészen egyszerűen éretlen még a szerelemre. Ahogyan én játszottam, abból is ez derült ki, hogy Rómeó tulajdonképpen mindent bevet, hogy az övé lehessen a kiszemelt nő arra az éjszakára, de valójában fogalma sincs arról, mit jelent egy szerelem felelőssége” – nyilatkozta Makranczi Zalán, aki arról is mesélt, hogy az utóbbi évadban zsinórban jött pár olyan szerep, amelyhez jól állt neki a szakáll. “Szerettem volna végre megszabadulni a lánglelkű, szerelmes hős skatulyájától, és megmutatni végre, hogy ember és férfi vagyok” – tette hozzá.

A színész arról is beszélt, elszomorítja, hogy szinte már ciki színésznek lenni. “Mióta boldog-boldogtalan játszhat sorozatokban vagy léphet színpadra, más megítélés alá esik az egész szakma. Tévedés ne essék, ha valaki tehetséges, játsszon. Viszont érthető, hogy ezek után a közönség joggal nézi le a színészeket, vagy vonja egy kalap alá a profi színészeket a hozzá nem értőkkel. A szórakoztatás és a drámairodalom szerepeinek végigjátszása között nem lenne szabad ekkora szakadéknak tátongani, mert mindkettőnek az a lényege, hogy képzett, tanult színészek alakítanak különböző szerepeket. A probléma gyökere az, hogy az anyagiak felülírják a minőséget, ha valaki aláígér a minőségnek, akkor ő kapja meg a lehetőséget, mert az számít, hogy mennyiből lehetett kihozni a produkciót, nem pedig az, hogy milyen színvonalon valósult meg” – számolt be Makranczi Zalán.

A kérdésre, itt szeretett volna tartani harminchárom évesen, úgy felelt: "Nem tudom, hogy egy színészi pályának van-e csúcspontja. Szerintem minden nap és minden este a nulláról építkezve kell a legjobbat adnia magából az embernek. Azon, hogy mi a top, még nem gondolkoztam. Mondták már nekem, hogy villámkarriert futottam be azzal, hogy vidékről a nemzet színházába kerültem. Lehet, de nekem csak az a lényeg, hogy a lehető legjobban végezzem a dolgom. Így tettem eddig is, és így teszek ezután is" - összegzett Makranczi Zalán.

A teljes interjút a Marie Claire-ben olvashatják.