A drámaíró 3 előadása - Díjkiosztó Újvidéken

A zsűri - Lőkös Ildikó, Gerold László és Antal Szilárd - Danyi Zoltán írását jutalmazta az első hellyel, Ferenc Judit a második, Terék Anna a harmadik díjazott lett. A rendezők: első Puskás Zoltán, második Gemza Péter, harmadik Kokan Mladenović.

A legjobb epizódszereplők Pámer Csilla és Pálfi Ervin lettek (Szabadkai Népszínház), a legjobb főszereplők Krizsán Szilvia (Újvidéki Színház) és Nenad Pećinar (Szerb Nemzeti Színház).

És végül, de nem utolsósorban: az I. Főzőverseny győztes szakácsa Balázs Áron lett, második Német Attila, a harmadik Ralbovszky Csaba - ám helyezéstől függetlenül mindhárom bogrács kiürült.

A közönség szavazatai alapján a tavalyi évad legjobb főszereplői Elor Emina és Balázs Áron volt, a legjobb epizodisták pedig Szilágyi Ágota és Hajdú Tamás.

A Puskás Zoltán vándor köldökpírszing-díjat Krizsán Szilvia vehette át, hisz Mirígyként (Csongor és Tünde) bakik és pechek sorozatát tudhatja maga mögött.

Az Újvidéki Színház Kulissza-díját idén Börcsök Mária titkárnő vehette át, aki kiemelkedő munkájával a háttérben segítette/segíti a színház működését.

Képek az átadóról:

3248_1348736856

1.

3249_1348736319

2.

3252_1348735939

3.

3257_1348736906

4.

3261_1348736899

5.

3263_1348736770

6.

3267_1348736812

7.

3269_1348736827

8.

3279_1348736746

9.

3284_1348736885

10.

3285_1348736878

11.

3290_1348736843

12.

3291_1348736892

13.

3292_1348736819

14.

Forrás és fotók: uvszinhaz.co.rs

süti beállítások módosítása