'Legyen már egy kis tűzszünet!' - Beszélgetés Nagy Józseffel

„Próbáljuk félretenni, hogy ki van ezen, vagy azon az oldalon (mert aki egyiken sincs, azt is besorolják valahova), és tényleg arról beszéljünk, hogy mik a valóságos problémáink, és azokat próbáljuk meg kezelni közösen."

- Magyarországon addig védi a megbecsülés az elismert, szeretett művészeket, amíg el nem vállalják valamelyik intézmény vezetését. Fel vagy készülve rá, hogy nem lesz könnyű menet, támadások fognak érni a Trafó élén?

Nagy József: Az igazat megvallva, nem ismerem a magyarországi viszonyokat, ezért nem is elemezhettem ki előre, mit jelenthet ez a pozíció, de most már kezdem megtapasztalni, mert körülbelül két hete megjelentem, tájékozódom. Azért pályáztam, mert egyfajta kívülről jövő szemlélettel és a lehető legésszerűbb hozzáállással szeretnék – persze a magyarországi viszonyok gondos tanulmányozása, megismerése után – valamilyen pozitív hullámot behozni, mert látom és érzem is, hogy az utóbbi időben itt nagyon-nagyon szétszakadt a világ... A szakmai világ is. Szeretnék hozni egy kis enyhülést, egymásra figyelést, szeretnék elindítani mindenféle politikumtól megtisztított, érdemi szakmai vitákat, hogy abból kiindulva léphessünk tovább.

- Felléptél többször a Trafóban, mennyire ismerted meg a működését, a benne zajló sokféle tevékenységet?

Nagy József: Most folyamatosan pótolok. Kikértem minden anyagot, először azt nézem át, hogy külföldiek kik léptek fel. Persze párhuzamosan a hazaiakat is tanulmányozom. Feltérképezem, hogy milyen hiánypótlást kell végeznem, kik azok a világ előadó-művészetében, akiket feltétlenül meg kell hívnom, hogy a szakma és a közönség is láthassa őket. A Trafó az évek során a független színház- és táncművészek gyűjtőmedencéjévé vált, de teret adott az úgynevezett újcirkusznak is, ami nagyon jó, szerintem a kortárs bábszínháznak is lehetne, sőt kell is a Trafóban nagyobb teret biztosítani, mert ott is rengeteg újítás, változás történik világszerte. Most pótolok és feltérképezek: találkozom emberekkel, videókat nézek, dossziékat tanulmányozok, hogy átfogó képem legyen a hazai független előadó-művészeti szféráról is. Azért jó néhányukat ismerem is, mert ahogy utazgattam Magyarországra, sokukat láttam, megismertem.

- Rá szabad már kérdezni, hogy amikor hiánypótlásról beszélsz, melyik külföldi együttesekre, alkotókra gondolsz?

Nagy József: Ahhoz, hogy megfelelő anyagi források és megfelelő játszóhelyek, terek is legyenek, partneri viszonyt igyekszem kialakítani például a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, ahol éppen nemrég tárgyaltam egyebek mellett arról, hogy kiket tudnánk közösen meghívni. A színház világából olyan jelentős rendezőket szeretnék idecsábítani, mint Christoph Marthaler, Thomas Ostermeier, Simon McBurney, Krzysztof Warlikowski. Az ő nevük jön fel bennem először, de François Tanguy, a kedvenc francia rendezőm világát is szeretném itthon megmutatni, róla biztosan tudom, hogy még nem járt Magyarországon.

- Simon McBurney Mester és Margaritáját nemrég láttam Bécsben. Éppen a Trafó jóvoltából: a ház utaztatott ki az előadásra jó néhány kritikust, színházi embert. Hát, hatalmas térre és komoly technikai háttérre van szükség ahhoz az előadáshoz...

Nagy József: De vannak olyan munkái is, amelyek szerényebb körülmények között is játszhatók... A tánc világából elég sokan megfordultak már a Trafóban, én szeretném azt is indítványozni, hogy egy-egy neves koreográfus maradjon is egy darabig, és tartson workshopokat, hogy a szakmának még több lehetősége legyen megmártózni jelentős műhelyekben. Hogy neveket is mondjak... Először Maguy Marin jut eszembe, Meg Stuartnak is vannak olyan munkái, amelyekre gondolnék, de nem csak nagy nevek kellenek, itt van például Nacera Belaza vagy Israel Galván... Utóbbi nagyon jó példa arra, hogyan lehet egy tradicionális formából (az ő esetében a flamencóból) továbblépni. Nálunk is nagyon erősen jelen van a tradicionális tánc, és folyik a küzdelem azért, hogy hogyan lehet kortárs szellemben megfogni a tradíciót. Galván hihetetlenül magas szinten műveli a tradíciót, de közben igen nyitott, például japán koreográfussal dolgozik, próbálja a távol-keleti tradíciót is megérteni, beépíteni. Még mélyebbre, még hátrébb akar menni, és közben előre akar látni. Széles látókörű, intelligens, nemcsak a formával kísérletezik, hanem át akarja érezni a tánc holdudvarát is. De gondolok Catherine Diverrèsre is, nagyon fontosnak tartom, hogy a műhelymunkában megjelenjen Bernardo Monté, betanítsa a szólódarabjait, a magyar táncosok „megküzdjenek" a koreográfiáival, éljenek a lehetőséggel, hogy nem kell kiutazniuk ahhoz, hogy bekerüljenek ilyen műhelyekbe. Szeretnék elindítani ilyen jellegű műhelykapcsolatokat, gondolok Yoshi Oidára, tudom, hogy tanít, ma is működik Párizsban Jacques Lecoq iskolája, amely nagyon fontos a mozgásszínházi világban, például Christoph Marthaler és Simon McBurney is ott tanult anno. Lecoq pedagógiai módszerét többen folytatják, szeretnék ilyen tanárokat is meghívni, hogy általuk a világ neves színházi műhelyei megjelenhessenek nálunk.

- Amikor workshopot vagy műhelyt említesz, magyar profi kortárstáncosok továbbképzésére gondolsz, vagy pályájuk előtt álló fiatalok tanítására?

Nagy József: Mindkettőre. Abszolút nyitottnak kell lenni. Ilyen műhelymunkában a professzionális szféra számára is kigyúlhat valami fény, úgy érezheti bármelyik táncos, koreográfus, hogy most „befogott valamit", ami segíti a továbblépésben. Ám ez még fontosabb lehet a kezdőknek, mert a kezdeti lelkesedés rengeteget hoz a konyhára.

- A műhelymunka eredményeként aztán születik egy előadás...

Nagy József: Születhet! Nem kell feltétlenül létrejönnie előadásnak, a résztvevők számára pusztán önmaguk fejlesztése is lehet cél, akkor önmagukban viszik tovább az eredményt, nem külső rendező rendezi őket.

- Én utálom a legjobban, ha szakmai kérdések, művészet és kultúra helyett pénzről kell beszélni. De most muszáj földhöz ragadtnak lennem. A profi táncosnak is nyilván fizetnie kell a kurzusért. Ha viszont előadás lesz belőle, fellépti díjat kap? Vagy esetleg az egészet a Trafó költségvetéséből lehet majd finanszírozni?

Nagy József: Ott még nem tartok, hogy erre válaszolni tudjak. De úgy érzem, hogy nagyon sok pályázati csatornát be kell indítani. EU-s pályázatokra is gondolok, meg cserekapcsolatokra. A francia intézetek egy része most felvállalta, hogy megkülönböztetett módon figyel Kelet-Európára. A belgrádi intézet lesz a programok központja, onnan akarnak magyarországi cserekapcsolatokat is szervezni.

- Magyarországon az EU-s pályázat egyszerre reménysugár és ijesztő mumus. Kevesen mernek – még profi irodák segítségével is – belevágni, mert nagyon nehéz végigcsinálni. Felkészült emberekre, folyamatosan dolgozó stábra van szükség a háttérben. Neked kik segítenek? Kikkel fogsz együtt dolgozni a Trafóban?

Nagy József: Ki kell találni valamilyen újszerű kreativitást, hogy kimozduljanak az emberek a megszokott kerékvágásból. A pályázati rendszerek is valahogy önmagukban forognak. Készülök rá, hogy egyszer csak – megfelelő helyen – megjelenek néhány európai alkotótársammal és egy dossziéval a hónom alatt, és megpróbálok kinyitni ajtókat azzal, hogy elmondom: kérem, gondoljuk át az egészet még egyszer... Tehát párbeszédet akarok indítványozni, hogy hallgassák meg a koreográfusokat, rendezőket, hogy tényleg mire van szükségünk. A pályázati rendszereket is át kéne szervezni, egyáltalán el kéne gondolkodni azon, mit jelent Európában a kultúra, és hogy mi valójában mit akarunk.

- Közben a Trafóban elkezdődött az évad. Meddig csinálta meg az elődöd, Szabó György a programot, és mikortól láthatjuk a te ténykedésed eredményét?

Nagy József: Januárig már lényegében megvan minden, sok program át is csúszott a következő évre, tehát a szezon már tulajdonképpen le van hálózva. Nagyon sok együttműködési szándéknyilatkozat is van már, ezeket Barda Bea művészeti vezetővel közösen elemezzük.

- Átadta neked Szabó Gyuri az intézményt?

Nagy József: Ez folyamatosan zajlik. Megkértem arra, hogy a következő három hónap a normális átadásról szóljon.

- Jó a viszony köztetek? Tudvalevő, hogy Gyuri nem akart távozni a Trafó éléről...

Nagy József: Ezt az időszakot most arra is kihasználom, hogy igyekszem megtudni, mi zajlott itt a háttérben a Trafó igazgatóváltásával kapcsolatban. Szeretnék ebben a kérdésben is, amennyire lehet, tisztán látni. Most Gyuri segítségével tanulmányozom a ház működését, veszem át az intézményt. És a munkatársakkal is ismerkedem.

- Ezek szerint számítasz a házban dolgozó stábra?

Nagy József: Először mindenképpen azokra támaszkodom, akik itt vannak, de egy-két külső tanácsadóra nekem biztosan szükségem lesz. Ahhoz idő kell, hogy átlássam a ház struktúráját, vele a benne dolgozó embereket, hogy ki milyen kapacitással, hogyan tudja vállalni a kötelező feladatokat. Annak is ki kell derülnie, hogy lesz-e anyagi forrás arra, hogy bővítsem a stábot, persze itt csak minimális bővülésre gondolok. Inkább a házat és helyiségeket szeretném bővíteni, az erre vonatkozó elkészült építési terveket is – Haraszti Zsolt igazgatóhelyettessel közösen – most tanulmányozom. Találkozásokat is szeretnék az önkormányzat és a minisztérium illetékeseivel, ki akarom használni a szelet, amit az érkezésem hoz, hogy tárgyaljunk a szükséges bővítésekről. Mert nagyon jól jönne egy stúdió, vagyis egy kisebb színpad a próbaterem mellé, raktárproblémák is vannak, szűkös a hely. A terasz fölé és a ház elé lehetne terjeszkedni. De házon kívül is szeretnék „terjeszkedni": Kulcsár Viktóriával már találkoztam, nemsokára meglátogatom a Jurányi-házat is, velük, a FÜGE-vel is keresem az ésszerű együttműködés lehetőségét.

- Keresnek a szakmabeliek, nyílt vagy mindenki felé, szívesen veszed a közeledést, a kapcsolatteremtési szándékot?

Nagy József: Igen. Abszolút nyílt vagyok.

- Keresnek is?

Nagy József: Hogyne, sokan.

- Mi lesz például a Műhely Alapítvány sorsa?

Nagy József: Talló Gergellyel is beszéltem már, elmagyarázta az alapítvány működését, velük is szeretném folytatni az együttműködést, nagyon fontos, amit csinálnak. Szeretném, ha a Trafó képletesen is bővülne, szélesebb skálákon, még intenzívebben kéne együttműködéseket folytatnunk.

- Ahogy külföldi neveket is említettél – a teljesség igénye nélkül –, kik azok a magyar alkotók és együttesek, akiket meghívsz a Trafóba mint befogadó helyre.

Nagy József: Akik eddig kapcsolatban voltak a Trafóval, természetesen számíthatnak a további folytatásra. Jó néhányukat ismerem is, láttam előadásukat. Persze inkább azokat, akikkel már egy ideje külföldön is találkozhattam fesztiválokon. A Bloom! együttessel most ismerkedem videón, de például az Artust és Goda Gábort régóta ismerem.

- Nagyon sokan megfordultak a Trafóban, majdnem mindenki, aki számít, csak nem mindenki lett aztán rendszeresen meghívott vendég. Gyurit éppen ezért támadták sokan, mondván, ahelyett, hogy a magyaroknak adna teret, a külföldieket preferálja.

Nagy József: Nem kritizálni akarok most, hanem elemzek, ez az alapállásom. De talán nem egy személyben kellene döntenünk arról, ki kerülhet be a házba. Most meg kell találnunk azokat az embereket, egy csoportot, kurátorokat, akik több szempontból tudják értékelni a területet, és esetleg ajánlani is tudnak izgalmas alkotókat. Továbbmegyek. Nagyon hiányzik egy független előadó-művészeti fesztivál. Van POSZT, van fesztivál határon túli színházaknak, de kortárstánc-fesztivál nemigen van...

- Vidéken akad, például Veszprémben évente...

Nagy József: Igen, tudom, meg a szegedi Thealteren is látható sok kortárstánc-előadás. De akkor is hiánycikk egy országos hatókörű, budapesti központú kortárstánc- fesztivál. Erről szeretnék kerekasztal-beszélgetést kezdeményezni, bevonni külső embereket, a FESZ-szel is tárgyalok... A fesztiválnak a Trafó lehetne a központja, de futnának programok más budapesti helyszíneken is, és meg kéne vizsgálni, hogyan lehetne bevonni vidéki településeket is. Én kívülről jött ember vagyok, de nem teljesen ismeretlen előttem a helyzet. Ezért tudok mindenféle komplexus és fékek nélkül indítványozni. Arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy legyen már egy kis tűzszünet, erre most nagyon nagy szükség van. És próbáljuk félretenni, hogy ki van ezen, vagy azon az oldalon (mert aki egyiken sincs, azt is besorolják valahova), és tényleg arról beszéljünk, hogy mik a valóságos problémáink, és azokat próbáljuk meg kezelni közösen.

- Visszatérve a hazai szcéna szereplőire, szigorúan a teljesség igénye nélkül mondok neveket, és te reagálj rájuk. Bozsik Yvette...

Nagy József: Yvette-tel nemrég telefonon beszéltem. Őt már tizenhét éves korában láttam, amikor balettintézeti növendékként Árvai Gyuri akváriumában szerepelt, és nagyon örültem, hogy valaki akkor ebben a térségben képes volt tehetségesen letenni valamit... Rögtön közöm lett hozzá. Yvette-re természetesen számítok.

- Ismered Duda Évát?

Nagy József: Tőle még nem láttam semmit, de ő is hívott már telefonon, ahogy visszatérek Franciaországból, fogok vele beszélgetni.

- Kovács Gerzson Péter?

Nagy József: Többször láttam a MU Színházban, régi jó barátom, Párizsban is találkoztunk, amikor kint volt.

- Ha már Párizst említetted: Frenák Pál?

Nagy József: Vele is jó a viszonyom, de Franciaországban nem nagyon találkoztunk, valahogy mindig elkerültük egymást, de most, amikor felléptek a Trafóban, érdemben is beszélgettünk, és természetesen kapcsolatban maradunk.

- Sokakat említhetnék még, Szabó Rékát, Hód Adriennt, Horváth Csabát, Fehér Ferencet és még másokat, de a lényeg nem a névsorolvasás, hanem az, hogy mindenkivel szívesen felveszed a kapcsolatot, mindenkivel nyitott vagy...

Nagy József: Teljesen. Ha holnap a Bükkben az erdésznek eszébe jut, hogy a fiával színházat csinálna, én beülök az autómba, és megnézem, hogy milyenek.

- Ejtsünk egy pár szót a hazai színházi kínálatról is; kiket látsz közülük szívesen a Trafóban?

Nagy József: Odakint legtöbbször a Krétakört és Schilling Árpád rendezéseit láttam. Süsüvel nemrég beszéltem, meghívtam a Trafóba egy első beszélgetésre, Goda Gáborral, Erős Balázzsal együtt. Még itthon láttam Mundruczó Kornél rendezését, a Nibelung-lakóparkot, a Szégyent meg már előbb: Avignonban, a fesztiválon. Láttam a Maladypét videón, Pintér Béláékat a Szkénében, de felveszem a kapcsolatot a Szputnyikkal, a PanoDrámával is, Lengyel Annával már találkoztam is.

- Nem mondhatni, hogy tétlenkedsz, de nem is kis feladat feltérképezni a magyarországi független színházi és táncos szcénát. Hogy fogod elosztani magadat Orléans, Budapest és Magyarkanizsa között?

Nagy József: Kanizsán csak nyáron dolgozom. A hely megvan, próba- és színházteremmel, sőt nemrég nyitottak a komplexumban egy tizenöt szobás hotelt, egy kávézóval, szóval, egy kis oázis van ott, de a mostani vajdasági, illetve szerbiai helyzetben sajnos nem tudunk előrébb lépni. Az általános válságban ott még drasztikusabban csökkentik a kulturális támogatást.

- Orléans?

Nagy József: Ez az évad már arról fog szólni, hogyan tudom a két helyet egymás felé fordítani. Kint is, az Orléans-i Művészeti Központban segítek független csoportokat, most majd megpróbálok a két intézmény között cserekapcsolatot kialakítani. Ösztöndíjra is lehet pályázni, Párizsban egy koreográfiai fejlesztő központnak van erre büdzséje.

- És mi lesz a Jel Színházzal? Fog a társulatod új bemutatóval jelentkezni a Trafóban?

Nagy József: A Jel Színház összegzi a munkásságomat, tehát a Pekingi kacsától máig... Kapcsolatok intézményekkel megszűnhetnek, de a Jel Színház nem fog elhalni. Amerre megyek, jön velem, én vagyok a szellemi tulajdonosa, és bármikor fel tudom éleszteni, ahogy azt most is megcsináltuk Gyergyószentmiklóson a Woyzeck felújításával. Nyáron a díszletet Magyarkanizsán készíttettük el, mert drágább lett volna Franciaországból ideutaztatni.

- Lehetséges, hogy a Trafó a jövőben befogadja a Jel Színház repertoárját?

Nagy József: Nem ezzel indítottam, így is jelzem, hogy nem magamnak akarom a Trafót. Egy szimbolikus gesztus részemről az is, hogy az első szezonban másokra figyelek. Aztán egy-két könnyen mozgatható darab szóba jöhet, a Woyzecket például a díszlet felújításával „visszaépítettem a Kárpát-medencébe". A kolozsvári színházi fesztiválon novemberben pedig magyar alkotók készítette orléans-i produkcióval lépünk fel.

- Még vannak a Trafó jövőjével kapcsolatban „kötelező" kérdéseim: lesz-e képzőművészeti kiállítás és zenei koncert?

Nagy József: Folytatom Fenyvesi Áronnal és Halmos Andrással, ők nagyon komoly munkát végeznek. Egyébként az önkormányzatnál már felvetettem: gondot okoz, hogy a zenei produkciókat nem könyvelhetjük el színházi produkciókként. Tehát misszióként követnünk kell a kortárs zenei világot is, de a kötelező évi száznegyven előadásba nem számolhatunk bele zenei előadásokat. Felvetettem ezt a kérdést, egy-két bizottságon át kell mennie, de nyitottak a problémával szemben. Mint ahogy a kötelező előadásszámot is lecsökkentettük százra, mert kértem, hogy ne azon kelljen görcsölnünk, hogy teljesítsük a száznegyvenet. Ugyanígy a hetvenszázalékos kötelező nézettséget is sikerült lefaragnom hatvanszázalékosra, hogy ne statisztikai adatoknak kelljen megfelelnünk. Tudvalevő, hogy missziónk az is, hogy kísérleti, formabontó előadásokra is figyelünk, ezek között vannak olyanok, amelyek nem háromszáz embernek készülnek. Akkor ne háromszáznak a hatvan százalékát kérjék számon rajtunk, hanem határozhassuk meg mi, hogy egy előadás száz-százötven embernek szól, ezt bejelentjük előre, és annyi jegyet is árulunk. És akkor ezt a számot vegyék figyelembe, amikor a látogatottságot mérik. Visszatérve a zenéhez, rengeteg olyan kortárs zenei produkció van, amelyik erősen kötődik a színházhoz. Amikor élőben adják elő a zeneművet, én úgy tekintek a zenészre, mint egy színészre, úgy hallgatom, mintha drámát néznék. Szerintem a kortárs zenének abszolút ott van a helye színházban. Képzőművészeti kiállításaink egyelőre csak a galériánkban vannak, de nagyon szeretném, ha egyes produkciók felkerülhetnének a nagyszínpadra, vagy ha „belakhatnák" az egész teret. Sőt, a filmet is szeretném behozni a Trafóba. A magyar kísérleti filmnek is helye van a nálunk, a filmet mint kortárs művészeti nyelvet, nem szabad megkerülnünk.

Gyergyószentmiklós, 2012. szeptember 15.

Szerző: Kutszegi Csaba / Tánckritika