Mintegy százhúszan jelentkeztek a Soproni Petőfi Színház színitanodájába; a teátrum programjának nem az a célja, hogy tovább növelje a munkanélküli színészek számát - írja a kisalföld.hu.
Pataki András, a színház igazgatója elmondta, nagyon fontos, hogy ilyen formában is segítsenek a jelentkezőknek megismerkedni az irodalommal, a színházzal, önmagukkal. Számukra biztosítják azt, hogy olyan közösségbe tartozzanak, ahol kreativitásuk, gondolkodásmódjuk, képességeik fejlődhetnek.
Nem színészeket képeznek, hanem utat, irányvonalakat mutatnak, hogy a jövő gépészmérnökei, orvosai vagy jól megbecsült szakmunkásai nyitottan, befogadóan, sokszínűen szemléljék a világot, igényeljék a kulturális értékekkel való találkozást, legyen az zene, tánc, vers, ének vagy színház.
A direktor szerint nem kizárt az, ha a színháznak fiatal gyerekszereplőkre vagy statisztákra lesz szüksége, akkor a tanodásokra számíthatnak, de nem ez célja a foglalkozások elindításának.
Fotó: kisalfold.hu
Molnár Anikó színművész, drámapedagógus, a program vezetője szerint jó alkalom nyílik majd arra is, hogy a csoportok által létrehozott kisebb produkciókkal bemutatkozhassanak a városi rendezvényeken, különböző színjátszó találkozókon, fesztiválokon.
A vasárnapi műhelymunkák alapvető feladata azonban az, hogy a jelentkezők ismerjék meg önmagukat, játékosan tanuljanak, fejlődjenek a képességeik. Mindez pedig jó alapot jelenthet azok számára is, akik később szeretnék magukat kipróbálni a színi pályán.
Forrás: kisalfold.hu