Egy éves a Pitbull - Interjú Kárpáti Péterrel

Október 9-én és 15-én újra játsszák A pitbull cselekedetei-t a Trafó/Tündérgyárban. A Titkos Társulat előadása a Trafó és a FÜGE koprodukciójában jött létre. Kárpáti Péterrel beszélgettünk, a Titkos Társulat szakmai vezetőjével.

A darabról:

„Elmondok egy történetet…

Mózes így szólt a névtelen prófétához: Követhetlek-e, hogy láthassam cselekedeteidet, és taníts engem az igaz útra?
Mózes, Mózes – mondta a próféta – nem fogsz türelemmel kitartani mellettem. Hogyan is tarthatnál ki olyasmiben, amit értelmeddel nem fogsz át? Megrémülsz majd, és felháborodsz cselekedeteim láttán, végül meggyűlölsz.
Erre Mózes így szólt: Ha Allah is úgy akarja, állhatatosnak fogsz találni, de  kérlek, értsd meg, hogy égek a kíváncsiságtól!
Nos, ha követsz, – mondta al-Hadir, a névtelen próféta – ha követni akarsz engem, nem szabad kérdezned soha semmiről.
Oké – mondta Mózes, és útnak eredtek...
Kedves Nézők! Most ti lesztek Mózes. Ha követni akartok engem, nem szabad kérdeznetek soha semmiről, főleg nem hülyeséget, világos? Na. Akkor most bemegyünk ebbe a házba, becsöngetünk az első lakásba, és szállást kérünk éjszakára, jó?”
Az ősi legendák dühös prófétája, sok ezer éves kóborlás után Budapestre érkezett. Leszállt a nemzetközi vonatról, kijött a Keletiből, bevetette magát a városba, ahogy pitbull a játszótérre – és ma este találkozik velünk...

Kárpáti Péter mesélt:

Egy évvel ezelőtt volt A pitbull cselekedetei bemutatója. Azóta mi történt?

Kárpáti Péter: Eljátszottuk harmincszor, ebből hatszor Párizsban, a Bobigny MC 93 nemzetközi fesztiválján. Voltunk Pécsett is, legutóbb pedig Szegeden a Thealteren. Párizsban nagyon jól éreztük magunkat, érdekes volt, ahogy a közönség néma csöndben ült, és kelet-európai, mélységes szocio-tragédiának látta ezt a gonosz történetet, amin Pesten általában fetrengenek a röhögéstől. De pontosan ugyanannyira örültünk és megtisztelő volt számunkra, hogy az előadás bekerült az elmúlt évad terméséből kiválasztott néhány kiemelkedő, független színházi előadás közé a Thealter Fesztiválon.

Van a Titkos Társulatnak más előadása is?

Kárpáti Péter: Az elmúlt három évünkben négy előadást csináltunk, kábé százötvenszer játszottunk közönség előtt. Először az Astoria mellett egy titkos lakásban. (A nevünk is onnan jött.) Aztán a Fogasházban. És Pesten meg vidéken még rengeteg helyen. Körülbelül másfél éve hívott meg minket Szabó György a Trafóba. Ez fantasztikus volt, támogatást és játszóhelyet kaptunk a Trafó melletti Tündérgyár-kocsma koncerttermében, és lehetőséget, hogy új előadásokat készítsünk. Jelenleg a Pitbull mellett a Szörprájzparti van műsoron. Ezt a HOPPart Társulattal, Nagy Zsolttal és néhány színészbarátunkkal készítettük. Ez a dicsekvés helye? A Szörprájzparti hatvanhatszor ment már, zsúfolt házak előtt, legutóbb egy kassai nemzetközi fesztiválon.

Mi a Titkos Társulat, kik tartoznak hozzátok?

Kárpáti Péter: Párizsban alakultunk meg, februárban. Ősemberek hárman vagyunk benne, Sebők Bori dramaturg, Nagy Zsolt és én. Hárman, fokozatosan találtuk meg, mi ez az egész, mivel is szeretnénk foglalkozni. Most már sokkal többen vagyunk, és közösen gondolkozunk. Nagy Zsolt mellett a színészek: Stefanovics Angéla, Szabó Zola, Stork Natasa. Két dramaturg-író-rendező tanítványom is az alapítókhoz tartozik: Boross Martin és Lőrincz Zsuzsa. A produkciós vezetőnk Kulcsár Viktória, a FÜGE vezetője, egyébként szervezetileg a FÜGÉ-hez tartozunk.

A ti esetetekben mit jelent az, hogy társulat?

Kárpáti Péter: Semmit és sok mindent. Egy elhatározást, hogy amit elkezdtünk, az szerintünk érdekes, és szeretnénk folytatni. Együtt. Ennyit.

Milyen a ti világotok?

Kárpáti Péter: Nagyon intim, közvetlen viszonyt alakítunk ki a nézőkkel. Karnyújtásnyira tőlük, közöttük játszunk. Ez meghatározza a színházunk nyelvét is. Ilyen közelségből nem nagyon lehet hazudni. Ha jól sikerül az előadás, a nézők egy része azt gondolja, hogy valóban minden ott és akkor született: az egész improvizáció.

Akkor mégiscsak hazudtok? Hiszen nem improvizációról van szó...

Kárpáti Péter: Nem, a nagy része meg van írva. Biztos perveziónak tűnik egy drámaíró részéről, hogy azt élvezi, ha a nézők azt hiszik, nincs darab. Hát, ha azért hiszik, mert az egész annyira széteső, lötyögős, az tényleg nem lenne túl jó. Remélem, inkább az az oka ennek, hogy arra a törekszem, a színész és a szerep között teljes, mágikus azonosulás jöjjön létre. Éppen ezért csinálunk mindent együtt, mindenben teljesen azonos a részvételünk, a felelősségünk. Egyébként viszont rengeteget foglalkoztunk már improvizációval, több száz alkalommal, ebből harmincötször a szegény nézőket is bevontuk egy olyan színházi kísérletbe, ami abszolút rögtönzés volt. Ez a Vándoristenek című színházi társasjáték volt. De az improvizáció elsősorban egyfajta színészi jelenlét, természetes időkezelés és érzékeny lazaság megtalálásában segített. A legjobb pillanatok nem csak a nézők számára tűnnek valóságnak, hanem a színészeknek is.

Kérlk mesélj a Pitbull-ról...

Kárpáti Péter: A történetét nem mondom el... Inkább arról a hatásról beszélek, amit fölkelt a nézők többségében. A közelség, a nézők befolyása miatt minden előadás nagyon más hangulatú, és számomra is leginkább úgy érdekes, hogy a nézők figyelmén keresztül követem. Általában sokat nevetnek, a végén mégis azt mondják: felzaklató volt, kiborító.

Van saját közönségetek?

Kárpáti Péter: Igen, egyre inkább, és ez nagyon érdekes. Van egy bizonyos nézői réteg, amelynek – a számos visszajelzésből ítélve – fontos a munkánk. Különben alig vagyunk rajta a színházi palettán, nagyon szerény és civil körülmények között, lakásokban, kocsmákban játszottunk, nem színházi terekben. Emlékszem fiatalkoromból a minden hivatalosságtól iszonyodó, pesti fiatal értelmiségiek laza közösségére, és sokszor úgy érzem magam az előadásainkon, mint a 70-es, 80-as évek fordulójának féllegális rendezvényein. Elsősorban fiatalok járnak hozzánk, akik számára ez a fajta közvetlen párbeszéd egy pillanat alatt otthonossá válik, belakják, és hát nagyon örülünk az idősebbeknek, akik hozzám hasonlóan a Kádár-rendszer ellenzéki szubkultúrájában szocializálódtak.

Hogyan tovább?

Kárpáti Péter: Új előadásra készülünk. Ebben már többen leszünk, színészek, de a nézők is, a tér is nagyobb lesz. Nagy öröm számunkra, hogy az egyik legcsodálatosabb színésznővel dolgozhatunk, Tóth Ildikóval. És velünk lesz még egy fiatal színész-barátunk, Csányi Dávid. És mások is... A Tünet Együttes vezetője, Szabó Réka felkért, hogy a Trafóban megrendezendő „Kábé 10 éves” szülinapi fesztiváljukra készítsünk egy kábé fél órás előadás. Ebben a társulatunknak kábé a fele fog részt venni, és a Tünetesek. Az álom féltestvére címmel játsszuk majd december 7-én. A találkozás a Tünet Együttes táncosaival azonban annyira érdekesen alakult, hogy közös szándékunk, hogy folytassuk a munkát. Az új előadást január vége felé fogjuk bemutatni, reményeink szerint a Trafó nagytermében.

Utolsó kérdés: hogy lehet ma egy ilyen kis, független kvázi-társulattal dolgozni, meg lehet ebből élni?

Kárpáti Péter: Dehogy lehet. Ez nem kérdés. Mindenki sokfelé, máshol is dolgozik, és ez a jó. Eleve rendkívül szerény a költségvetésünk, ez korábban a szabadságunk ára volt, ma már biológiai adottság. A közös munka inkább ráfizetés, hiszen más munkáktól veszi el az időt. Éppen ezért nagyon nem szeretnék visszaélni a barátsággal, és azzal az áldatlan helyzettel, amibe a független szakma került. Az a tapasztalatom, hogy máris jó pár társulatnál igen találékonyan, az adott szó megszegésére, ügyes lavírozásra használják fel a csődhelyzetet. Nem, a költségvetés szent dolog, annak ellenére, hogy nem régiben, amikor úgy tűnt, a próbák elkezdéséig nem lesz meg a próbapénzünk, a színészek külön-külön mind azt mondták: „nem baj, akkor is kezdjük el, csináljuk!”