Mintegy 38 millió forintnyi pluszforrást juttat a Gárdonyi Géza Színház részére az egri önkormányzat, az összegből az intézmény a produkciók elkészítését, bemutatását és az üzemeltetés költségeit finanszírozhatja - közölte Zentai László, a polgármesteri hivatal médiareferense kedden az MTI-vel.
Hozzátette, hogy a pluszjuttatás ellenére a városatyák továbbra is takarékos gazdálkodást várnak a teátrumtól.
Blaskó Balázs, a színház direktora már az augusztusi évadnyitó társulati ülésen összefogásra szólította fel a társulat tagjait a működés fenntartása érdekében. Ugyanis - mint akkor mondta - a teátrum működését egyre alacsonyabb összeggel képes támogatni a fenntartó városi önkormányzat, és a saját bevételek is elmaradnak a tervezett mértéktől.
Most az MTI-nek Blaskó Balázs azt mondta, hogy a pluszjuttatás révén az év végéig, "ha cipőkanállal is", de biztosított a teátrum működése. Hozzáfűzte, hogy csupán az épület fenntartása évente 113 millió forintba kerül, ugyanakkor az összeg biztosítja a műsortervben szereplő nyolc közül négy bemutató megtartását is, vagyis továbbra is ki tudják szolgálni a közönséget.
Azt remélik, hogy a sikeres produkciók nyomán lesz forrás valamennyi tervezett bemutató színpadra állítására - jegyezte meg a direktor.