Újra gazdag irodalmi, zenei programokat kínál a Szegeden, Szabadkán és a két város között a vonaton a Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál, amely csütörtökön kezdődik a csongrádi megyeszékhelyen – tájékoztatta az immár 5. alkalommal tartott rendezvény sajtóreferense az MTI-t.
Szeged és Szabadka, a két testvérváros között már több mint fél évszázada közlekedik a határ menti térség híres vasúti járműve, az Ezüstnyíl becenevű sínbusz, amelynek első, még vöröses-bordó festésű darabjait az 1936-os berlini olimpiára készítették.
A csütörtökön kezdődő rendezvényen a régióban élő költők, írók, zenészek a járművön, valamint a két város különböző helyszínein irodalmi, zenei,színházi programokkal, beszélgetésekkel várják a potenciális "kultúrcsempészeket".
A fesztivál, amelynek képzeletbeli tengelyét kétszeresen is a magyarországi és szerbiai város közötti vonatút adja, nem csak a két szomszédvárból várja az érdeklődőket, ahogy a fellépők között is akad belgrádi, újvidéki, budapesti író vagy költő, sőt érkeznek vendégek Erdélyből, Felvidékről és Dániából is.
A kulturális rendezvény két ötletgazdája, Orcsik Roland és Kollár Árpád Vajdaságból Szegedre került diákként a kilencvenes évek elején sokszor megtette a két város közötti utat vonaton, bár a fesztivál ötlete nem ekkor, csak néhány évvel később született meg, többek között azért, hogy magyarok és szerbek jobban megismerjék egymás kultúráját.
A tavalyi rendezvényről:
A program csütörtökön este az Egyesült Államokból érkezett Yowie együttes koncertjével indul a szegedi Jazz kocsmában. Másnap délelőtt a fesztivál vendégei felolvasásokkal hangolódhatnak rá a sínbuszozásra a szegedi Nagyállomás szomszédságában található Tóth vendéglő előtt. A szerelvény 11:53-kor indul Szabadkára, a vonaton magyar és szerb szerzők olvassák föl saját műveiket, a szegedi Meander zenél, a határon pedig Sirbik és Lazendic performanszát láthatják az utazók.
Szabadkán a városnéző séta után Lakatos István képregényeiből nyílik kiállítás a Studio 11-ben, majd koncertek következnek. Másnap kora délutántól ismét az irodalmon a sor, de a zene sem hiányzik majd az ekkor már Szeged felé „robogó” sínbuszról, sőt Szombathy Bálint még Áttörés című videoperformanszát is bemutatja a vonaton.
A fesztivál koncerttel és színházzal zárul, a szegedi Jazz kocsmában a szabadkai Wooden Ambulance zenél, a Régi Zsinagógában pedig Metanoia Artopédia Orthopaid rövü című előadását láthatja a közönség.
MTI