Balázsovits Lajos egykori iskolájában, a nagykanizsai Batthány Gimnázium falai között adott interjút a Zalai Hírlapnak, a Blikkben pedig arra a hírre reagált, hogy újraindul a Játékszín, új formában, magánszínházként kezdi meg működését. Lapszemle.
"Aki új színházat akar, merjen új darabokkal előállni" - reagált a korábbi igazgató a hírre, hogy új gazdája van az intézménynek.
Németh Kristóf, a májusban megszűnt Budapesti Kamaraszínház volt színésze tegnap elmondta, hogy a kiemelten közhasznú kft.-t négy magánszemély vette meg: mellette Bank Tamás színész, aki az új cég kreatív igazgatója lesz, Szűcs Attila, a Budapesti Kamaraszínház egykori gazdasági vezetője, aki gazdasági igazgatója és Metz Alexandra, aki a jogtanácsosa lesz a cégnek. A végelszámolás alatt álló kft.-t az összes terhekkel és jogosultságokkal együtt vették meg. Magánszínházként kívánnak tovább működni a Játékszín épületében, minél több értéket átmentve mind a Játékszín, mind a Budapesti Kamaraszínház történetéből, az ott született művészi értékeket tovább éltetve.
Fotó: Benedek Bálint, zalaihirlap.hu
"Én biztosan nem járulok hozzá, azonban az új vezetésnek nemcsak a korábbi rendezőkkel kell egyeztetnie, de újra kell kötnie a szerződéseket a színészekkel is" - hívta fel a figyelmet a volt direktor, aki szerint a színházat nem az anyagi nehézségek miatt kellett bezárni, hiszen a támogatás megvonása ellenére jól ment. Más ok állt a felszámolás megkezdésének hátterében. "Itt az én személyemmel volt baj, ugyanis azon kevés színházak közé tartoztunk, amelyek jelentős eredménytartalékkal, azaz nyereséggel üzemeltek. Ebből fizettük ki az elküldött dolgozóinkat is" - tette hozzá Balázsovits.
A volt igazgató a Zalai Hírlapnak nyilatkozva a politika és a színház viszonyáról is beszélt: "A politikától független színház és művészet víziója Magyarországon hiú ábránd. Valami kapocs mindig volt, van és lesz is, persze az már más kérdés, hogy mennyire szólnak bele a pártok a működésbe. A problémát abban látom, hogy húsz évvel ezelőtt megszűnt a folytonosság, s szabadon lehetett kinevezni a kedvenceket. (...) Végtelenül sajnálom, hogy néhány törvény nem az élethez igazodik, hanem az életnek kell a rendelkezéshez. Az új előadóművészi törvény szerint három kategóriát támogat az állam, a mi színházunkat a produkciós kategóriába sorolták. Ebben az esetben különféle produkciókra lehetett volna pályázni, s vagy megkapjuk a pénzt vagy nem. Ezt a bizonytalan helyzetet látva inkább felálltam. Ebben az egész helyzetben az fájt a legjobban, hogy a személyzettel együtt 110 ember került bizonytalan helyzetbe". Hozzátette, változatlanul úgy érzi, rossz döntés született.