Hátrányos helyzetű somogyi kisiskolásoknak adtak át meseelőadásokra szóló bérleteket szombaton a kaposvári Csiky Gergely Színházban egy civil kezdeményezésnek köszönhetően.
Szemerédi Fanni, a színház sajtófelelőse elmondta: a Magyar Olvasás Társaság (HUNRA) a népmese napja alkalmából Kaposváron rendezett országos konferenciájához kapcsolódva a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) somogyi szervezetével közös akciója eredményeként már 75 bérletet megvásároltak. Ebből húszat a kétnapos programsorozatot záró meseelőadáson a Pécsi utcai Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak adtak át.
A jótékonysági akció elindítói szeretnék elérni, hogy azok a gyerekek is eljussanak színházba, akiknek erre egyébként nem lenne lehetőségük. Ehhez segíthetik hozzá vállalkozók, civil szervezetek és magánszemélyek a gyerekeket a bérlet megvásárlásával, melynek ára 2 500 forint.
A színházi évadban szabadon felhasználható, két meseelőadásra szóló Cimbora-bérleteket a színház eljuttatja az iskolákhoz, ahol rászorultság alapján osztják majd el – mondta a sajtófelelős. A Magyar Olvasás Társaság reményei szerint legalább 100 kisdiákot sikerül majd ily módon színházi meseélményhez juttatni.