Bócz Mara Balázs Béla-díjas maszkmesterrel beszélgetett a Pepia Magazin. Szemléztük.
"1960-ban érettségiztem Egerben, és akkoriban nem számítottak pozitívumnak az orvosdinasztiák. Később viszont, azt hiszem, már előnyben részesültek az orvosgyerekek, mert ők otthonról hoznak egy szemléletet, nem teljesen idegen tőlük, hogy egy orvos 24 órában orvos" - kezdte Bócz Mara, utalva arra, hogy biológia tanára nem támogatta az orvosdinasztiákat - mivel a maszkmester édesapja orvos volt -, ezért nem írta alá a felvételi kérelmét. Jobb híján kozmetikusnak tanult, így már munkáskádernek számított, hiszen már gimnáziumba is alig akarták felvenni értelmiségi származása miatt.
"Azt gondoltam, hogy ezzel a káderlappal majd könnyebben bejutok az egyetemre. De aztán közben kitaláltam magamnak a maszkmesterséget. Minden héten új filmbemutató volt Egerben. Szinte valamennyi filmet megnéztem, és a magyarokon összesen két név szerepelt maszkmesterként. Sminkelni tanultunk a kozmetikában, hiszen hozzátartozott a szakmához, de a maszk nem"- mesélte Bócz Mara.
Köpeczi Bócz Istvánnal, a Madách Színház díszlet- és jelmeztervezőjével való megismerkedését is elárulta: "Olivér bácsi, aki az egri kórház könyvtárát vezette, egy almanachban rátalált arra, hogy a Bóczok Háromszékvármegyéből, Köpeczről származnak, Mária Teréziától kapták a Köpeczi előnevet. A mi családunk nem használta, de amikor a Madáchban éppen egy előadást néztünk a barátnőmmel, úgy gondoltam, megkeresem Köpeczi Bócz Istvánt. A húszévesek teljes magabiztosságával mondtam, hogy ő a rokonom. Az eszembe sem jutott, hogy este nincs bent a tervező. Másnap délelőtt megismerkedtünk. Ő segített nekem" - árulta el a maszkmester.
Fotók: Diósi Imre
Ezután a Magyar Televízióba került kozmetikusnak, külsősként. "A Madách Színházban volt egy kitűnő maszkmester, főleg ő tanított, de a színházakban mindenütt volt maszkmester, asszisztenskedni pedig nem akartam. A tévéhez pedig a filmgyári maszkmesterek jártak át. Ott egyedül Zommer Kati volt maszkmester. Külsősként mellette is eltöltöttem egy kis időt, és ellestem, amit tudtam. Mellette pedig bejártam Bajkai Istvánhoz a Madách Színházba, ő zseniális volt" - elevenítette fel a kezdeteket Bócz Mara.
"Azért szerettem meg, mert nagyon komplex. Ismerni kell a képzőművészeti korszakokat. Nem is voltak mégmagyarul szakkönyvek, Keleti Lászlónak, a színésznek volt kézikönyve a maszkírozásról. Ő tanította ezt a főiskolán. A képzőművészet megmutatja a viselettörténetet is" - vélekedett a maszkmester.
További részletek az interjúból a pepitamagazin.hu-n olvashatók.