'Nullától száz éves korig' - Pettson és Findusz a Bábszínházban

A Budapest Bábszínház október 10-én mutatja be a Pettson és Findusz című előadást, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakos hallgatója, Bereczki Csilla rendez.

Ajánló:

Sven Nordqvist Pettson és Findusz történetei világszerte népszerűek mind az óvodás-kisiskolás gyerekek, mind szüleik körében. A címszereplők egy egyedül élő falusi ezermester, Pettson és minden lében kanál macskája, Findusz, aki – mint minden gyerek – ezer kérdést tesz fel, és ha nem tetszik neki valami, világgá megy. Pettson pedig – épp úgy, mint a felnőttek – szabályokat állít fel, olykor elveszti türelmét, de mindennél jobban szereti szeleburdi macskáját. Az előadás tere meleg színekkel, különös bútordarabokkal egyszerre idéz meg egy ideális gyerekszobát és egy ezermester műhelyét: számtalan zug, fiúk, sarok segíti a játékot. A gyerek- és felnőttszemszög egyidejű bemutatása arra is alkalmas, hogy hogy a nézők, a szülők és a gyerekek magukra és egymásra ismerjenek.

pettson

Sven Nordqvistról:

Helsingborgban született 1946-ban és Halmstadban nőtt fel. A svéd író és illusztrátor – mivel nem vették fel művészeti iskolába – építészetet tanult és oktatott, ám miután 1983-ban megnyerte első díját egy gyerekkönyvek számára kiírt versenyen, felhagyva az építészettel, kizárólag írással és illusztrálással foglalkozik.

Sven Nordqvist első Pettson és Findusz kötete 1987-ben jelent meg Svédországban Pannkakstårtan (Palacsintatorta) címmel. A svédül Pettson och Findus címre hallgató sorozatból készült egész estés rajzfilm, rajzfilmsorozat, számítógépes és hagyományos társasjáték, és kiegészíti a meséket dalos- és szakácskönyv is, 2000-ben pedig egy kiállítás erejéig Stockholmban, a svéd gyerekirodalomnak szentelt Junibacken Gyerekmúzeumban megépítették Pettson és Findusz világát.

sven_nordqvistFotó: Valuska Gábor

Az eddig magyarul megjelent kötetek: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt, Tűzijáték a rókának, A kandúr szülinapi tortája, Ki az úr a háznál?, Pettson sátorozik, Csetepaté a kiskertben, Pettson horgászni megy, Pettson karácsonya, Findusz elköltözik.
A sorozathoz kapcsolódó kötetek: Egész évben Findusszal, Mit főz ki Pettson és Findusz?, Lesz nemulass, Findusz, Barkácsoljunk Findusszal!, Csalafinta labirintusok, Pettson és Findusz kifestőkönyve, Fedezd fel Pettson és Findusz farmját!, Rajzolj együtt Findusszal!, Számolj együtt Findusszal!

Praktikus és otthonos – Bereczki Csilla rendező a darabról:

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendező-bábrendező szakosa vagy, a Pettson és Findusz a diplomarendezésed. Miért épp ezt az anyagot választottad?

Az egyik osztályfőnököm, Meczner János, aki a Budapest Bábszínház igazgatójaként (a másik osztályfőnök Csizmadia Tibor) lehetőséget adott az osztályunknak arra, hogy a színházban megvalósítandó előadástervekkel pályázzunk. Én három tervet adtam be, köztük volt a Fekete Ádám dramaturg szakos hallgatóval készített Pettson és Findusz is, amit végül a tanár úr kiválasztott. Magát a történetet Máthé Zsolt (az Örkény Színház színésze) révén ismertem meg, akivel a Színművészetin a bábszínész szakos osztálynak együtt rendeztük az Isten madárkái című előadást. A munka közben sokat beszélgettünk arról, milyen érdekes az, ahogyan a meseszerűség megjelenik az élőszínházban. Ezekben a beszélgetésekben előkerültek mindenféle mesék. Zsolt nagy rajongója a Pettson és Findusz sorozatnak, megvan neki az összes kötet. Néhányat kölcsönadott belőlük, és annyira megtetszettek, hogy végül a pályázatra ezt adtam be.

Mi fogott meg a történetekben?

Nagyon érdekel az élőszínház és a bábszínház kapcsolata. Ebben a mesében van egy ember, Pettson, illetve egy macska, Findusz, az ő viszonyukban pedig megjelenik a szülő-gyerek kapcsolat összes bája, öröme és nehézsége, és azt hiszem, ennél jobb alapanyag nincs az kísérletezésre, arra, hogy úgy készítsek előadást, hogy abban az élő- és a bábszínház együtt legyen jelen. Azt gondolom, hogy amit eddig tudok a színházcsinálásról, a rendezésről, a zene, a mozgás, a látvány szerepéről, a bábról, azokat ebben az előadásban meg tudom mutatni úgy, hogy az érvényes legyen a gyerekek számára, ugyanakkor a szülőknek is tartogat izgalmat, mert szerintem a jó gyerekelőadás nullától száz éves korig érdekes.

BereczkiCsilla_foto_EderVeraBereczki Csilla (Fotó: Éder Vera)

Mi az, ami élőszínházi lesz, és hol használtok bábos elemeket?

Pettsont Ács Norbert játssza, Finduszt pedig Ellinger Edina. Norbi élőszínházi színészként lesz látható, Edina viszont két bábbal, egy kicsi és egy nagyobbacska, kamaszforma Findusszal bábozik. Az emberek életében láthatatlanul, Findusznak azonban teljes valójukban jelen levő muklákat Bercsényi Péter és Mórocz Adrienn játssza. A muklák a mesében a Pettson és Findusz közti konfliktusokat elsimítják, ugyanakkor ők kötik össze az egyes történeteket is, ezért a nekik készült dalokkal és táncokkal kap egyfajta lendületet az előadás. Rajtuk kívül ketten szerepelnek még élőszínészként, őket kettőzött szereposztásban láthatja a közönség. A szomszéd Gustavsson bácsi, aki egy egykori tűzoltó, és azt hiszi, Petsson nem teljesen normális, ezért feljegyzéseket készít róla. Gyakran humoros konfliktusba kerülnek, pedig csak arról van szó, hogy mindketten magányosak, de természetesen a történet végére összebarátkoznak. Ezt a karaktert Teszárek Csaba és Csajághy Béla alakítják. A másik szomszéd Andersson néni, aki szintén magányos, szerelmes Petssonba, állandóan a nyakára jár, és ebből is sok vicces szituáció alakul ki. Őt Pallai Mara és Krista Anita játsszák. Lesznek még egerek és intrikus csirkék – utóbbiak azok, akik azt hiszik, Petsson lopja a tojásaikat, ezért folyamatosan keresztbe próbálnak neki tenni –, őket Semjén Nóra és Rusz Judit bábozzák, aztán feltűnik a kicsi Findusznak még félelmetes borz – de később rájön, hogy nem kell tőle félni –, illetve a bika, ők szintén bábok lesznek.

Négy könyv történetét gyúrtátok össze a darabhoz. Miről szól ez a történet? Honnan indulunk, mi történik a szereplőkkel?

Ez egy olyan mesekönyvsorozat, amelynek a történetei összefüggenek, de külön-külön is megállják a helyüket. Amikor leültünk Ádámmal és Gimesi Dóra dramaturggal, azokat az epizódokat kerestük, amelyek izgalmasak, de egy történeti és bizalmi ívvé is összeállnak. Ezért gondoltuk, hogy mindenképp meg kell jelenítenünk az első találkozást, amikor Pettson megkapja Finduszt, az első összeveszést, amikor Findusz elszökik, az első kibékülést, a születésnapot és a karácsonyt. Kezdetben méregetik egymást, majd konfliktusba kerülnek, aztán megbocsátanak, Findusz születésnapján pedig Pettson felismeri, van valaki, akiért ő felelősséggel tartozik, és felvállalja ezt a felelősséget. Az évszakok eközben változnak.

A könyveket az író illusztrálta, és készült belőlük rajzfilmsorozat is. Nagyon markáns Sven Nordqvist vizuális világa, ti viszont egészen más irányba mentetek el. Miért döntöttél így, és milyen kiindulási instrukciókat adtál Lisztopád Krisztinának, aki a látványt tervezte?

Aki ismeri a köteteket, tudja, hogy ezek az illusztrációk amellett, hogy egy-egy jelenetet ábrázolnak, mindig tartalmaznak egy-egy apró, a képeken elrejtett momentumot, ami számomra egy rendkívül gyerekközpontú és fantáziadús gesztus, ám arról is szól, milyen kis dolgokból épül fel az életünk, mennyi minden van körülöttünk, amit elsőre talán nem fedezünk fel, pedig érdekesek, csak észre kellene vennünk. Erre példa mondjuk az, amikor Pettson a szülinapi palacsintatortát készíti, és különböző akadályokon kell áthaladnia, vagy ahogyan a muklákat láttatja, vagy egészen konkrétan az, hogy egy kép sarkában eldugva az egerek ruhái két ceruza között kifeszített kötélen száradnak. Ezt csak egy az egyben érdemes megjeleníteni, de akkor az egy egyszerű másolás lenne, ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem is tudnánk épp pontosan úgy megcsinálni. Így inkább azt tartottuk szem előtt, hogy egy olyan térben játsszunk, amire jó ránézni, ami többfunkciós, ahol a fantázia mellett a praktikum is megjelenik, tehát a furcsa, játékos külsejű bútorok tökéletes hétköznapi használati tárgyak is, de ami a legfontosabb: a gyerekek szeressék, akár annyira, hogy az előadás után egy ilyen gyerekszobát kérjenek maguknak.

pettson_es_finduszFotó: Éder Vera

PETTSON ÉS FINDUSZ

Sven Nordquist műve alapján írta:
Fekete Ádám
*

Pettson: Ács Norbert

Findusz: Ellinger Edina

Muklafiú: Bercsényi Péter

Muklalány: Mórocz Adrienn e. h..

Intrikus csirkék, egerek: Rusz Judit / Semjén Nóra

Andersson néni: Pallai Mara / Krista Anita

Gustavsson: Teszárek Csaba / Csajághy Béla

Közreműködik: Wagner-Puskás Péter (billentyűs hangszerek)

*

Dramaturg: Gimesi Dóra
Tervező: Lisztopád Krisztina
Zene: Márkos Albert
Mozgás: Hegymegi Máté e. h.
Asszisztens: Bánky Eszter
Rendező: Bereczki Csilla e. h.

*

Bemutató: 2012. október 10., 18 óra  Budapest Bábszínház (Játszó-tér)

süti beállítások módosítása