"Hallható igazság és 21. századi vizualitás" - Lutter Imre a VersFesztiválról

Október 9-től 14-ig Nyíregyháza lesz a vers fővárosa: közismert színészekkel, előadóművészekkel, társulatokkal, zenekarokkal, filmesekkel és alkotásaikkal.

Lutter Imre Nyíregyházán született, tizennyolc évig ott élt, ott fedezték fel a költészet, a színház- és előadó-művészet iránti érzékenységét. A szándék, hogy visszaadhasson abból, amit a város adott neki, illetve a kötődés nagymértékben közrejátszott abban, hogy a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke úgy döntött, a Móricz Zsigmond Színházban látná szívesen a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivált. A döntésben persze annak is szerepe volt, hogy a színház társulata és művészei az elmúlt két évben taroltak a fesztivál versenyprogramjában, így aztán Tasnádi Csaba, a szabolcsi teátrum igazgatója szívesen befogadta Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjét. Lutter Imre az MTI-Press munkatársának beszélt a fesztivál programjairól, és ezzel kapcsolatos gondolatairól is.
- Ami nekem rögtön feltűnt a találkozásunkkor, hogy néhány szó után milyen szívesen beszél magáról a versről. Nagy versrajongó?
- Most mindenképp, mert itt a Kaleidoszkóp. Az év többi napján sem telik úgy el 24 óra, hogy ne akadna kötet a kezembe vagy ne lépnék fel, tanítanám a felnövő generációt, de közben pénzt is kell keresni, mert ilyen a világ. És ha már ilyen, megpróbálom megtalálni azt, amiben jó vagyok, és akkor a közvetítőközeg mindegy is. Már az egyetem alatt dolgoztam, közel kerültem a médiához, voltam kreatív producer, igazgató, száguldó riporter, most pedig a saját cégem építgetem. Ha nem a tévé köt le, akkor közben rendezvényt szervezek, írok, elektronikus orgánumokat szerkesztek. De mindenben ott a kreativitás és ott a költészet, csak meg kell találni. Ma már úgy vagyok vele, hogy keresni sem kell. Szabó Éva, egykori nagymesterem azt mondta, hogy a költészet akkor igazi, ha nemcsak mi találjuk meg, hanem a vers is bennünket. Én azt szeretném, ha ezt mindenki megtapasztalná. Akkor könnyebb lenne az élet. Egyébként pedig "A dolgok változnak. A vers örök." - ezt mondja a Magyar Versmondók Egyesületének szlogenje. A vers a hétköznapok állandósága és a pillanat története, minden előadásával olyan, ahogy még nem ismerjük. 
- Hogyan állt össze a program?
- A Kaleidoszkóp VersFesztivál a Vidor Fesztiválhoz hasonlóan versenyprogram, tehát a fellépők túlnyomó többsége nem pusztán fellép, hanem verseng a Kaleidoszkóp-díjért. Ahhoz persze, hogy fellépjenek, egy előzsűri válogatásán kellett átesniük. Ebben Tasnádi Csaba és jómagam is részt vettem. Most már nem a miénk a főszerep. Mind a hivatásos, mind a nem hivatásos előadásokat, koncerteket, esteket és filmeket neves zsűri figyeli: Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Solténszky Tibor dramaturg, rendező, a Színházi Társaság elnökségi tagja, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője, Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész, Kiss Judit Ágnes József Attila-díjas költő és Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője. De a közönségnek is lesz döntési lehetősége: a heti bérletet váltó nézők szavazata alapján adjuk majd ki a közönségdíjat.

Darabtemetés és ősbemutató 
Szavai szerint nem akármilyen vershét lesz, a nyíregyházi Kaleidoszkóp nyújtja talán az eddigi legerősebb programot a nézőknek a fesztivál történetében. Lesz darabtemetés és országos ősbemutató is: a vers minden létező formája színpadra, vászonra, zenébe kerül. 
Csak néhány példa: R. Kárpáti Péter lírai énjét mutatja majd meg Presser Gábor, Demjén Ferenc és Stevanovity Dusán legendás slágereit prózába ültetve; bemutatkozik a szerelmes és a szenvedő Móricz Zsigmond az ember, Koltai Róbert képében; József Attila mindentudója, Galkó Balázs életében először táncolja is, nemcsak mondja a verset; Gerendás Péter dalai Székhelyi Józseffel közösen öltenek testet egy közéleti hangoskönyvben, amolyan utóiratként, ezt érzékelteti a cím is: Post Scriptum. Saját esttel forgatja fel William Shakespeare-t Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán Csikós Attila tollával.
- A VersFesztivál nemzetközi, így a hazai társulatok, zenekarok és előadók mellett számos határon túli produkciót is láthatunk. Honnan érkeznek a művészek?
- A lehető legkülönbözőbb helyekről. Jön társulat Erdélyből, a Szilágyságból, a Felvidékről és Vajdaságból is. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadóesttel érkezik: Turi Bálint és Kulcsár-Székely Attila képviseli a társulatot, az egyik est József Attila alkotói folyamatát, a másik Wass Albert életét mutatja be. A szlovákiai Komáromi Jókai Színház az igazgató vezetésével hozza el a Tetemre hívás című zenés estet, Arany János balladáira építve. Szintén a felvidéki Karváról jön Gáspár Enikő önálló estjével. Meister Éva Marosvásárhelyről hozza el a hazátlanság és a határon kívüli magyar élet érzéseit pódiumi előadásában. Klasszikus magyar költők műveivel erősít a kolozsvári ŐszinTe versszínház, a szabadkai Életjel Csáth Géza Kör pedig két versszínházi produkcióval érkezik, amiből az egyik ráadásul kétnyelvű, szerb-magyar előadás. Szepsiből a Gondola együttes, Galántáról a Kicsi Hang zenekar jön a fesztiválra.

- A fesztivál zenei vonala sem rossz - ez már az fesztiválnapon, október 9-én is látszani fog.

- Olyannyira, hogy az első nap gyakorlatilag koncertnap, de szinte minden nap lesz zenés program. Fellép az egyre népszerűbb Szabó Balázs Band, Dobó Dániel és Gömbös Gyula mint PanelDoor Retro Akustic, a Göncölszekér zenekar. Gyomaendrődről jön az Újhold zenekar, Pécsről pedig a most megújult Ostinato együttes. A Csillag születik tehetségkutató felfedezettje, a Kávészünet TRendhagyó Irodalomóra, Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész pedig Hűvös elegancia és forró szenvedély címmel ad interaktív koncertet. Énekelt versben erősíti a mezőnyt az erdélyi Nagybányáról érkező egykori tanítvány, Bertóti Johanna, prózai és énekelt verskoncertet ad egy előadásban a Vendéghang duó, Csikó Georgina és Osváth Gábor, Gosztola Adél, a nyíregyházi társulat tagja pedig legendás Karády-sanzonokkal lép színpadra. Olajos Gábor, a Vikár Sándor Zeneiskola tanára a hétvégén lép fel, rögtön utána a kisebbeknek Tamás Éva hozza el Játéktárát.

3966-kaleidoszkop-nemzetkozi-versfesztival-2012

- A program összeállításánál mire figyeltek elsősorban?
- A legjobb tolmácsokat, hírességeket és alternatív utakat kereső művészeket, társulatokat szólítottuk meg, amikor a programot összeállítottuk. Ezek az előadók a költészet klasszikus színházi feldolgozásától a modern táncig, a képzőművészettől a filmes alkotásokig, a kávéházi szalonhangulattól a könnyű verses pop-rockon keresztül a hajnali részegségig együtt ünneplik az év legnagyobb verstalálkozóját Nyíregyházán. Tényleg megpróbáltunk minden korosztályra és lehetőség szerint valamennyi érdeklődési körű nézőre gondolni. A diákokat, pedagógusokat azzal csalogatjuk, hogy az iskolai tananyagot most egészen más formában, izgalmas előadásként láthatják viszont a színpadon. A Soltis Lajos Színház elhozza Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét, a Pannon Várszínház Pilinszky János életművét dolgozta fel, Kuncz László versmondó-operaénekes egyszemélyes előadásban mutatja be Petőfi Sándortól A helység kalapácsát. A Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye az Aucassin és Nicolette középkori ófrancia pajzán széphistóriáját tálalja, Havas Judit, Latinovits Zoltán tanítványa a Petőfi irodalmi Múzeumból hozza tálcán Ady Endre műveit, míg a budapesti Holdvilág Kamaraszínház József Attila ars poeticáját öltözteti versszínházba. Koltai Judit, Pregitzer Fruzsina és a Móricz Zsigmond Színház társulata a játékot, a színházat népszerűsíti. A keresztény erkölcsről, a vallási ideológiákról, a lélekről és a nemzeti egységről is jó néhány előadás szól majd, általában klasszikus feldolgozásban, de modern táncszínházi előadást is láthat majd a publikum, például a szegedi Parastúdió Fabula Matris című produkciójában. Ami nagyon fontos: alapvetően bárki megtalálhatja magát az előadásokban. Akkor is, ha nosztalgiázni akar, és akkor is, ha csak hangulatokat keres.
- Mindenféle műfaj megmutatkozik, és így már nem is biztos, hogy csak a versről szól a VersFesztivál.
- Ha össze akarom foglalni: sztárok és idolok, mainstream és underground, érzelem és értelem, hallható igazság és 21. századi vizualitás. Ami attól Kaleidoszkóp, hogy a hangulatok, az érzelmi állapotok és a történetek egymást váltják, és mindenki maga tekergetheti a saját kaleidoszkópját, amikor eldönti, hogy kitől melyik előadást, koncertet vagy filmet érzi igazán sajátjának. Aki akar, csöndbe burkolózik, mások kitárulkozhatnak. De mindenképp más közegbe csöppennek, mint a szürke hétköznapok, még akkor is, amikor magát a világot állítjuk görbe tükör elé. Aki pedig a klasszikus értelemben vett versmondást kedveli, a hétvégén, október 13-án és 14-én bőven lehet része belőle, ekkor zajlik a Klasszikus és Kortárs Versmondó és Versfilm Szalon. Már csak hab a tortán Porpáczy Zoltán tervezőgrafikusnak kifejezetten a fesztiválra készülő, mai magyar verseket és világukat formabontóan bemutató grafikai-tipográfiai versplakátjaiból rendezett kiállítás, amely az első napon nyílik és egész héten látogatható a színházban.

Forrás: Színház.hu, MTI

süti beállítások módosítása