'A zárolás ellehetetlenít' - A Színházi Társaság nyílt levele

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és L. Simon László államtitkár úr, az NKA elnöke részére írt nyílt levelet a Magyar Színházi Társaság.

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Államtitkár Úr!

 

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége legutóbbi megbeszélésén foglalkozott a színházak anyagi helyzetével, a színházbezárásokkal, valamint a jövő évi költségvetés várható hatásaival. Ezután értesültünk a Magyar Közlöny 2012. október 8-i, 132. számából a 2012. évi költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedéseket tartalmazó 1426/2012 (X8.) kormányhatározatról. Az összesen közel 49 milliárd forint értékű zárolásból az Emberi Erőforrások Minisztériumát példátlan mértékű, több mint 17 milliárd forintos megtakarításra kötelezik, ami a központi költségevetési szervek zárolási összértékének közel 35%-a.

 

A Magyar Színházi Társaságot aggodalommal tölti el ez az összeg, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma még mindig nem kötött szerződést az előadó-művészeti törvényben meghatározott célok megvalósítására kiírt, pályázati úton eldöntött és megítélt támogatásokra. Ez vonatkozik a független szférára éppúgy, mint a civil szervezetek támogatására és az egyéb alkotói és produkciós pályázatokra. Az előadó-művészeti terület már oly mértékben károsultja a különböző megszorításoknak, hogy azt látjuk: amennyiben a mostani intézkedések ezt a területet is érintik, az teljes mértékben ellehetetleníti a független szféra és általában az előadó-művészeti terület működését.

 

Nyomatékkal arra kérjük Önöket, hogy a konkrét zárolási javaslatcsomag megfogalmazásakor alaposan gondolják át döntésüket és tegyenek meg mindent az előadó-művészet és különösen a kortárs, független terület fennmaradása és további fejlődése érdekében!

 

Tisztelettel:

 

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége nevében

 

Csizmadia Tibor

elnök

 

Friss hír: Az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-vel azt közölte, hogy a tárcát érintő 17 milliárd forintos zárolás kulturális államtitkárságra vonatkozó mértékéről még nincsenek végleges információik, így az államtitkársághoz tartozó egyes részterületekkel kapcsolatban az adatok véglegesítését követően tájékoztatják a sajtót.

süti beállítások módosítása