Az ígéret földje - bemutató a Centrál Színházban

Rudolf Péter főszereplésével október 19-én este 7 órakor mutatja be a Centrál Színház Jez Butterworth Az ígéret földje című drámáját. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb West End-darabjának magyarországi ősbemutatóját Novák Eszter állítja színpadra.

A darab főhőse, a Kakas gúnynévre hallgató csavargó évtizedekkel korábban kivonult a társadalomból, az erdő közepére költözött, egy kiszuperált lakókocsiba. Azok, akinek már nincs máshova menniük, nála időznek. Kakas és cimborái sokak szemét szúrják, így a közeli kisváros lakói egy emberként indítanak hadjáratot ellene.
Az alig negyven éves Butterworth nyersen és könyörtelenül, ugyanakkor mégis mély együttérzéssel beszél a kiszolgáltatottságról. A darabban a dokumentarista részletességű realitás merészen keveredik mitikus elemekkel, Kakas szerepe pedig egyedülálló jutalomjáték lehetőségét kínálja Rudolf Péter számára, aki élete egyik legfontosabb munkájaként tekint erre.
„Kakas egy lázadó, és ki is veti magából a közösség, amelynek valójában szüksége lenne rá – mondja Rudolf Péter. – Mindenki szeretne kicsit olyan lenni, mint Johnny Byron Kakas, de vagy gyáva hozzá, vagy kényelmesebb, vagy fontosabbak számára azok a konformista szempontok, melyek szerint nagyjából mindannyian éljük az életünket. Az ilyen típusú, a város perifériáján élő fickóknak a rossz oldala nyilvánvaló. Johnny drogot is árul, de én mégis mindent megtennék egy hozzá hasonló karakter megtartásáért, mert sok jót is ad a közösségének.”

az_igeret_foldje_sajto

Novák Eszter rendező szerint a darabban jelentős kockázat rejlik. „A színházban mindig érdekel a pengeélen táncolás és a hőmérsékletek hirtelen váltakozása. A nevetés sírásba fordítása és fordítva. Az életben is ugyanez érdekel, hiszen az élet ilyen – attól függ, hogy éppen mennyi humorunk van hozzá, amit jó, ha nem veszítünk el. Engem ez mindig foglalkoztat, így választok darabot is, nekem ez nagyon fontos. Egyébként ez a darab morális kérdéseket is feszeget, ami szintén érdekel, amiben nehéz dűlőre jutni és dönteni. Tulajdonképpen azt szeretném elérni, hogy a közönség se döntsön könnyen.”
Harkányi Endre először játszik a Centrál Színházban. Az ígéret földjében a Professzort alakítja. Szerinte bármennyire is Angliában játszódik a történet, nem csak Angliára értelmezhető, hanem az egész világra. „Mindig, mindenhol van egy Johnny Byron, aki szét akarja feszíteni maga körül a világot, amiben él” – mondja a Kossuth-díjas színművész, hozzátéve: a darab érvényes jelenségekre hívja fel a figyelmet.
Simon Kornél a Kakas fő ellenlábasát, Troy Whitworthöt játssza az előadásban. „Lehet szórakoztató előadásként nézni, de mégis komoly kérdésekkel foglalkozik – meséli Az ígéret földjéről. – Egymásnak feszül benne két teljesen ellentétes erő: az angol kispolgári lét és a party-drogok világa. A kérdés Magyarországon is létezik: mit jelent magyarnak lenni? Sőt talán soha nem volt aktuálisabb, mint most. Szükség van az újradefiniálásra, az újraértékelésre. Meg kell találni a régi értékeket és az újakat is és valahogy eggyé kell gyúrni a kettőt, mert most egymásnak feszülnek. Azt gondolom, hogy ezt az állandó küzdelmet jeleníti meg a darab – és ez itt is tud nagyot tud szólni.”

az_igeret_foldje_kicsi

A darab ősbemutatója a londoni Royal Court Theatre-ben volt, 2009-ben, ezt követően tűzték műsorra a West Enden, az Apollo Theatre-ben, majd 2011-ben az Egyesült Államokban, a Broadway-n is bemutatták, s abban az évben a legjobb darab Tony-díjára is jelölték.
Az október 19-i magyarországi ősbemutató után október 21-én, 28-án és november 2-án is műsorra tűzi az előadást a Centrál Színház. A produkcióban Rudolf Péter, Harkányi Endre és Simon Kornél mellett Vári-Kovács Péter, Tóth Ildikó, Széles László, Borbás Gabi, Ágoston Katalin, Béli Ádám, Mikola Gergő e. h., Rainer-Micsinyei Nóra e. h. és Budai Márton Zoltán sz. h. szerepelnek. A magyar szöveget Baráthy György, az előadás dramaturgja írta, a díszletet és a jelmezt Zeke Edit tervezte, a zenei vezető Lázár Zsigmond. Az előadást a színház csak 16 éven felülieknek ajánlja.

süti beállítások módosítása