Csokonai Fesztivál Debrecenben - A 'legfontosabb előadásokkal'

2012. október 15.-20. között kerül sor a Csokonai Fesztiválra Debrecenben. A Csokonai Színház az elmúlt évek legfontosabb előadásaival várja a közönséget.

A Csokonai Színház meghívója:

Vidnyánszky Attila 2006-ban a következő gondolatokkal vette át a Csokonai Színház művészeti irányítását. „A színház keletkezése óta a Találkozás helye volt. Méghozzá ünnepi találkozásé a művészek és a nézők között. Olyan színházat szeretnénk működtetni Debrecenben, amely a meglévő hagyományokat tiszteletben tartja, a létező értékeket nagy alázattal őrzi. Amelyben minden próbafolyamat szellemi és művészi útkeresés, amelyben minden színészi alakítás megnyilatkozás, minden előadás ünnep.

Ünnep – mert nem a színház lehetőségeinek tagadásából, hanem egy új, egyetemes érvényű magyar teatralitás megszületésének igényéből indul ki.

Ünnep – mert a közönséget nem a kultúra fogyasztójának, hanem az alkotási folyamat résztvevőjének tekinti, aki a színházzal szellemi kontaktusba lépve együtt teremti és éli meg a katarzis pillanatát.

Elmondhatjuk, hogy 2006 óta valóban sok katartikus pillanatot élhettünk meg nézőtéren, színpadon és olykor a kulisszák mögött is. Voltak fájdalmas veszteségeink és csodálatos szárnyalásaink, félházak és csillárról is lógó nézők, debreceni, országos és külföldi megmérettetéseink. Mára Moszkvától Párizsig, Varsótól Belgrádig számon tartják a debreceni teátrumot jeles színházi alkotók, akik közül többen el is jönnek a Csokonai Fesztiválra, hogy velünk együtt ünnepeljék az elmúlt hat esztendőt. És mindezen eredmények mögött egy 250 fős csapat mindennapos küzdelmei, akik arra szövetkeztek, hogy a színház különös varázsa által „felemeljék szíveinket”!

phoca_thumb_l_scapin_16Scapin, a szemfényvesztő

Az elmúlt évek legfontosabb előadásaival várjuk a közönséget a Csokonai Fesztiválra. Az előadásokhoz ráhangolók és közönségtalálkozók kapcsolódnak.

Olyan értékek születtek Debrecenben az elmúlt években, melyek nem múlnak el egy évaddal. Ezt a szakma és a kritika, valamint az országos és nemzetközi színházi fesztiválokon elért eredmények is visszaigazolják. Ezeket az előadásokat repertoáron tartjuk, és időről időre újra bemutatjuk.

Az októberi fesztivál ezeknek a törekvéseknek ad keretet annak a gondolatnak a jegyében, hogy „az értékek nem múlnak el, hanem velünk maradnak".

Örömmel tapasztalatuk az elmúlt években, hogy egyre több rajongónk van Debrecenben is. Az újra találkozás örömével várjuk a Csokonai Fesztiválra azokat a nézőinket is, akik már látták egyik vagy másik előadásunkat.

A fesztivál kínálata sajnos nem teljes, mert van, amit szeretnénk, de nem tudunk bemutatni: szervezési és anyagok okok miatt. Ilyen előadás például az Úri muri vagy az Oblom-off, a Vihar.opus.posth vagy a Revizor. Ezúttal sajnos nincs mód arra sem, hogy a Csokonai Színház opera-repertoárját – többek között a Turandotot, A halott várost, A tüzes angyalt stb. – bemutassuk.

Az előadások előtt ráhangoló beszélgetésekre várjuk a közönséget: ezen alkalmakkor találkozhatnak Viktor Rizsakovval, Vidnyánszky Attilával vagy éppen Galambos Péterrel, a Jászai rendezőjével. Lesznek szakmai beszélgetések a színház életéről, és részben azoknak a munkatársaknak – például a dramaturgoknak – a tevékenysége is előtérbe kerülhet, akikkel az átlagos néző nemigen találkozik, legfeljebb a plakáton, a műsorfüzetben látja a nevüket. Így egyszerre lesz ünnepi és ugyanakkor családias is ez a néhány napos fesztivál a Csokonai Színházban.

szarvassa_01_550_1348009927

A szarvassá változott fiú

Előadások:

október 15. – 18 óra | Illúziók

október 15. – 20 óra | Jászai

október 16. – 18 óra | Fodrásznő

október 16. – 20 óra | Halotti pompa

október 17. – 20 óra | A szarvassá változott fiú

október 18. – 19 óra | Mesés férfiak szárnyakkal

október 19. – 19 óra | Az ember tragédiája

október 20. – 19 óra | Scapin, a szemfényvesztő

Forrás: csokonaiszinhaz.hu

süti beállítások módosítása