Elhatárolódnak az Új Színháztól a Márai örökösök

Jáki Judit Márai Sándor unokahúga a Klubrádiónak nyilatkozva elmondta, elhatárolódik az Új Színház szellemiségétől és attól, ahogy feldolgozták A gyertyák csonkig égnek című művet.

„Ez a dráma nem azonos azzal, amit Márai megfogalmazott A gyertyák csonkig égnek-ben. Ott voltam a bemutató előadáson a családdal és másnap is elmentem, jegyezteltem közben, mert úgy éreztem, hogy mégegyszer meg kell néznem a darabot ahhoz, hogy elhiggyem: amit látok, annak nem sok köze van Máraihoz. Nagy szomorúsággal vettük tudomásul, hogy az Új Színház semmilyen módon nem kereste meg a családot, pedig a londoni, kassai vagy akár a pozsonyi bemutatók alkalmából ez megtörtént. A Magyar Színház előadása kapcsán édesapámmal is egyeztettek, aki Márai unokaöccse, akit Márai jelölt meg végrendeleti végrehajtójának. (...) Miután édesapám meghalt édesanyámmal vittük tovább a szellemi hagyaték gondozását és védelmezését is. Nyitott fülekkel és szemekkel járunk a világban, kötelességünknek érezzük, hogy mindenhova elmenjünk, ahova hívnak minket” – fogalmazott Jáki Judit.

gyertyak

Márai Sándor unokahúga arról számolt be, hogy a Márai művek jogaival a Torontóban élő Vörösvári István könyvkiadó, Márai barátja rendelkezett, jelenleg pedig Vörösvári veje: Gál Csaba, így a családnak nincs beleszólása abba, hogy mire ad engedélyt a Vörösvári Kiadó. Ettől függetlenül Jáki fontosnak tartja elmondani, hogy az Új Színház előadása nem felel meg Márai szellemének. „Azt az értékrendet, amit Márai képviselt, az Új Színház vezetésének szellemisége nem képviseli. Ezt lehetett tudni már tavasszal is... Elhatárolódunk attól, hogy Márai megjelenjen egy ilyen szellemiségű színházban. Az előadással sem tudok azonosulni” – fogalmazott Jáki Judit.

süti beállítások módosítása