Heldenplatz a Katonában

Október 12-én mutatja be a Katona József Színház Thomas Bernhard: Heldenplatz című darabját Bagossy László rendezésében a Kamrában.

heldenplatz

Ajánló:

Thomas Bernhard 1988-ban, az Anschluss ötvenedik évfordulójára írta Heldenplatz, azaz Hősök tere című darabját, amelynek bemutatása nagy vihart kavart Ausztriában. Bernhard már darabja címében is provokálta a közönséget, hiszen Hitler a Heldenplatzon tartotta beszédét a német bevonulás alkalmából, és a mai napig viták tárgyát képezi, hogy valójában hány osztrák ünnepelte a náci hatalomátvételt a Heldenplatzon. Lehet-e egy nép bűnös, kollaboráns, vagy áldozat?

 

phoca_thumb_l_dsc_5917

Mint műveiben általában, honfitársaitól Bernhard ezúttal is kíméletlen önvizsgálatot követel. 1945 után Ausztria évtizedeken át, hivatalosan is Hitler első áldozataként értelmezte saját, a háborúban betöltött szerepét. Bernhard, darabjában a kérdést ennél árnyaltabban láttatja, amikor hősei a nácik iránti szimpátiával és antiszemitizmussal vádolják az osztrákokat. Tény, hogy az Anschluss után zsidók tízezreit hurcolták el Ausztriából. Lehet-e egy nép bűnös, kollaboráns, vagy áldozat? A Heldenplatz egy család történetén keresztül elemzi a társadalomnak a fasizmushoz és antiszemitizmushoz való múltbéli és jelenlegi viszonyát.

phoca_thumb_l_dsc_6020

Bagossy László rendező a darabról:

Bagossy László az MTI-nek elmondta: Thomas Bernhard kedves szerzője, szenvedélyes rajongás fűzi műveihez, ám ritkán van lehetősége színpadra állítania darabjait, 15 év alatt ez a negyedik Bernhard-rendezése. Szólt arról, hogy Thomas Bernhard nehéz szerző a rendezők, a színészek számára is, és a közönségnek is feladatot jelent műveinek befogadása. Megosztja az olvasókat és a színházba járókat, ezért ritkán mernek kockáztatni darabjainak műsorra tűzésével a színházigazgatók. "De a Katona, főleg a Kamra, egy olyan hely, ahol ilyen kísérletekre mégiscsak lehetőség van, illetve a társulat olyan erős, hogy érdemes kiosztani egy Bernhardot" - tette hozzá.
Mint mondta, az is fontos szempont volt, hogy a mű által felvetett problémák, témák nagyon élesen jelen vannak a mai magyar társadalomban. A zsidógyűlölet fő problémaköre a darabnak, de, mint fogalmazott, ez nem egyszerűsíthető le ennyire, mert Bernhard művészként sokkal magasabbról figyeli ezeket a témákat, mint például az, aki csak a politikát keresi az ilyen darabokban.

phoca_thumb_l_dsc_6019

Hangsúlyozta: valójában ezek olyan tragikomédiák, amelyekben nincsen semmiféle üzenet megfogalmazva, hanem sokféle igazság van jelen. "Tragikomikus figurák hányódnak, tépelődnek, bolyonganak ezekben a művekben, a saját monológjaikban is tulajdonképpen állandó ellentmondásokba keverednek" - mondta hozzáfűzve, hogy olyan élesen vetődnek fel bizonyos vélemények - a szereplőké -, hogy ez mindig nagy esélyt ad a félreértésekre, arra, hogy kizárólag politikailag értelmezzenek bizonyos szövegeket, és megfeledkezzenek magáról a művészetről, az ábrázolásról. Arról a fajta szemléletről, amely megkülönbözteti a művészetet, a műalkotást egy politikai kiáltványtól - mutatott rá.
A Katona József Színház előadásának rendezője úgy véli, hogy a mű magyarországi műsorra tűzése nem fog az ősbemutatóéhoz hasonló hatást kiváltani, egyrészt mert Ausztriában, az ottani Nemzeti Színház premierjén a Bécsben játszódó darab elhangzásakor nagyon direkt módon érezhették sértve magukat azok, akik a hazájukat féltik, a művészetet nem nagyon értik és leginkább a politika iránt éreznek affinitást. "A Kamra közönsége egy vájtfülűbb, értőbb közönség, amely remélhetőleg meg fogja érteni ennek a fantasztikus művésznek az erejét, aki Thomas Bernhard volt" - mondta Bagossy László.

phoca_thumb_l_dsc_5892

Fotók: katonajozsefszinhaz.hu

Thomas Bernhard: Heldenplatz

Fordította: Tandori Dezső
*
Robert Schuster professzor, az elhunyt Josef Schuster professzor fivére   Máté Gábor
Anna, az elhunyt lánya   Pelsőczy Réka
Olga, az elhunyt lánya   Rezes Judit
Lukas, az elhunyt fia   Mészáros Béla
Hedvig, professzor asszonynak nevezik, az elhunyt felesége   Bodnár Erika
Liebig professzor, egy kolléga   Szacsvay László
Liebigné   Olsavszky Éva
Landauer úr, egy tisztelő   Takátsy Péter
Zittelné, az elhunyt házvezetőnője   Szirtes Ági
Herta, az elhunyt szobalánya   Kiss Eszter
Díszlet, jelmez: Antal Csaba m. v.
Asszisztens: Gerlóczi Judit
Rendező: Bagossy László m. v.

Bemutató: 2012. október 12. 19 óra

Forrás: katonajozsefszinhaz.hu, MTI

süti beállítások módosítása