A Kolozsvári Állami Magyar Színház Lori Petermann rendezésében mutatja be Dürrenmatt A fizikusok című drámáját október 12-én 20 órától. A rendezővel olvashatnak beszélgetést.
Miért döntöttél A fizikusok mellett, miért éppen ezt a drámát választottad?
A döntés tulajdonképpen Tompa Gáboré, aki a korábbi rendezésemet látva meghívott Kolozsvárra, hogy itt is színpadra állítsam A fizikusokat. Éppen ezért nem feltétlenül az én választásomról van szó, de örülök a döntésnek, hiszen hálás vagyok, hogy foglakozhatom ezzel a drámával. A fizikusok mindaddig foglalkoztat rendezőként, amíg a darab konfliktusát a következő generációk megtanulják kezelni, illetve sikerül megoldaniuk. Dürrenmatt életében erre nem került sor, és attól félek, én sem élem meg.
A Dürrenmattal kortárs fizikusok erkölcsi felelősségérzete és bűntudata (például Einsteiné, akinek munkássága lehetőséget adott az atombomba megalkotására), számomra művészi opciót jelent: tennem kell azért, hogy a darabban megfogalmazott problémák ne csak az emlékeinkben éljenek, hanem foglalkoztassanak bennünket a jelenben is. A történelem szereplői ugyan megváltoztak, a körülmények viszont ugyanolyan elrettentőek maradtak, és valószínűnek látom, hogy még súlyosbodnak.
Lori Petermann és Visky András (Fotó: Biró István)
A dráma konfliktushelyzetének számomra van egy erősen személyes vonatkozása is, hiszen a szeptember 11-i terrortámadás idején, és az azt követő paranoiával és propagandával teli években New Yorkban éltem. Ezek a tapasztalatok a darabot számomra sokkal mélyebben, érzelmi síkon is közelebb hozták, és arra ösztönöztek, hogy a lehető legtöbb helyen ismertté tegyem abban a reményben, hogy ezzel megoszthatom saját félelmeimet is, és a színház révén beszélgetést folytathatunk a saját létét fölszámoló emberiségről.
Egyébként már azóta foglalkoztat a dráma, amióta kamaszként először elolvastam. Megelevenedett számomra a világa, foglalkoztattak a különböző szereplők - szertelenségük, sokrétű személyiségük -, akik összezárva élnek, rendkívüli körülmények között egy világtól elszigetelt, fojtó légkörű elmegyógyintézetben. Számomra ez a hely a valóság mikrokozmosza.
Dürrenmatt nagyszerűen ötvözi a vígjátékot, a szatírát, a realizmust, a románcot, az abszurdot és a tragédiát, és ezt nagyon fontosank tartom. Ezek a tulajdonságok bennem is mind megvannak, és talán egyénenként mindannyiunkra jellemző a tulajdonságoknak ez az összetettsége. Másrészt senki sem olyan, amilyennek látszik; van rajtunk egy felszíni réteg, de ezen a rétegen repedések vannak. Az élet tele van bonyolultságokkal, rétegzettségekkel, váratlan fordulatokkal és megdöbbentő megmutatkozásokkal. Mindezekért A fizikusok számomra nagyon személyes, ugyanakkor egyetemes is.
Már rendezted ezt a drámát, miben különbözik a két változat?
A legnagyobb különbség az, hogy most a darab magyarul hangzik el, és Romániában mutatják be. Ez persze adott, de ez hozta meg a legtöbb változást a produkcióban. Például Dürrenmatt sajátos humorát a nyelv másképpen strukturálja – ezért, különösen a vígjátéki helyzetekben ráerősítettem a helyzetkomikumra. A humor érdekében bizonyos szavak, kifejezések hangsúlyozását is másképpen oldottuk meg. Természetesen a különbség a színészi alakításokban is megmutatkozik – a kolozsvári színészek új réteget, mélységet adtak a történetnek.
Vizuálisan Dürrenmatt ajánlását fogadtam el, miszerint „ragaszkodjunk az arisztotelészi hely-idő-cselemény egységéhez, mert az események őrültek között zajlanak”. Ez a realista megközelítés lehetővé teszi számunkra, hogy érzékelni tudjuk egy ismert struktúra és környezet biztonságát, és amikor ez összedől és hamisnak bizonyul, még inkább becsapottnak és manipuláltnak érezzük magunkat. A történet szemponjából nem lenne hatékony, ha a körülmények furcsaságát vagy őrültségét már a kezdet kezdetén vizuálisan lelepleznénk. Ezzel együtt elmondhatom, hogy az európai környezetnek és közönségnek köszönhetően itt sokkal inkább sikerült eltolnom az előadást a hiper-realizmus vagy az abszurd irányába, mint korábban az Egyesült Államokban. Ugyanakkor abban is örömömet leltem, hogy valóságosnak tüntessek fel minden szereplőt, minden pillanatot. Izgalmas feladatot jelentett megoldani a különböző jeleneteket úgy, hogy itt és most megtaláljuk a darab számára a legmegfelelőbb hangnemet és jelentést.
Milyen aktuális kérdéseket vet fel a dráma?
Aggodalommal vagy félelemmel tölt el a téged körülvevő világ? Tehetetlennek érzed magad abban, hogy megváltoztasd, hogy javíts rajta? Foglalkoztat-e a gondolat, hogy az emberiség a háborúkkal, a háborúkban alkalmazott korszerű technológiákkal önmagát fogja elpusztítani? Milyen erkölcsi és politikai kötelezettségeink vannak, amelyeket az emberiség túlélése érdekében egyénenként és országonként meg kell tanulnunk, tanítanunk kell, és élnünk kell velük? Mit tehetünk? Mit vagyunk hajlandóak megtenni annak érdekében, hogy reményt ébresszünk, hogy a jövő szebb lesz a jelennél? Milyen változásokat szeretnél látni a jövőben? Életünk során hogyan találjuk meg a dolgok értelmét és célját? Ezeket a kérdéseket az igazságosság, szabadság, felelősség, mohóság, önzés, politikai hanyatlás témák felvetésével közelítem meg.
Hogyan sikerült a társulattal együttműködnöd?
Az egyenlő felek elve alapján dolgoztam: nyitottságot, türelmet, magabiztosságot vártam el mindannyiunktól. Tudtam, hogy éppen olyan új vagyok számukra, mint ők számomra, és ennek a helyzetnek lesznek csúcspontjai és mélypontjai is. Új volt számomra a rendszer, amiben dolgoztam, és ez izgalmas tapasztalatot jelentett, olykor nehezen ment az alkalmazkodás.
Ugyanakkor nagyon bátorító és inspiráló volt túlélni a kihívásokat, a nap végén mindig büszke voltam az eredményre, még akkor is, ha frusztrált voltam vagy zavart. A társulat nagyon tehetséges, teljesen új színt hoztak a darabba – sokat tanultam, miközben velük együtt, ebben az alkotói rendszerben dolgoztam. A legnagyszerűbb része a munkának, dacára a kihívásoknak és nehézségeknek, az egyetemes, mindannyiunk számára ismerős dolgok megtapasztalása volt. A színházban az a csodálatos, hogy megengedi, hogy nagyon különbözőek legyünk, hogy eltérőek legyenek a véleményeink, ugyanakkor kiemeli és leleplezi mindazt, amiben hasonlítunk. Hálás vagyok ezért a tapasztalatért, amit a társulattal való ismerkedésem, munkám során szereztem.
Lejegyezte: Ketesdy Beáta
Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.