Együtt forgattam Brad Pitt-tel - Kamarás Iván jelenti

Kamarás Iván még mindig Amerikában tartózkodik és kéthetente frissíti KAMERIKA című blogját, melyben beszámol arról, hogy telnek napjai. Nemrég arról számolt be, hogy együtt forgathatott Brad Pittel. Részletet olvashatnak a bejegyzésekből.

Beteget jelentek, hogy forgathassak

Tisztán emlékszem, ahogy a Színművészeti Egyetem Vas utcai épületében holtfáradtan vánszorogva, a falon függő hirdetések között megakad a szemem egy felhíváson, miszerint: angolul beszélő fiatal színészt keresnek külföldi filmszerepre. Ennek húsz éve már… 

Az akkori barátnőm unszolására erőt vettem magamon és elmentem a meghallgatásra. Ha már kéttannyelvű gimnáziumot végeztem, legyen haszna az angoltanulásnak. A castingokban akkor még semmi gyakorlatom nem volt, így elég viccesen sikeredett. Egy ősz szakállas rendező ült egy szobában és az kérdezte, van-e valami anyagom angolul. Akkoriban a suliban egy John Gielgud-paródiával szórakoztattam a többieket óangol dialektusban, úgyhogy rögtön rávágtam nagy büszkén, hogy természetesen van.

Mi lenne az? – kérdezte a velem szemben bölcsen üldögélő, elegáns öregúr. Shakespeare: Hamlet, Hecuba-monológ, feleltem peckesen és már kezdtem is. Meglepetten mosolygott a bajusza alatt, majd a felénél megköszönte és nevetve azt mondta, fel vagyok véve! A rendezőt Clive Donnernek hívták és egy Nagy Károlyról szóló, háromrészes óriásprodukcióban találtam magam még azon a héten. Másodéves főiskolásként nem volt szabad szerepet vállalnunk semmilyen színházi és filmes munkában. Ezt a lehetőséget viszont nem akartam kihagyni, így utólag bevallom, beteget jelentettem a forgatás három napjára. Pipin herceg szerepét osztották rám, egy jó kis monológgal megtoldva, amit több száz emberből álló udvartartás előtt kellett elmondanom angolul. Ez volt életem első forgatása.

Magyar filmben, magyarul még nem is forgattam
Fura módon, a második filmes munkám is külföldi filmben volt, szintén a Színművészeti alatt, ugyancsak Budapesten. Nem kisebb névvel kerülhettem kapcsolatba, mint Marco Ferreri, aki a legendás Nagy zabálás című film rendezője volt, sok egyéb mestermű mellett. A harmadik filmszerepemet oroszul játszottam, a Bolse Vita című, nagy sikert aratott magyar filmalkotásban. Vicces, hogy mire sor került arra, hogy magyar filmben dolgozzam, magyarul, három másik nyelven forgattam már. Azután jó pár év kimaradt ezen a téren, hisz a színház töltötte be a hétköznapjaimat, és szinte egyeztethetetlenné váltam az ilyen produkciók számára.

Súlyos dollármilliók
Amikor nemrégiben, meghallgatás során, bekerültem a Brad Pitt nevével fémjelzett filmbe, már volt némi tapasztalatom a mostani hollywoodi szuperprodukciók terén, mivel a Hellboy 3-ban forgattam. Különösen izgalmas volt figyelni a rendezőt, Guillermo del Torót, akit az egész világ A faun labirintusa című, többszörös Oscar-díjas film rendezőjeként ismert meg. Felkészültsége, karizmatikus, megszállott törekvése a tökéletesre snittről snittre lenyűgözött. A szaktudás, az apparátus és a körülmények teljes mértékben hozzájárulnak a sikerhez, amely mögött nyilvánvalóan súlyos dollármilliók biztosítják a nem elhanyagolható hátteret.

Szeptemberi hóesés a felrobbant faluban
A „WWZ”-ként, vagy „zombifilmként” emlegetett mozi, melyben a főszerep mellett Brad Pitt produceri szerepet is vállalt, állítólag dupla költségvetésű az előző részhez képest. Szerepem kapcsán ismét lehetőségem nyílt orosz tudásom gyakorlására, annyi év után. Nem mondom, hogy eminens voltam a suliban orosz órán, mégis szerencse, hogy nem idegen számomra a nyelv, megy még a cirill betűs olvasás is, ami ebben az esetben nem volt hátrány.

Már a ruhapróbán megkaptam tetszetős, kommandós katonajelmezemet, impozáns fegyveremmel. Egy ilyen forgatáson a több száz fős stáb mellett gyakran ugyanennyi statisztaszereplőt is alkalmaznak, a helyszín tulajdonképpen egy nagyobbfajta falu benyomását keltette. Egész épületeket, tereket építettek ezekre a tömegjelenetekre, melyeket egyetlen robbantással képesek porig rombolni, ha a forgatókönyv éppen úgy kívánja. A látszat tökéletes, az épületeknek, a rendeltetésnek megfelelően, vannak falai, belső terei, vagy csak éppen a homlokzatot építik meg, funkció szerint. Az évszak is változó, így viccesnek tűnt, szeptember elején, a felépített, hólepte művároskában sétálgatni kollégáimmal. Étkezni egy erre a célra fenntartott teremben lehet, mindenkit érkezési sorrendben szolgálnak ki, legyen az stábtag vagy színész. A saját lakókocsit sokáig felesleges felvágásnak tartottam, a sztárok nagyzoló hóbortjának, de amikor az ember ilyen produkcióban dolgozik, a munka aprólékossága miatt lassan, illetve kiszámíthatatlan tempóban haladunk, így fontos, hogy legyen egy kis privát szféra, ahol tudsz szeparálódni, készülni.

Az első alkalommal elkövettem azt a hibát, hogy felvillanyozva a körülményektől, részt vettem annyi beszélgetésben, amennyiben csak tudtam és elfeledkeztem az egyik nagy öregtől hallott nagy igazságról, miszerint: ha széket látsz filmforgatáson, ülj le! Ha ezt nem tartod be, előfordul, hogy mire kamera elé állsz, fáradt vagy, nem tudsz koncentrálni a lényegre. Velem gyakran megesik, hogy amikor egy 12-13 órás forgatási nap után hazaérek, behunyom a szemem és nem hallok mást, mint az egész napos zsizsegést. Furcsa állapot. Nehéz leengedni. Napról napra nehezebb felébredni, az ólmos fáradtság pedig csak egyre fokozódik. Pedig ezek a produkciók nem ritkán fél évig forognak, és bizony topon kell lenni mindennap, minden szereplőnek. Az elvárás rendkívüli, a nyomás szokatlanul nagy, hiszen tökéletes teljesítést várnak el mindenkitől. A hiba szinte kizárt, így gyakorlott színésznek is össze kell kapnia magát.

Régi színész szlogen, hogy nincs kis szerep, csak kis színész. Viszont tudvalevő, hogy amíg egy főszereplőnek megannyi lehetősége van brillírozni egy jó szerep esetében, van ideje hozzászokni a közeghez, a csapathoz, így az első pár nap után nyilván könnyebb megnyugodnia is. Egy kisebb szerep esetében, mindent tű pontosan „oda kell tenni”, mert nincs lehetőség javításra. Külön élmény volt a háromszoros Oscar-díjas operatőrlegenda, Robert Richardson kamerája előtt játszani. Brad Pitt pedig igazán szerény, közvetlen és szimpatikus volt, aki leginkább a jelenetekre koncentrált, ahogy ez egy igazi színészhez illik, aki épp a hatvanötödik nagy filmjét forgatja, sok felejthetetlen alakítása után. Jó volt velük dolgozni.

Büszkeség és előítélet?!
Ezért is szomorú, amikor a „hozzáértő” magyar sajtó néhány díszpéldánya és a kedves jóakarók lesajnálva kérdik, hogy láttak egy magyar színészt egy óriásprodukcióban és miért nem volt nagyobb szerepe, vagy több szövege. Pedig Magyarország kiváltságos helyzetben van ezekkel a szuperprodukciókkal. Kiváló szakemberek százainak adnak munkát és lehetőséget, amellett, hogy az ország megítélésének is jót tesz. A rosszindulatú, lebecsmérlő hangnem viszont, véleményem szerint, kimondottan kártékony, és számomra értehetetlen. Egy-egy ilyen szerepért, amit magyarok több produkcióban is kapnak, Los Angelesben, de talán a világ minden táján színészek ezrei törnék kezüket-lábukat. Hangsúlyozom, a szöveges szerepekről beszélek, nem statisztamunkáról, mert ezt is előszeretettel keverik. Azt gondolom, hogy igazán örülhetnénk neki, lehetnénk rá büszkék, hogy ilyen filmek jönnek hozzánk, és ilyen lehetőségekhez jutnak magyar szakemberek.

Forrás: kamerika.blog.nlcafe.hu