A Jadviga párnája című zenés színpadi játékot mutatja be az Orlai Produkciós Iroda pénteken; a különös szerelmi történetet Ónodi Eszterrel a címszerepben a Belvárosi Színházban láthatja a közönség. Szikszai Rémusz három szerepet is játszik az előadásban. Ennek kapcsán mesélt.
A darabról:
Závada Pál 1997-ben megjelent, naplóformában írt regénye, a Jadviga párnája egyszerre szerelem-, család- és falutörténet. A naplót eleinte Osztatní András (Ondris) írja, esküvője napján kezdve a bejegyzéseket. Halála után felesége, Jadviga is beleír, majd második gyermekük, Miso is, akinek cseperedése amúgy is érdekes fejezetekkel gyarapítja a naplót.
A szlovákok lakta magyar faluban játszódó naplóregény az első világháborútól a szlovák nemzeti ébredésen, a magyar tanácsköztársaságon és a második világháborún át ível, és utolsó szereplőjének sorsával eljut a közelmúltig. Szerelem, kiszolgáltatottság, árulás és a huszadik század végzetszerűségei irányítják a szereplők sorsát.
A zenés előadáshoz a szövegkönyv - ugyancsak Závada Pál tollából - dalszövegekkel egészült ki, amelyekhez Szokolay Dongó Balázs szerzett magyar és szerb népzenéből táplálkozó zenét.
Ónodi Eszter a Jadvigáról:
Arról szólva, hogy miért zenés változatban mutatják be a történetet, Ónodi Eszter elmondta: az alkotók úgy gondolták, hogy egy ilyen bonyolultan rétegzett regényt nem lehet egyszerűen színpadra alkalmazni. "Itt az nem működne, hogy a leglátványosabb jeleneteket egymás mögé tesszük, és a végén létrejön valami. Itt rétegeket, viszonyrendszereket, idősíkokat kellett egymásra fektetni, ezért találták ki ezt a formát" - fogalmazott.
Példaként említette, hogy a színpadi változatban megjelenik a görög tragédiákat idéző kórus is, amelynek tagjai a darab szerepeit is alakító színészek. Az ilyen és hasonló színpadi eszközökkel olyan színeket is meg tudnak mutatni, amelyeket különben nem lehetne egy színházi előadásban - mondta, hozzátéve, hogy ezek segítséget jelenthetnek például a történetben gyakran megjelenő testiség bemutatásában. Sokkal szebben lehet tánccal erotikát, brutalitást, költőiséget kifejezni - jegyezte meg.
Ónodi Eszter arról is beszélt, hogy Jadvigának sok arca van, kiismerhetetlen. "Nem az a célom, hogy kegyetlen, érzéketlen nőt formáljak meg. Ha az első pillanatban a néző azt látja, hogy én egy gonosz asszony vagyok, aki a férjét megcsalja, akkor az egész előadás elveszíti a feszültségét" - mondta, hangsúlyozva: a darab lényege éppen az, hogy a nő ezt a viszonyt ugyanúgy megszenvedi, mint a férfi. Folyamatosan változik, hogy éppen kinek van igaza a történetben.
A színésznő kitért arra, hogy nincs könnyű dolga, mert nem egy klasszikusan megírt szerepről van szó. "A szerep ívének megrajzolásáért meg kell küzdeni, mélyre kell ásni" - fogalmazott. Mint mondta, színpadi partnerével, az Ondrist alakító Pál Andrással hamar megtalálták a közös hangot, jól megértik egymást.
Szikszai Rémusz mesélt:
- Sokfelé felbukkansz, vidéki kőszínházban, független társulatokban és nem csak színészként, hanem most már rendezőként is. Hogyan kerültél bele a Jadviga párnája stábjába?
Azt tudni kell, hogy a darabnak egy másik életet terveztek, hiszen eredetileg az Új Színházban akarták bemutatni. Engem nagyon régről ismer Závada Pál és amikor szóba került, hogy lesz ez az előadás, akkor megkérdezte, lenne-e kedvem játszani benne. Az Új Színházból azóta más lett, de úgy néz ki, hogy ez a darab sok mindent túl tud élni.
- Többen említették már, hogy ez egy kísérleti jellegű előadás lesz.
Feltétlenül. És minden tiszteletem ebből a szempontból Orlai Tiboré, hogy ezt bevállalta. Tudom, hogy ő más műfajú produkciókat szokott létrehozni, olyanokat, amelyek au igényes szórakoztatásról szólnak, de ez mindenképpen egy kicsit más lesz. Ezt mi is érezzük, és mi is frászt kapunk a gondolattól, vajon hogy fog majd működni élesben – remélem venni fogják a nézők. De mindenképpen fantasztikus dolog, hogy Orlai teret adott a kísérletezésnek.
- Sokan játszotok benne több karaktert, miközben kar-szerű szerepetek is van.
Mindannyian több szerepet játszunk Ónodi Esztert és Pál Andrást kivéve. Én az I. világháborúról szóló részben Gyurkovics kapitányt alakítom, aki rá akarja venni Ondrist, hogy spionná váljon. Aztán egy Kurilla nevezetű ávós tisztet, aki 1954-ben az utolsó generációs Misót szorítja az ajtóhoz és mesélteti el vele a napló felét. Ezen kívül még Mikit, Ondris zsidó barátját is én alakítom. Két olyan szerepet alakítok, amelyek közel állnak egymáshoz, de különböző korokban jelennek meg és van egy harmadik, ami az említett figurák szöges ellentéte. A kar egyébként mindig jelen van, mint háttér. Tulajdonképpen az a szerepe, hogy reagáljon az eseményekre, kicsit olyan, mint az antik tragédiákban.
- Mitől lehet különleges az előadás?
Egyrészt a zenétől, másrészt Ladányi Andrea koreográfiáitól, harmadrészt a Czigler Balázs tervezte tértől, valamint a történetfűzéstől, ami eltér a megszokottól. Ez egy hihetetlenül nagy regény – képtelenség lenne egy az egyben színpadra vinni. Hargitai Iván kiválasztotta azt a rétegét, ami számára a legérdekesebb és arra fűzi fel a történetet: egy párkapcsolatra és arra, hogy mit bír ki egy szerelem, hogy bírja ki azt, amit kibír. Ettől lesz egyedi.
Forrás: Orlai Produkció
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.