Székely György színháztörténészt október 24-én búcsúztatják

Székely György színháztörténész, rendező, műfordító hamvasztás utáni búcsúztatóját október 24-én 10 óra 30 perckor tartják a Farkasréti temető Németvölgyi Termében - tudatta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az MTI-vel pénteken.

A magyar színháztudomány iskolateremtő tudósát szeptember 20-án, 94 éves korában érte a halál.
Székely György pályáját 1941-ben, a Nemzeti Színház lektor-dramaturgjaként kezdte, 1943-1948 között megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat vezette.
A Fővárosi Operettszínház főrendezője volt 1952-1957 között, 1957-től 1980-ig pedig a Színháztudományi Intézetben, illetve a Magyar Színházi Intézetben dolgozott. 1990-ben érdemes művész kitüntetést kapott. 

szekely

Fotó: Beliczay László, MTI

Az MTA Színház- és Filmtudományi Bizottságának alapító tagja, 1990-től 1998-ig a testület elnöke.
A színháztudomány egyik legjelentősebb hazai kutatójaként megalkotta a színjátéktípus fogalmát, és kidolgozta a színházi előadás komplex leírásának módszertanát. Főszerkesztője A magyar színháztörténet című kézikönyv első három kötetének (1990, 2001, 2005) és A magyar színházművészeti lexikonnak (1994).

MTI

süti beállítások módosítása