Rózsák háborúja a József Attila Színházban

Détár Enikő és Rékasi Károly főszereplésével a Városmajori Szabadtéri Színpadon nyáron nagy sikerrel bemutatott A Rózsákháborúja előadás ősztől havi két alkalommal látható a József Attila Színház műsorán.

Warren Adler regényéből készült világhírű film sikere adta az ötletet a népszerű színészpárnak, hogy eljátsszák Barbara és Jonathan Rose egyre pokolibbá váló válásának történetét.

A szerző eredeti színpadi változatának ősbemutatója a Szabad Tér Színház vállalkozásában jött létre, és a nagy érdeklődésre való tekintettel a három teltházas előadás mellé egy plusz előadást is meghirdetettek augusztusban a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az előadás most beköltözik a József Attila Színházba, ahol havi két alkalommal kerül színre. A kőszínházi premier október 20-án és 21-én, szombat és vasárnap este lesz 19:30-tól.

A következő előadások időpontja: november 2 - 3. és december 4.


Sediánszky Nóra rendező mesélt egy videóban 

Détár Enikő így nyilatkozott a darabról:

Karival van egy irodalmi estünk és mérhetetlenül örülünk, hogy a József Attila Színház és a Szabad Tér Színház együttműködésével a Rózsák háborúja című előadásunkat továbbra is játsszuk a József Attila Színházban. Itt egy olyan feleséget alakítok, aki éveken keresztül megpróbál megfelelni a társadalmi és a családi elvárásoknak, de egyszer csak kitör belőlük.Túllépi azokat a korlátokat, amiket én sosem szeretnék. Mérhetetlen izgalmas feladat, régóta dédelgetett álom, de financiális szempontból ebbe nem mertünk úgy belefogni, mint a Jelenetek egy házasságból című produkcióba. Ez a darab is a férfi-női kapcsolatokat feszegeti, bizonyos szempontból nehezebb, bizonyos szempontból könnyebb: az egyik mély lélektan - ezért gyilkos -, míg a másik annyira szélsőséges, hogy a színpadon nemcsak verbálisan, de fizikailag is bántalmazza egymást a két ember. A Rózsák háborúja előadásban két nagyszerű kollégám Zborovszky Andrea és Végh Péter ügyvédi alakításával válik még hitelesebbé a történet. Természetesen a rendező Sediánszky Nóra nélkül nem született volna meg az előadás.

Ezt a darabot már nem vittük haza. Mivel nem kőszínházi produkció, a Margit-szigeten épp a legnagyobb kánikulában próbáltunk, s hiába volt rajtam sí overál, így is húzódott itt-ott és kék-zöld foltos lettem. Épp a napokban volt egy felújító próbánk, látod, hogy a térdemen most is megvannak a nyomai, mivel ezt nem igazán lehet kiszámolni előre. Aki megnézi az előadást, érteni fogja, a második felvonás vége felé például van egy elég kemény verekedés, ahol nemcsak Kari (Rékasi Károly - a szerk.) ver engem, de én is őt. Az előadás rövid jelenetekből áll, amitől szerintem nagyon érdekes, hiszen folyton új lelkiállapotban, új helyzetben, új érzelmekkel, indulatokkal kell belépni a színpadra. Amikor a fiunk először megnézte az előadást, mindkettőnket megölelt és azt mondta: ugye ezt sose csináljátok otthon?

Ha párkapcsolatról van szó, mindenki őszinteségről beszél és, hogy mindent meg kell osztanod a másikkal. Én azt gondolom, előbb-utóbb élhetetlen lesz a helyzet, ha minden gondodat a partneredre zúdítod. Ez persze nem azt jelenti, hogy sumákolni, hazudozni kell. Nyilván, ha valami nagyon fontos, azt meg kell osztani a másikkal. Minden kapcsolatban, így a miénkben is vannak kimondhatatlan dolgok és ebben az előadásban, akárcsak a másik közösen megélt produkcióban is vannak olyan jelzések, amikről csak mi tudjuk, hogy mit jelent.

A teljes interjút itt olvashatják.

Forrás: Színház.hu, Színház.tv, Stop.hu

süti beállítások módosítása