Spórolt pénzből indul újra a Játékszín - Friss hírek

Friss hírek a Játékszín újraindulásáról. A fejleményekről Németh Kristóf, jogi képvselője, dr. Metz Alexandra, Balázsovits Lajos és Karinthy Márton nyilatkozott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Németh Kristóf három társával - Bank Tamással, Szűcs Attilával és Metz Alexandrával - megvásárolta a júliusban bezárt Játékszínt, melynek igazgatására készül. “Talán csak akkor vállaltam ekkora kockázatot, amikor házasságot kötöttem. Több tízmillió forintot raktunk és rakunk még bele a színházba ahhoz, hogy működőképes legyen. Pontos összeget nem szeretnék mondani, hogy ki mennyivel szállt be, de annyit elárulhatok: mind a négyen beletettük az összes spórolt pénzünket. Apukám annak idején ezt mondta: "Kristófkám, bárkinek tartozhatsz, csak banknak nem!" Jogász-közgazdász volt, pontosan tudta, mit beszél. Én pedig megfogadtam a tanácsait. Nem vettem saját lakást hitelre, hanem elkezdtem összespórolni rá a pénzt. Amit lakásvásárlásra tettem félre, azt a színházba fektettem. Ha minden szorgalmunkat és tehetségünket beletesszük, akkor menni fog. Sok híres színészt felhívtunk, hogy jönne-e hozzánk játszani. Még nem találkoztunk visszautasítással” – nyilatkozta Németh Kristóf, akit ez alkalommal a Hot Magazin kérdezett.

szinhazbelso

“Úgy osztom be az időmet, hogy mindig eleget tölthessek majd a kisfiammal. Ha kell, akkor éjszaka fogok dolgozni, hogy vele lehessek. Soha nem fényeztem magam a gyerek előtt. Egyelőre nem is szeretném terhelni ilyesmivel. Imádja a színházat, egyszer úgyis beviszem. Előbb-utóbb természetes lesz neki, hogy az apukája színigazgató” – tette hozzá Németh Kristóf.

A leendő igazgató jogi képviselője, dr. Metz Alexandra pedig arról számolt be a Blikknek, hogy jár a magánszínházzá alakult Játékszínnek a jegybevételek utáni támogatás (TAO). “A TAO-támogatásnak egyrészt nem feltétele közhasznú szerződés megkötése, másrészt ez a támogatási forma nem minősülhet szponzori támogatásnak. A társasági adó terhére adható támogatásnak feltétele az, hogy a színház az előadó-művészeti irodánál vezetett előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásában szerepeljen, amely követelménynek a Játékszín eleget tesz” – fogalmazott a jogász.

A Magyar Hírlapnak pedig az új társulat alakulásáról elmondta, részben a Budapesti Kamaraszínház, részben a Játékszín művészeiből fog állni.

"A repertoárból tizenhárom darabot viszünk át az új színházba, ezeknek a jogait megvettük. A leendő teátrum mintegy hatvan színésznek tud munkát adni, nem alkalmazotti státusban. Terveink szerint novemberben már játszani fogunk az új társulattal, de az sem kizárt, hogy már ebben a hónapban színpadra lépünk" - tette hozzá.

A Játékszín újrainulása kapcsán a Népszavának Balázsovits Lajos elmondta, sumákolást gyanít a háttérben, úgy véli, őt akarták eltávolítani a színház éléről. Bár megerősítette, hogy Németh Kristóf megkereste, arról számolt be, hogy a leendő igazgató nem tisztázta vele, milyen forrásból fog működni a teátrum. “Ha valaki úgy csinál magánszínházat, hogy az épület nem az övé, azt továbbra is bérelni kell, annak kell tudni a feltételeit. Amikor kiderült, hogy a Játékszínnek föl szeretné az önkormányzat - kerekített összeget mondok - havi 3 millió forintról 4 millióra emelni a bérleti díját, én föladtam a magánszínház elképzelését, hiszen csak a bérleti díj került volna majd ötvenmillióba évente” – árulta el Balázsovits.

A lap megkérdezte Karinthy Márton is az ügyről, aki azt mondta, egy régóta esedékes struktúra- és tulajdonosváltás első jellegzetes pillanatát látjuk. “Balázsovits Lajos nem tudott lemondani eddigi kényelmes kiváltságairól, ezért személyes anyagi felelősséget sem mert vállalni a Játékszínért, így lekéste a csatlakozást. Németh Kristóf viszont bátran élt helyzeti előnyével, és megragadta a lehetőséget. Hogy felelősséggel tette-e, folyamatosan derül majd ki. Harmincadik évadja után már én is gratulálok majd neki” – közölte Karinthy Márton a Népszavával.

Forrás: Népszava, Magyar Hírlap, Hot, Blikk, Színház.hu

süti beállítások módosítása