Martinovics Dorina véletlenül került a Nemzeti Színházba, ahol nemrég Tündeként lépett színpadra. A színésznő Kovács Bálintnak mesélt, arról, hogy érzi magát a színházban és mitől is kap ínhüvelygyulladást egy fél Nemzeti. Lapszemle.
“A barátnőm, akivel a gimiben össze voltunk nőve, kitalálta, hogy színész akar lenni, és átmegy egy drámatagozatos gimnáziumba. Egy-két hét alatt kiderült, hogy nem tudunk egymás nélkül élni – legalábbis tizenöt évesen így éreztük –, úgyhogy utánamentem, és itt ragadtam. Elkezdtem a Kertészeti Egyetemet, de nagyon nem volt nekem való, úgy éreztem, nem vagyok a helyemen. Akkor már volt egy reklám, és addigra már ismertem Herendi Gábort. Hogy én most itt vagyok, az elsősorban a Kertészeti Egyetem érdeme. Számomra az megrázóan rossz volt, fél évig nulla pontos zéhákat írtam, nagyon nem ment” – mesélte a színésznő Kovács Bálintnak.
Fotó: Pályi Zsófia
Martinovics Dorina a diploma után elment szülni, így két és fél évig otthon maradt. A kérdésre, nehéz volt-e utána visszarázódni, úgy felelt: "Nehéz volt, de főleg azért, mert inkább éreztem magam” főállású anyának, mint színésznek: többet voltam otthon, mint amennyit játszottam előtte. De ezen hamar túltettem magam; szerettem otthon lenni is, és szeretem a munkámat is. Úgy tudok otthon boldog lenni, úgy tudok jó anya lenni, ha a család mellett dolgozhatok is. Így sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok: mindenki jobban jár” – fogalmazott a Nemzeti Színház színésznője, aki többek között a Náthán gyermekei kamaszlányát, és a Csongor és Tünde Tündéjét alakítja a Nemzetiben, mondhatni egy éven belül már a második főszerepet kapja.
Ennek kapcsán Kovács Bálint arról kérdezte, érez-e felelősséget vagy örömöt. “Nincs bennem ilyen érzés. Nyilván másként áll neki az ember egy kisebb szerepnek, mint egy nagyobbnak, talán nagyobb a felelősség is – de nem gondolkodom ilyesmin. Nem hiszem, hogy ez jelentene bármit: úgy próbálják kiosztani a szerepeket, ahogy szerintük ideális, ez soha nem ítélet. Részben a szerencsén is múlik. (…) Én például egy beugrás miatt kerültem a Nemzetibe. Ha Bognár Anna nem akkor várja a babáját, amikor én végzős vagyok az egyetemen, nem biztos, hogy ez megtörténik” – vélekedett Martinovics Dorina, aki a Csongor és Tündében először dolgozott bábokkal.
“Nagyon keményen melóztunk, hogy rengeteg különóra során végül megtanuljunk bábozni, legalábbis ezekkel a bábokkal. Tengely Gábor rendezőnek az volt az ötlete, hogy a bábok jelenítik meg a testet, mi pedig a lelket. Eszerint próbáltunk jó ideig, aztán végül nem maradt ennyire szigorú a koncepció. Emlékszem mennyire fura volt, hogy egy hónapig csak a bábokkal beszélgethettünk, aztán hirtelen egymás szemébe kellett néznünk. Ez volt benne igazán nehéz – meg az ínhüvelygyulladás, amit jó páran begyűjtöttünk. Ennyi fásli az életben nem fogyott a környező gyógyszertárakban. Baromi nehezek azok a bábok! De olyan furcsa viszony alakult ki velük, amire nem is gondoltunk volna. Amikor elkezdtünk velük dolgozni, nagyon élveztük, aztán elfáradt mindenki, és volt egy időszak, amikor azt éreztem, hogy ha még egyszer bábot látok, sikítok. Aztán azt vettük észre, hogy csak üldögélünk a bábjaink mellett a színpadon, és máshogy nyúlunk hozzájuk, mint pár hete… Kialakult egy furcsa kötődés; még haza is hordtuk őket esténként” – árulta el a színésznő.
“Nekem nagy dolog most a Nemzeti Színházban dolgozni, de a társulat és az ott folyó munka miatt, nem csupán attól, hogy ez a Nemzeti Színház. Nem tudnék most jobb helyen lenni ahhoz, hogy tanuljak, hogy csináljam a dolgomat. Én valóban minden nap azt érzem, amikor bemegyek, hogy van értelme a dolognak, és hogy egy ajándék, hogy a színpadon lehetek” – összegzett Martinovics Dorina.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.