Megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepli a Katona József Színház, ahol a jubileumhoz kapcsolódó programok sora október 15-én, hétfőn műsoros gálaesttel folytatódik. A különleges eseményt a Színház.hu, a Fidelio és a PORT.hu élőben közvetíti este héttől.
Des magyars magnifique és az alvó színészek
A színház nyáron felújított belső tereinek átadásával vette kezdetét az egész évadot végigkísérő ünnepi programsorozat szeptemberben. Az előcsarnok megújulása mellett különböző rendezvényekkel készül a jubiláló teátrum. A tervek között szerepel a Petőfi Sándor utca nagy részének "belakása" is késő ősszel, amikor is több héten keresztül az elmúlt három évtized emblematikus katonás előadásainak nagyméretű fotói díszítik majd a kandelábereket, de ezen kívül több kapcsolódó kiállítással is készülnek a közeljövőben.
Az október 15-i ünnepi gálaestet Máté Gábor igazgató rendezi. A rendhagyó produkcióban a színház fiatal színészei emlékeznek vissza a '80-as évek legendás társulatának tagjaira és idézik fel a Katona történetének legfontosabb eseményeit. A jelenlegi gárdából színpadra lép Ónodi Eszter, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Fekete Ernő, Nagy Ervin, Ötvös András, Elek Ferenc, Kovács Lehel, Kocsis Gergely, Borbély Alexandra, Pálmai Anna, Dankó István, Tasnádi Bence, Pálos Hanna, Kiss Eszter, Rezes Judit, Takátsy Péter és Mészáros Béla.
Az eseményt hétfő este hét órától élőben követheti a Színház.hu-n is.
Az alapító társulat. (A képre kattintva nagyobb méretben elérheti.)
Töredékes Katona-történelem:
A Katona József Színház 1982 őszétől ismét, mint önálló társulattal rendelkező színház működik a Petőfi Sándor utcában. Rövid idő alatt Budapest meghatározó, művész színháza lett. Három évtized után is igényes, nemzetközileg jegyzett produkciókkal szórakoztatja a közönségét. A társulat 1985-ben szerepelt először külföldön, azóta öt világrész negyven országában megfordult.
A manó
Az 1981/1982-es színházi évad közepén a Nemzeti Színházban politikai, szakmai okok, és nem utolsó sorban a vezető művészek többségének ellenállása miatt – a sikeres munka ellenére – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor helyzete lehetetlenné vált, ezért önként lemondtak vezető posztjaikról és megváltak a társulattól.
A képre kattintva tovább olvashat.
Politikai játszmák és alkuk eredményeképpen azonban lehetőséget kaptak egy új önálló társulat létrehozására. A tagok nagy része már az elmúlt négy év közös munkája alapján kiválasztódott. Már a Nemzetiben megvalósultak olyan előadások, amelyek a későbbi „Katona” követelményrendszere – Erőteljes színészek, erőteljes rendezői megfogalmazásban, egységes keretben, egységes gondolatot közvetítenek – alapján jöttek létre.
Részlet egy interjúból Zsámbéki Gáborral
Csehov ritkán játszott komédiája A manó került színre az első, bemutatkozó előadáson. Az orosz klasszikus szerző darabjai közül egy-egy minden szezonban repertoáron volt, melyekkel a teátrum külföldön is nagy sikerrel vendégszerepelt. További klasszikusok (Shakespeare, Molière) darabjai mellett, a kortárs drámairodalom legjobb alkotásai is színre kerültek. Közel három évtized alatt tagként, vendégként több száz művész kötődött a „Katona” műhelyéhez köztük neves és először itt bemutatkozó drámaírók.
A teátrum egyik legsikeresebb darabja a Három nővér, amely 238 alkalommal került színre.Szintén egy Csehov művet, az Ivanovot játszották négy földrész, huszonhárom városában. Folyamatosan repertoáron van az 1996-ban bemutatott Elnöknők és az 1998–ban színpadra állított Portugál című Egressy Zoltán darab is. Folyamatosan műsoron van a több százas szériában futó, "Top Dogs" és a "Ledaráltakeltűntem" előadás is.
A MAHIR híre 1983-ból
A teátrum első igazgatója Székely Gábor volt. Őt Zsámbéki Gábor követte az igazgatói székben, aki több mint két évtizedig vezette a színházat. Zsámbéki Gábor helyét pedig Máté Gábor vette át.
A két alapító szavaival színházról, Katonáról:
Zsámbéki Gábor: A Katona megalakulásában az volt csodaszerű, hogy az emberek egymást választották: nemcsak mi őket, hanem ők is a másikat. (..) Színházi ideáink közül a legfontosabb az volt, hogy a színháznak reagálnia kell a társadalom állapotára, és a szakmai fejlődés minden politikai és gazdasági helyzettől függetlenül kötelesség az általunk trehánynak érzett magyar színházban. Mire mi dolgozni kezdtünk, politikai üldözésről nem beszélhetünk. Legföljebb apróbb kellemetlenkedések történtek, belenyúlás a műsortervbe, ilyesmi. Kis alkuk láncolata volt az egész, amikor mindig volt merre próbálkozni, mert lehetett bízni abban, hogy minden tiltásnak vagy tiltónak van valahol egy ellenlábasa, aki talán segít. Az utolsó ilyen emlékem az volt, amikor az Übüt nem engedélyezték. Aztán később majdnem tíz évig játszottuk.
Székely Gábor: Azt is szokták mondani rólunk, hogy csak a világ egyik oldalát mutatjuk be, az izgalmi állapotokat, a tragikus felhangokat, és hiányzik a másik oldal, a nyugalom, a szépség, a harmónia. Igen, ez többnyire így van, bár nem szándékos tendencia, hiszen szórakoztató műveket éppúgy játszunk, mint sötétebb világképű, tragikus drámákat. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a színháznak és általában a művésznek egyrészt az állampolgári közérzetet kell kifejeznie, másrészt azt a világot, amelyben él és amely az utóbbi évtizedekben romlandónak bizonyul. Nem hiszem, hogy a színháznak ködösítéssel, elandalítással kellene válaszolnia a világban jelentkező és egyre terebélyesedő gondokra.
Részlet egy interjúból Székely Gáborral
Zsámbéki Gábor: Néha a társulat tagjai is úgy emlékeznek, mintha a kezdetekben minden csak csoda lett volna. A fenét volt akkoriban minden siker. Az azonban fontos volt számomra, hogy a látogatottságunk sohasem volt száz százalék alatti. (...) Olykor meglehetősen deprimált voltam a mozgásoktól. Hiszen sok emberhez mély kapcsolat fűzött, a sok közös munka - ezért aztán természetes, hogy megszenvedtem ezeket az elválásokat. Én magam a legutóbbi gazdasági megszorításokig legfeljebb fegyelmi okokból küldtem el színészt. Többnyire azt gondoltam, hogy ha valaki éppen gyengébb formában van, az nemcsak az ő hibája, hanem többünké, az enyém is. De mindennél fontosabbnak tartom egy társulat életében, hogy folyamatosan új és új impulzusok érjék.
Székely Gábor: Minden színháznak fölül kell vizsgálnia magát, és idejekorán küzdenie kell a megmerevedés ellen. Különben, maga roppant udvariasan tette fel ezt a kérdést, ugyanis ez az, amit –jóval kíméletlenebbül- a leggyakrabban nekem szegeznek mostanság. Bájos magyar szokás szerint, amikor valami sikeres, nyomban az iránt érdeklődnek, nem jelentek-e meg még rajta hullafoltok? Volt olyan is, aki megkérdezte, nem azért játszik-e külföldön ennyit a színház, mert itthon már nem érdekes? Hát mulatságos azt képzelni, hogy oda „menekülhetnénk”, ha nem volna rá meghívásunk.. Komolyabbra fordítva a szót: frissíti a vérkeringést, hogy több végzős fiatalt szerződtettünk. Másrészt maga, a műsorterv nem a kockázatmentesség jegyében készült.
Zsámbéki Gábor: Erről sokan kérdeztek bennünket, de az alatt a 12 év alatt, amit együtt töltöttünk, senki sem kérdezte, hogyan bírjuk ki olyan nagyszerűen egymással, pedig ez természetellenes állapot két rendező között. Egyébként semmiféle drámai dolog nem történt, nem gyűlöltük meg egymást. Némiképp másként láttuk, hogyan tartható fönt a Katona jó színvonala.
Interjúrészlet Zsámbéki Gáborral
Zsámbéki Gábor: A színház eredményességét nem lehet pénzügyileg vizsgálni.
Zsámbéki Gábor: Úgy érzem mindig van valami végletes hiúság abban, ha az ember azt is intézni akarja, ami utána történik...
Forrás: Színház.hu, OSZMI
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.