Black Comedy - kőszínházi bemutató Pécsett

A nyáron szabadtéren bemutatott produkció kőszínházi premierjére október 12-én, pénteken került sor a Pécsi Nemzeti Színházban Szikora János rendezésében.

A hatvanas években a rock and roll hódítása, a Beatles csillogása mellett a kor színházművészete is csúcson volt Angliában. Nagymértékben köszönhetően Peter Shaffer munkásságának, az Equus, illetve az Amadeus szerzőjének, ez utóbbi mű Milos Forman világhírű filmjének kiindulópontja lett.

1965 tavaszán, a londoni Nemzeti Színház híres dramaturgja, Kenneth Tynan felkérte Shaffert, hogy írjon egy egyfelvonásos darabot, amelyet Strindberg Júlia kisasszonyával egy estén játszana a színház.

3a09f9ba0c09075b7cfc4930f99722bc

Később, Shaffer 1982-es drámakötetének előszavában írt bevezetője szerint „túl sok meggyőződés nélkül, de bizonyos lendületességgel, amit Tynan mindig előcsalt belőlem, elmeséltem neki az ötletemet egy londoni lakásban tartott partiról, amelyet teljes fényben játszanánk, mert az épületben áramszünet van. Úgy látnánk tehát a vendégeket egy növekvő káoszban létezni, hogy ők természetesen végig nem látják egymást. Tynannak annyira tetszett az ötlet teatralitása, hogy azonnal bevitt a Nemzeti igazgatójához, Laurence Olivier-hez. Hiába tiltakoztam, hogy még nincs semmi ötletem a darabot illetően, és ez csupán egy színházi konvencióval való játék, egyébként pedig azonnal New Yorkba kell utaznom egy forgatókönyvet megírni; Olivier csak annyit mondott: "Fantasztikus lesz!", majd kiment a szobából.” Hogy drámailag alátámassza a helyzetet, és a darab ne pusztán egy komikus ötletre épüljön, Shaffer úgy építette fel a darabot, hogy az egyik szereplőnek jó oka legyen a többieket a sötétben tartani.

68fe030f75e9b4b76b80b9ac73a37d1c

A hazájában már sikeres drámaírónak a Black Comedy (1965) hozta meg a világhírt. Méltán, hisz váratlan fordulatok, tragikomikus, groteszk helyzetek építik fel a darabot. A fiatal szobrászművész, Brindsley Miller vendégségbe várja menyasszonyának katonatiszt édesapját, és ugyanezen az estén szeretné bemutatni alkotásait egy milliomos német műgyűjtőnek is. A jeles alkalomhoz azonban túlzottan szegényesnek találja lakásának berendezését, ezért minden külön értesítés nélkül kölcsönveszi vidéken pihenő barátjának egyes bútorait. S talán kezelhető lenne a kérlelhetetlen apa, a váratlanul betoppanó szomszéd és a titokban kölcsönvett bútorok hirtelen hazaérkező tulajdonosa, sőt, talán még Brindsley meglepetésszerűen felbukkanó volt szeretője is, ha nem lépne közbe az Elektromos Művek által kiküldött furcsa szerelő, a német akcentussal beszélő Schuppanzigh...

65357968ac3e4dbb8c845b25d78eb733

Fotók: Tóth László

Black Comedy
bohózat két felvonásban
Írta: Peter Shaffer
Fordította: Szász Imre
Rendező: Szikora János
*
Brindsley Miller     Vidákovics Szláven
Carol Melkett     Kulcsár Viktória
Miss Furnival     Hegyi Barbara
Melkett ezredes     Ottlik Ádám
Harold Gorringe     Lipics Zsolt
Clea     Györfi Anna
Schuppanzigh     Bánky Gábor
Georg Bamberger     Rajnai Attila

*
Díszlettervező: Szikora János
Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa
Asszisztens, súgó: Markó Rita
Asszisztens: Kiss Hédi
Ügyelő: Rajnai Attila

Forrás: pnsz.hu

süti beállítások módosítása