Bertolt Brecht Jóembert keresünk című művét mutatta be a Vígszínház Michal Docekal, a Prágai Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében, Eszenyi Enikővel a főszerepben.Az előadáshoz Térey János és Kovács Krisztina készített új fordítást.
A darabról:
Három Isten érkezik egy nagy szegénységben élő városkába, azért, hogy próbára tegyék az emberek jóságát. A próba egyszerű: találniuk kell valakit, aki szállást ad nekik. Az isteneknek azonban csalódniuk kell, mert hosszú útjuk során senki sem akad, aki befogadná a három idegent. Csak egy pénztelen utcalány látja őket szívesen: Sen Te, akit a jótéteményért megajándékoznak, mert abban bíznak, Sen Te példája bebizonyítja majd, hogy jó emberek is élhetnek emberhez méltó életet a Földön. Az ajándék segít Sen Tének talpra állni, de közben az istenek kísérletének alanyává is teszi: kérdés, hogy képes lesz-e jó maradni egy olyan világban, ahol hatalmas a szegénység, és mindenki csak a saját, önző érdekeit tartja szem előtt, vagy tigrissé kell válnia, hogy megvédje magát.
Brecht, rendkívüli színházi elme. Szenvedélyes, formabontó író, aki mindig kivételes érzékenységgel, sok humorral és nagy drámai erővel ábrázolja a gazdasági és társadalmi problémáknak kiszolgáltatott emberi lélek esendőségét. A Jóembert keresünk című darabja megrendítően szép vallomás a jóságról, a csodavárásról, az emberi nagyságról és gyarlóságról.
Az előadás rendezője Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója, aki korábban a nagysikerű Mikvét rendezte a Pesti Színházban. Michal Dočekal ezúttal is nagyszerű, tehetséges és Európa-szerte elismert alkotótársakat választott magának: a cseh Martin Chocholoušek díszlettervezőt és Kateřina Štefková jelmeztervezőt, Michal Novinski zeneszerzőt és Horváth Csaba koreográfust.
A Vígszínház előadása látvány- és hangzásvilágában valamint játékstílusában új utakat keres, merész formákat követ.
Kettős szerepben – Eszenyi Enikő a Népszabadságnak mesélt:
Megrázó, felkavaró egy ilyen összetett szerepet próbálni, mert sok olyan mozzanat van benne, amivel egyszerű emberként nekem is gyakran szembe kell néznem. Például hogy a két énem miképpen küzd meg egymással – például itt, a színházban. Színésznőként lehetek kedves és bájos; rendezőként, a kitűzött cél érdekében már komolyan kell harcolnom; vezetőként, igazgatóként pedig sokszor keménynek és szigorúnak kell lennem. A világ állása is ezt követeli tőlünk, és pokoli nehéz feldolgozni, hogy gyakran nem olyanok vagyunk, amilyenek lenni szeretnénk, mert a körülmények nem engedik. Ez a szerep hatalmas küzdelemmel jár, rendkívüli fizikai erőt kíván. Számomra nagyon nagy kihívás eljátszani a nőt, és közben megteremteni egy másik figurát, aki férfi, majd egyik figurából a másikba ki-beugrálni. Ez óriási technikai fegyelmezettséget követel. (…) Meglepő volt számomra, hogy amíg a sminkszobából eljutottam a színpadig, senki nem ismert fel, csak a hangomról, amikor megszólaltam. (…)
Michal Dočekalban nagyszerű művészt, különlegesen gondolkodó, politikus alkatú rendezőt ismertem meg, aki az elmúlt évek alatt csodát csinált a cseh Nemzeti Színházból. Nagyon jó együttdolgozni vele és a csapatával, és ez az egymás iránti ragaszkodásunk kölcsönös. (...) Ez a másfél hónap, amit mi most együtt töltöttünk a kollégákkal, örökre meghatározza a további működésünket. Ilyen anyaggal dolgozni mindannyiunk számára maradandó élmény.
Az interjú rövidebb változata a Népszabadságban jelent meg.
Előadásfotók:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
Forrás: Színház.hu, Vígszínház, Népszabadság