'Őrültségnek hangzott a karamazov' - Interjú Jankovics Péterrel

Interjút olvashatnak Jankovics Péterrel, a Szputnyik színészével.

Jankovics Pétert, a Szputnyik színészét legutóbb a Füge és a MU közös produkciójában, a karamazovban láthatta a közönség. A darabot Dosztojevszkij regénye alapján Faragó Zsuzsa dramaturg, Laboda Kornél rendező, és az előadásban játszó színészek adaptálták négy szereplőre. Péter egyszerre játsza a két gonosz figurát: a Karamazov testvérek apját és az apagyilkost. Ennek kapcsán mesélt Hercsel Adélnak.

Jankovics Péter, Stefan Suke az Ameriká című darabban, fotó: Lupi Spuma, Schauspielhaus Graz

Milyen az Amerika?

Jankovics Péter: Nagyon különleges világú, de ez Kafka összes művére igaz. Viktor (Bodó Viktor – a szerk.) az ilyesmit nagyon szereti, a Ledarálnakeltűntem című előadás, ami évek óta nagy sikerrel fut a Katonában, például Kafka Pere alaján készült. Az Amerika egy befejezetlen mű, amit az író rábízott az egyik barátjára, akit megkért, hogy égesse el. A barát szerint happy end lett volna a vége: a főhős visszatér a szüleihez. Mi nyitva hagytuk az előadás végét. Ez is nagyon jó munka volt: mindig nagy élmény külföldön dolgozni, jó lenne, ha ezek az előadások a magyar közönséghez is eljutnának.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Szputnyikkal Grazban játszottál.

Jankovics Péter: Viktor gyakran kap meghívást Ausztriába és Németországba rendezni. Amikor csak teheti, visz magával pár embert a társulatból. Nekem ez volt a negyedik grazi előadásom. Ilyenkor németül játszunk. Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című néma darabja volt a „bemelegítés”. Azóta játszottuk Grazban a Szentivánéji álmot, a Liliomot, A Mester és Margaritát is. A visszajelzések alapján egyre jobban megy a német: fejlődik a társulat.

Lehetséges egy másik nyelven hitelesen játszani?

Jankovics Péter: Ez lényegi kérdés számomra. Magyarul, ha egy kicsit meg akarom változtatni a mondat jelentését, akkor szabadon variálhatom a szavakat az adott színpadi helyzetnek megfelelően. Ezt idegen nyelven sokkal nehezebb megcsinálni. Ráadásul az is meg tudja nehezíteni a dolgot, ha a külföldi partner mást mond az eredeti szöveg helyett: nehéz egy másik végszóra gyorsan kitalálni valamit.

Ezek szerint volt már rá példa…

J.P.: Az Amerika egyik jelenetében annyira megszerettük az improvizációt, hogy abban maradtunk, megtartjuk az előadásban. Ez viszont hihetetlen koncentrációt igényel: ilyenkor nagyon figyelni kell a partnerre, követni kell, hogy ő éppen hol tart.

Az improvizáció fontos eszköze a Szputnyiknak...

J.P.: Negyedéves színművészeti egyetemista koromban, amikor alakulóban volt a Szputnyik, Viktor Gogol Holt lelkek című művéből készített előadást. Ekkor kerestem meg őt azzal, hogy szeretnék a társulat tagja lenni. Ahelyett, hogy elkezdett volna vizsgáztatni, azt mondta, ugorjak be az előadásba úgy, hogy ne olvassam el a Gogol művet, és az előadás szövegkönyvét se. Sőt, azt kérte, hogy a darabról se tudjak semmit, semmiről ne vegyek tudomást, a lényeg, hogy csöppenjek bele az előadásba, és ne akadályozzam a többi színészt. Ez a másfél órás előadás volt az egyik első és egyben legmeghatározóbb élményem a Szputnyikkal kapcsolatban, mert ráébredtem arra, hogy ekkora bizonytalanságban is lehet színpadon létezni. Ez határozta meg az improvizáció iránti szeretetemet.

Laboda Kornél, akivel most mutattátok be a karamazov című előadást, hasonló módszerrel dolgozik, mint Viktor: nem állítja be szigorúan a jeleneteket, hanem hagyja a színészeket és az improvizációs képességeiket kibontakozni.

J.P.: A karamazov egy Szputnyikos előadáshoz képest nagyon rövid idő alatt állt össze. Amikor felkértek, hogy szerepeljek az előadásban, már kevesebb, mint két hét maradt a zsámbéki munkabemutatóig. Akkora őrültségnek hangzott belevágni, hogy azonnal elvállaltam. Mindezek ellenére, már a júliusi munkabemutató is azt mutatta, hogy érdemes az anyaggal foglalkozni, mert mindenkin látszott, hogy fontos, személyes ügyévé válik ez az előadás. Ennek köszönhető, hogy minden dal és szinte minden szöveg belőlünk született. A megírt jelenetekre kezdtünk el improvizálni, de volt olyan jelenet, ami közben íródott. Nagyon érdekes és izgalmas próbafolyamat volt.

karamazov - Adorjáni Bálint, Orosz Ákos, Jankovics Péter, Lazók Mátyás, fotó: Börcsök Mihály

Orosz Ákos, Adorjáni Bálint és Lazók Mátyás osztálytársak voltak az Egyetemen, Te pedig a párhuzamos bábszínész osztályba jártál. Milyen volt találkozni velük?

J.P.: Jól ismerjük egymást, mert az egyetemen a két osztály szorosan együtt élt és dolgozott. Az előadás szépen rímel a valóságra, egyrészt, mert a darab is testvérekről szól, akik elszakadtak egymástól, majd újra találkoznak. Ráadásul ők hárman édestestvérek, én pedig a megtűrt féltestvért, a kilógó Szmergyakovot alakítom. A többiek jóval korábban kezdtek el foglalkozni az előadással, többet tudtak róla, mint én. Mivel nem volt sok időm készülni, pont ennek hiányába, ebbe a „kívülállóságba” kapaszkodtam a próbák idején. Ez a külső nézőpont, a csendes szemlélődés sokat adott hozzá Szmergyakov, és az apa, Fjodor Pavlovics Karamazov figurájához.

A rendező megfogalmazása szerint a regény és az előadás azt a kérdést veti fel, hogyan tud az meber megküzdeni a benne élő sötét oldallal…

J.P.: Szerintem a sötét dolgok ott vannak az emberben, legbelül. Ezt példázza, hogy a testvérek apja nem hajlandó tudomást venni arról, hogy elszállt fölötte az idő. Miközben kapaszkodik az életbe, az italba, a nőkbe, nem veszi észre, hogy olyan mélyre süllyedt, hogy maga körül mindenkit taszít és minden cselekedete megkérdőjelezhető, nem is illik a korához. Találtunk egy cikket arról, hogy Vaszilij, egy öreg aligátor megérkezett az egyik orosz állatkertbe, aki annyira kanos, hogy miközben a mellette lévő rácsot szerelik, azt hiszi, hogy egy nőstény hangja hívja őt. Ez a hír be is került az előadásba, mert Vaszilij annyira megfeleltethető a figurának. Miközben nagyon ijesztő, jó érzés, hogy a karamazovban az elfojtásokat és agressziót is ki lehet adni.

A karamazovi figurák után milyen szerepek várnak rád az évadban? A nyár elején még úgy tűnt, feloszlik a Szputnyik. Most mi a helyzet?

J.P.: A MU Színházból átköltöztünk a Jurányi Inkubátorházba, ami a független alkotók új, közös bázisa. Egy teremben vagyunk a HOPParttal és a Soharóza kórussal. Pár hete kiderült, hogy kaptunk annyi támogatást, amiből egy évadot biztosan végig tudunk csinálni, de ezzel szinte egyidőben jött a hír, miszerint az EMMI zárolja a költségvetésének egy részét, támogatónkat, az NKA-t érintő úgynevezett egyenlegjavító intézkedéseket tesznek, ami 900 milliós zárolást jelent. Ez minden elképzelésünket meghiúsíthatja. A tervek szerint októberben Viktorral kezdünk el dolgozni Orwell 1984 című regénye alapján, Social Error munkacímmel. Nem az eredeti mű adaptációját készítjük, mert a jogutódoktól nem kaptunk rá engedélyt, de ez nem is baj, mert így annál szabadabban értelmezhetjük a regényt, elindulhatunk az asszociációk mentén. Ebben a produkcióban sok külföldi partnerrel működünk együt: folyamatosan utazunk majd az előadással, és az adott városban, mindig az adott színház színészeivel kiegészülve fogjuk bemutatni. Májusban, a Nemzeti Színházban lesz belőle bemutat, természetesen a Nemzeti színészeivel kiegészülve.

Továbbjátsszuk a Kockavetőt, a Katonában az Anamnesist, és az Antigonét, ami egy tantermi színházi előadás. A múlt héten a Javítóintézetben játszottuk, de továbbra is visszük vidéki és fővárosi iskolákba. Aztán a HOPParttal fogunk közösen dolgozni, Polgár Csaba rendezésében. Mivel mindkét társulat erősen muzikális, ezt biztosan ki fogjuk használni. Amíg a koprodukción dolgozunk, a csapat egyik fele Viktorral Németországba fog utazni. A nyáron pedig Kovács D. Dániel, rendező szakos hallgatóval vágunk neki egy munkának, őszi bemutatót tervezünk a nyitrai fesztiválon.

Ha minden tervszerűen alakul és nem kell lefaragnunk a költségvetésünkből, akkor izgalmas évad vár ránk. Jó lenne, ha nem a folyamatos bizonytalanság jellemezné a társulat mindennapjait és ha kizárólag szakmai sikereink alapján ítélnének meg bennünket.

Szerző: Hercsel Adél

Színház.hu