Elhunyt Joó László színész, igazgató, író

Életének 94. évében, október 14-én vasárnap este, a kitartó akarattal tervezgető, gazdag életéből csendesen távozott Joó László színész, színházigazgató, író, dramaturg, lektor, úgy, ahogy mindig kívánta: elaludt – adta hírül a családja. Temetéséről később intézkednek.

Joó Lászlóra Lőkös Ildikó dramaturg és barát emlékezik:

Joó László élete kalandregénybe illően alakult, de a szerencse sosem hagyta el. Kertésznek tanul, a világháború küszöbén végzi el a színiakadémiát, megjárja a poklok poklát, majd Debrecentől Győrig, a budapesti Művész Színháztól a Madáchig sokfelé tevékenykedett, hol színészként, hol igazgatóként. Bejárja a világot a magyar költészet előadójaként, és szinte élete utolsó pillanatáig is pódiumra lép. Több száz verset tudott fejből, melyeket kedvenc hobbija, a kertészkedés közben is memorizált.

Ám a színészet mellett, csaknem fél ezer külföldi film magyar feliratát is elkészítette, s mintegy harminc rádiós hangjátékban is közreműködött, illetve jó néhányat maga írt. Két éve jelent meg Burokban születtem című önéletrajzi könyve, melyben egyszerre bontakozik ki egy huszadik századi művész-sors és a magyar színháztörténet különös korszaka. Tavaly pedig önálló előadói dvd-je jelent meg, melyben a magyar költészet gyöngyszemeiből válogatott közel száz verset, Csokonaitól Adyn keresztül kortárs költőkig – valamennyit fejből mondva, s melyet személyesen mutatott be a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Érd Város Életmű Díjban két éve részesült.

ÁLMAIM… - Joó László szavaival:

Mintha mindig álmodtam volna. Gyerekkoromban a szegénység, a kétségbeejtő hiány diktálhatta. Talán ezért volt - kiengesztelésül - hogy álmaimban az értékek, az érzelmek domináltak. Barátságok, szerelmek. Később el-elmaradoztak, - éltem őket. Ma már visszafelé álmodom. Anyámról, gyakran az árvaházról, a kedves diakonisszákról; szép-szigorúságukról.

A világháború dermesztőn tolakszik előtérbe.

Sokszor álmodom hangokról. Ezt a vers-szeretetem, a színpad, a rádió kínálta. Olykor magamat látom, ahogy a szavakkal küszködöm. A főiskolát álmodom, a színházakat, ahol játszottam. Külföldi útjaimról is sokszor - de ezek összekavarodnak: egy londoni ház földszintjét egy párizsi tetőtér követi. Ezek szép, vidám lépcsőházak, ahogy fölfelé tartok - sohasem lefelé.

Sok szeretetet, szerelmet álmodtam. A fiatalságom jön vissza. Amikor erről néha mesélek, furcsállják. Az ember nemigen találkozik álmában azzal az asszonnyal, akivel 35 éve él együtt. De amikor ébredek, itt van megértésével, segítőkészségével. Többnyire hang nélküli álmaimat ő teszi rendhagyóvá. A mosolyát látom, a nevetését hallom.

Néha a halállal küszködöm, de mindig én kerülök ki a párviadalból győztesen. Ez olykor komollyá vált. Arra ébredek, hogy egy orvos hajol fölém. De ma is élek, és jól vagyok. Minden napnak elvégzem a tennivalóit, közben kis híján egyidős vagyok a XX. századdal.

László György "Közel egyidős vagyok a XX. századdal" - Beszélgetés Joó László színművésszel (Népszava, 2003.dec. 13.) – részlet