Egy elfeledett színpadi műfaj hiánypótló összegzésének tekinthető Galántai Csaba színháztörténész most megjelent munkája, a Magyar bábművészeti antológia, amely a huszadik század első felében Magyarországon napvilágot látott, bábjátékkal foglalkozó írásokból közöl válogatást. Lapszemle.
Eddig a negyvenöt utáni szöveggyűjteményekre szorítkoztak a hazai bábszínjátszásra vonatkozó szakmai írások, azonban Galántai Csaba frissen kiadott kötete, A Vitéz László Színháztól a Nemzeti Bábszínjátékig című antológia a kezdetektől szemezget a szakirodalomból.
A magyar bábjáték az 1880-as években vette kezdetét, amikor a Hincz család letelepedett a Városligetben. A kötet az első művészi bábszínház – Orbók Lóránd 1910-ben létrehozott Vitéz László Színháza – megszületése és az első hivatásos bábszínház – a Rév István nevéhez fűződő Nemzeti Bábszínjáték – megszűnése közé eső három és fél évtized írásait tartalmazza. A művészi bábszínjáték hazai úttörője kétségtelenül Rév volt, hiszen ő volt az első, aki túl tudott lépni a gyermekeknek szóló darabokon, s a színházában polgári dráma vagy akár opera is megszólalt bábnyelven.
Rév István
Figyelemreméltó Ignácz Rózsa írása, amelyben a Rév előtti időről a következőket írja: „nehezen honosodott meg nálunk az állandó művészi bábszínjátszás. A magyar jellem olyan, hogy a csupa játékból álló mutatványon egy cseppet restelkedik. Gyerekesnek tartja.” Rév maga minden színház, művészet „ősszülőjének” nevezte a bábszínházat. A bábjáték az emberi és a természetfölötti hatalmak jelképes, álarcos, a földön és a mennyen túli ábrázolások koráig nyúlik vissza” – írja a művész A báb művészete című írásában.
Forrás: Magyar Hírlap
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.