A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves bábszínművész osztálya szombaton mutatja be Alföldi Róbert rendezésében A tavasz ébredését a moszkvai Művész Színház nemzetközi fesztiválján. Ez alkalomból újabb videót, fotókat és élménybeszámolókat közlünk.
Andrusko Marcella szavaival:
Így az ötödik napon, amikorra megtudtam, hogy:
- létezik haltorta
- nincs olyan magas sarok, aminél ne lenne magasabb
- attól, hogy valami 25 emeletes és úgy villog, mint Las Vegas összes szállodája együtt még lehet szocreál
- attól még, hogy valami egy édes kis lepukkant kocsmának látszik, még lehet 100 Rubel (kb 700 Ft) a sör
- nem olcsóbb a vodka, mint a víz és nem is mérik deciben és 10 után nem adják el a boltba, hiába könyörögsz ugyanolyan szépen, mint Pesten szoktál
- ha nagyon erősen próbálod a fogaddal marcangolni a teknőseledel illatú szárított hal-snacket, elreped a szád
- Stanislavskij apja milyen jóképű volt
- van, ami a Vörös téren olcsóbb, mint a piros arcú kendős néniknél a Metró mögött
- a Kreml tényleg olyan szépséges, mint a képeskönyvekben
- étterembe, múzeumba, de még játékboltba is tilos a belépés fegyverrel
- bár úgy hittük, tudunk inni, az igazi orosz vodka erejét nem tudjuk felmérni (emlékét kiverni másnap a fejünkből még kevésbé)
…na, és miután rám mosolygott egy orosz katona,
sikerült egyedül metróznom.
Sőt, sikerült ott kikötnöm, ahol szerettem volna!
Ez a sikerélmény nem csak, hogy új hitet ébresztett bennem a tájékozódási képesség fejleszthetőségében, de egyben bizonyítékul szolgált arra, hogy egész jól megy már a ciril titkosírás megfejtése! (Nem hiába gyakorolgattam alvás helyett bizonyos éjszakai próbák után.)
Most már csak a két előadás van hátra a Művész Színházban. De hát, ezek után? Ugyan már, nyicsivo pazsálosztá!
Szolár Tibor szavaival:
Szóval Moszkva nagy, de nem csak a város, hanem annak minden épülete. Szürreális, fellelhető benne a jelen és a múlt, igen érdekes egyvelegben. De ezek az információk már elhangoztak korábban.
A fesztiválról pedig nehéz írni. Bár változatos, hiszen több nemzet mutatkozik be egymásnak, nem kielégítő a szervezés, nincs terepe az ismerkedésnek, a fesztiválhangulat hiányzik. A legnagyobb élményünk eddig a másodikos Moszkvai akadémisták vizsgaelőadása volt, üzenem a többi színművészetis hallgatónak, valahogy intézzék el, hogy egy kurzust maguknak itt kinn.... Mint láthatjátok, nem vagyok bőszavú, de még egy lényeges dolgot megemlítenék: finom a vodka. A fesztiválkocsmában csak éjfélig lehet maradni, de finom a vodka, aranyosak az emberek ééés finom a vodka.
Eke Angéla szavaival:
Sztanyiszlavszkíj házában járni különleges dolog, a Művész Színház színpadán játszani egy álom beteljesülése, minden nap ott kávézni, ahol Csehov hesszelt kicsit borzongató, de mindez kis szelete a nagy Moszkvának, ami egy kicsit csalódást okozott. Talán azt képzeltem Margarita szelleme fog a metróban kísérni, minden délután szamovárból teázunk, elegáns nyugalommal csobbanunk bele egy kultúrális álomba és elsírom magam, ha belépek a Művész Színházba. Titkon azt reméltem, ebbe a titokzatos környezetbe való vagyok, de már tudom, hogy nem. A naiv, európai kedveskedést, amivel megközelítettük az embereket, hamar elfeledtette velünk a tény, hogy ez egy másik világ, ahol az emberek hasonlóan meggyötörtek és fáradtak, mint otthon, de egy hatalmas szürke tömeggé olvadnak össze. Néha úgy tűnt, mintha menetelnének és az volt az érzésem, ha valaki az ellenkező irányba fordulna, annak nem kegyelmeznének... Egy kedves ismerős azt mondta nekem: ,,Az emberek szemében minden ott van", de mintha itt nem engednék be az embert a szemek, a leszegezett tekintetek elrejtik az egyént. Ha mégis elkapok egy pillantást, úgy tűnik, mintha szégyenkeznének a hirtelen kontaktus miatt, mintha valami titkot cipelnének, amit nem árulhatnak el, még a szemükkel sem.
Bár a várossal való találkozás különös szájízt hagy maga után, az úton jó élmények is értek, például az, hogy Rigó Annával és a Sanyival bejuthattunk a 2000-ben épített "Vasziljev színházba" , kedves barátunk Kátya jóvoltából, aki ott színésznő. Körbevezetett minket az egész épületben, ami leginkább egy szentélyre emlékeztetett. Ez nem csoda, hiszen a Vasziljev korábban templom volt. Világos, tágas és üveg tetejű, a tetőn egy kis kápolna is áll.... Őrület!
Az öltözők ajtaja is üvegből készült, így hallani a szomszédot. Kátya szerint Vasziljev azért ragaszkodott ehhez a megoldáshoz, hogy ne legyen pletykálkodás. Az öltözőfolyosó végén egy pocakos, botos úriember alakja rajzolódott ki, aki csendben járkált. A jelenlététől mégjobban megilletődtünk, főleg akkor, amikorn Kátya elárulta, hogy ő Igor Popov az épület tervezője, aki személyesen fog minket kalauzolni a színházban!
A kis színpad a Globe kicsinyített másának tűnt, a Nagyszínpad pedig hatalmas volt. Igor többször hangsúlyozta, hogy tölgyfa padlót raktak le és azt is megtudtuk tőle, hogy anno ő javasolta, hogy a "mi" Nemzetink a Hősök terén épüljön, csak sokminden közbejött... Nehéz lenne meghatározni, hogy a tervezővel való találkozás, vagy az épület szépsége nyűgözött le minket leginkább, mindenesetre úgy éreztük: nem elég az élményből. Így megkértük egy új ismerősünket, hogy a Művész Színházban is vezessen körbe. Így történt, hogy az esti nagyszínpadi előadásra is bekukkantottunk 2 percre, egy közel 10 perces ámokfutás keretében, titokban. Micsoda nap volt!
Képeslap Moszkvából:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.