Angéla evangéliuma - Ősbemutató a Centrálban

Új kortárs magyar komédiával jelentkezik a Centrál Színház, amely november 2-án mutatja be Kiss Márton: Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó című darabját. A színház felkérésére a társulat tagjaira írt művet a szerző állítja színpadra, Pokorny Lia, Földes Eszter és Papp János szereplésével.

Az Angéla evangéliuma műfaja szatíra. A réterdősi művelődési ház harminchárom éves kultúrfelelőse életébe enged bepillantást az előadás. Angéla egy nap rájön, hogy különleges képességgel bír: kilenc nap alatt képes kihordani egy egészséges gyermeket, ami által a fogyatkozó magyarságot hamar fel tudja zárkóztatni a világ népeihez – ha akarja.

„Angéla azt gondolja, hogy kamatoztathatja különleges képességét, de hamar szembe kell néznie azzal, hogy nem lehet csak úgy gyerekeket szülni a világba. Vannak következményei. Az anyaság nagyon sok aspektusát járja körbe a darab” – mondja a készülő előadás dramaturgja, Baráthy György.

 

A jelen időben játszódó darab hasonló struktúrára épül, mint a szerző két korábbi műve, a Valika világa és a Belső gyermek. Ezek háromszereplős darabok, egy központi hőssel, aki egyetlen szerepet formál meg, a másik két színész pedig hozzá képest tűnik fel sok szerepben. Az Angéla evangéliumában Pokorny Lia játssza Angélát, a központi figurát, Papp János nyolc, Földes Eszter pedig további hét különböző szerepben lép színpadra.

A korábban a Pilonon, a Cucc, a Foglalkoztató és A Rácz Vivien-projekt című előadásokkal jelentkező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudományi szakán 2009-ben végzett Kiss Márton darabja a fiatalabb célközönségre építő, a kísérletezőbb színházi formákat is befogadó, új tehetségeket is kutató Kisszínházban kerül színre. A Centrál Színház ezen a játszóhelyén a közvetlenebb, intimebb hangulatú, a közönséggel közvetlenebb kapcsolatot tartó, intenzív színészi jelenlétet igénylő, saját és befogadott kamaraelőadásokat tart repertoáron.

angela_evangeliuma_3

Kiss Márton:
ANGÉLA EVANGÉLIUMA
avagy a réterdősi patkányfogó
Szereplők:
Pokorny Lia
Földes Eszter
Papp János
Dramaturg: Baráthy György
Díszlettervező: Reich Wanda, Gara Olívia
Jelmeztervező: Pirityi Emese
Zene: Lázár Zsigmond
Mozgás: Simányi Zsuzsanna e. h.
Világítástervező: Kiss Rudolf Péter
Ügyelő: Zoltán Andrea
Rendezőasszisztens és súgó: Kántor Nóra
Rendező: Kiss Márton
Bemutató a Centrál Színház kisszínházában
2012. november 2.,19:00

süti beállítások módosítása