A szatmáriakat régóta foglalkoztatja az egykori Nyári Színház területének sorsa, hiszen lassan hat éve elhagyatottan áll a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában lévő terület. Dr. Schupler Tibor, az egyházmegye gazdasági igazgatója elmondta: továbbra is befektetők jelentkezését, illetve új pályázati kiírások megjelenését várja az egyházmegye.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 2007 márciusában igényelte vissza az egykori Nyári Színház területét, amelynek funkcióját illetően három terv is készült. „A tervek közül csak egyet, a multikulturális központ kialakítását fogadta el a szenátus, a parkoló kialakításának ötletét viszont elvetették, ugyanis egy stratégiailag fontosabb területről van szó" - nyilatkozta dr. Schupler Tibor, az egyházmegye gazdasági igazgatója a szatmár.ro-nak.
A többfunkciós kulturális központ megvalósításáért az egyházmegye néhány éve szerződést kötött egy külföldi befektetővel. A munkálatokat már 2009 februárjában el kellett volna kezdjék, de kitört a gazdasági válság, ezért a befektető haladékot kért a projekt kivitelezéséhez. Mivel a három év haladék lejárt és a vállalkozó nem lépett ez ügyben, így más befektetőre vár az egyházmegye, illetve az új pályázati kiírásokban látja a terület kihasználásának lehetőségét.
Amint azt a szatmár.ro megtudta, az egykori Nyári Színház csak egy részét képezi azoknak az egyházmegye tulajdonában lévő területeknek, ingatlanoknak, amelyek a környéken még rehabilitálásra várnak.
Fotó: szatmar.ro
„A város egyik történelmi részét képezi az említett terület környezetében lévő Római Katolikus Székesegyház, a közvetlenül mellette álló Mézes háznak nevezett ingatlan, az egykori kanonoki ház, illetve az egykor még kisegítő iskolaként működő épület. Ezek azok az egyházmegye tulajdonában lévő ingatlanok, amelyekből az utóbbi háromnak még felhasználási célt kell találnunk" - magyarázta Schupler atya.
Amennyiben nyert volna a West Medica Klinikával közösen megpályázott egészségügyi projekt, a poliklinikával szemben lévő épületet egy szívbetegség prevenciós központtá alakították volna. Azonban a nyár végén kiderült, hogy a pályázatot nem nyerték meg, így az egyházmegye az új projekt kiírások megjelenését várja, hiszen saját forrásból nem tudná rehabilitálni az ingatlanokat és az azokhoz tartozó földterületet.
„Az egykori Nyári Színház területét idén kétszer takarítottuk ki. Az utóbbi években gondunk akadt a területre behatoló tolvajokkal, akik minden vas darabot és mozdítható tárgyat elvittek onnan, illetve a hajléktalanokkal, akik főként télen szemelték ki kényelmes szálláshelynek a területet" - mondta el Schupler.
Forrás: szatmar.ro