Édes hazám - közéleti-közérzeti költészet a Radnótiban

November 13-án a Radnóti Színház az Édes hazám című versantológiából kínál ízelítőt színészek és zenészek közreműködésével.

Olyan meztelen minden s olyan kiszámított.

Rejtsétek el a csodát, hogy megszeressem!

Mint háromszög-fejű sáskák, idegesen

fölzabálják a világot a magyarázatok. (Csoóri Sándor)

 

Magyarországon manapság újra divatba jött a közéleti költészet. A Magvető Kiadó nagy sikerű Édes hazám versantológiája, mely a Magyar Narancs irodalmi sikerlistájának első helyezettje lett szeptemberben, napjaink és a közelmúlt közéleti-politikai költeményeiből ad bő válogatást, kirajzolva az elmúlt két évtized ellentmondásos történetét.

A Radnóti Színház Édes hazám c. estjén a kötet verseiből és az azóta született egyéb közéleti költeményekből kínál ízelítőt színészek és zenészek közreműködésével.

Az este során Csengery Kristóf, Csoóri Sándor, Erdős Virág, Gergely Ágnes, Kántor Péter, Kemény István, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Marsall László, Nádasdy Ádám, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos, Petri György, Szálinger Balázs, Szilágyi Ákos, Térey János és Tóth Krisztina művei hangoznak el.

edes_hazam

Édes hazám

közéleti-közérzeti költészet a Radnóti Színházban

2012. november 13. kedd 19 óra

Közreműködnek:

Adorjáni Bálint, Bálint András,

Csomós Mari, Szávai Viktória, Szervét Tibor

valamint

Bárdos Deák Ágnes, Bujdosó János

Kemény Lili, Kemény Zsófi

Kollár-Klemencz László

süti beállítások módosítása