Előadásunk a szerelem titokzatos labirintusába – Olimposzi földre – invitálja nézőit Erósz után kutatva. Az erotikus tapasztalat kiapadhatatlan forrásához ugyanis ógörögök segítséggel juthatunk csak, ők találtak rá, nekik köszönhető a felfedezés. Mitológiájuk, mint valamiféle rejtjeles térkép eligazítást adhat számunkra e forrás vitális természetéről, tapasztalhatóságáról, s tán születésünkről is. Szerelemgyerekek voltunk-e hajdanán, vagy más kényszerek, determinánsok hoztak világra minket? Önazonosság-tudatunk, világ-ismeretünk számára nem lényegtelen a kérdés: gyökereink – ha vannak még – hová kötnek minket: bűnben fogantunk-e paradicsomi földön, vagy a szépség igézetében, múlhatatlan vágyában, ama híres (olimposzi) lakomán? Általános, alázatos emberszeretetre vagyunk hivatalosak, testi vágyainkat, érdekeinket önmérsékletre bírva, vagy pedig égi és földi szerelemre, nemzésre-foganásra a természet ritmusa, rendje szerint?

Napjainkra a szerelem-forrás (az erotikus tapasztalat kérdésessé) búvópatakká lett: sose tudhatjuk biztosan, hogy az a víz, melyben épp szomjunkat oltjuk, tisztálkodunk, melynek tükrében magunkra ismerünk ugyanaz-e még, mint egykoron, vagy hólé csupán, locspocs, az olvadás csapadéka.
Utazásra hívjuk tehát nézőinket, azokat, akik szeretik az összművészeti kalandot, nyitottak zenére, táncra, s Erósz tapasztalhatóságának aktuális hiányát saját bőrükön érzik.

„Manapság, a hűvös intellektus és a visszafogott érzelmek uralkodó színpadi divatja között, meglehetősen szokatlan a lírai és kavargó érzelmekkel teli hangütés. Szinte megható a dac, ahogy a GoBe Társulat új előadásából mégis bőségesen árad a sóvárgás. Az alkotók szabadjára engedik az érzéseiket, szenvedélyes és buja erotikával teli táncszínházban ábrándoznak a vágyról alig egy óra terjedelemben.” (Sz. Deme László - Táncélet)
„Ez a térbeli „bűvös kocka” szabja meg az előadás keretét. Peter Brook-i értelemben „szegény színház” ez: egy gazdag teátrum rácsozatot épített volna – mint állványzatot egy valódi építkezéshez –, abban mozgatta volna a szereplőit. Alapvetően, miként a GoBe Társulat is, táncosokat, akiknek mozdulatairól szemmel láthatóan lerí a klasszikus képzettség, pantomimművészt, operaénekest, végül pedig artistát (a kezdetben bal hátul rejtőző, majd középidőben középre húzódó, sejtelmes nőalakot), aki a darab utójátékaként eltáncolja-eltornássza azt a légi akrobatikai jelenetet, amely egy csapásra összezúzza a fölépített dimenziókból épített teret, és a néző tapsrend múltán indulhat az eltűnt tér nyomában.” (Varga Sándor Márton)
"Nemcsak a koncepció és a koreográfia eredeti, a kísérő kvintett is új színt képvisel: végre klasszikusan komoly, akusztikusan élő zenét hallhatunk! Dóczy Gabriella hárfahúrjain Debussy, Kovács Bendegúz csellóján Bach-preludium szól, sárkánygyík-gallérba öltözve
az a Laborfalvi Soós Béla énekel Gluck és Handel-áriákat, aki saját megzenésítésében,példás merészséggel ismertet meg Abaelardus szókimondó erotikájával. A jelen zenéjét Arvo Part mellett a muzsikusok közös improvizációi képviselik, fölbecsülhetetlen ajándék,
hogy az extázist végre nem gépi dübögés, hanem tépett húrok, csattogó hangszerhátak,dobbanó dobok artikulált hangjai kísérik!"
(FeHér ElepHánt)
„Góbi Rita az egyik legtehetségesebb ifjú táncművész, aki már huszonhárom évesen önálló társulatot gründolt, s évek óta viszi azt. Tehetségét, önálló látásmódját már akkor volt módom fölfedezni, amikor még "csak" koreográfusként próbálgatta szárnyait a Pécsi Balett társulatával: egy mesebeli, csodálatos Hamupipőkét hozott létre. Azóta különb-különb féle produkciók gazdája és kitalálója lett, mára rutinos társulatmenedzser. Legutóbbi produkciója, a VaDULva nem pusztán erotikus táncjáték, de utazás is egyszersmind az ösztönök mélyére, a gyermeki, kamaszi lét okozta sebek eredetéhez, s az azokra adott válaszokhoz. A görög mitológiát, az istenek világát és az antik filozófiát is életre hívó – megidéző, izgalmasan izzó táncdráma az értelmezési tartományok gazdagságát hívja elő.”
(Kozár Alexandra- Kávészünet melléklet -SZAKma folyóirat)

GoBe - Góbi Rita Társulata