Szívmelengető zenés esttel ünnepelte a Délvidéki Magyar Színjátszás Napját a vajdasági színházi szakma hétfő este Szabadkán, a Népszínház Jadran színpadán. Banka Lívia, az Újvidéki Színház színművésznője vihette haza a Pataki Gyűrűt és a 10-es díjat.
Heten versenyeztek idén a legnívósabb vajdasági magyar színházi kitüntetésért, a Pataki Gyűrű-díjért a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának ünnepségén. A Pressburger Csaba újságíró és Jónás Gabriella színművésznő alkotta jelölőbizottság Csernik Árpád, G. Erdélyi Hermina, Ralbovszki Csaba, Hajdú Tamás, Balázs Áron, Mészáros Árpád és Banka Lívia színészi teljesítményét terjesztette a zsűri elé. A bírálóbizottság tagjai ezúttal Gerold László kritikus, a zsűri elnöke, Tolnai Szabolcs filmrendező, Döbrei Dénes színész, Igor Burić újságíró, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia Színművészeti Tanszék hallgatói voltak.
A díjazott kihirdetését megelőzően azonban előbb a zenének jutott a főszerep az ünnepélyes gálán. Az Újvidéki Színház Gospel estjén egy igen felemelő zenei élmény részese lehetett a közönség. A társulat tagjai sokszínű egyéniségükről, tehetségüknek széles skálájról mutattak tanúbizonyságot a változatos ritmusokat és hangszíneket, hagszeres kíséreteket, táncos elemeket középpontba állító produkció során. A díjátadó előtti feszültséget fokozta továbbá az Újvidéki Akadémia Színművészeti Tanszékének negyedéves hallgatóiból összeállt formáció, a Csiga zenekar koncerteje, valamint Mezei Kinga, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművészének szívhez szóló népdalelőadása.
A színvonalas zenei műsor után következett a várva várt díjátadó. A hagyományokhoz híven előbb a 10-es díj kitüntetettjét, a színészhallgatók titkos szavazással megválasztott nyertesét nevezték meg. Az abból a bizonyos padlóburkolatból, a Művészeti Akadémia 10-es tantermének szőnyegdarabkájából álló díjat Banka Lívia kapta, ezzel a színészhallgatók egy vokssal járultak hozzá a Pataki Gyűrű-díj elbírálásához.
Banka Lívia
A Pataki Gyűrű-díj bírálóbizottsága nevében Gerold László szólt a közönséghez, ez alkalommal magáról a közönségről. A kritikus többek között Nádas Pétert, az idei irodalmi Nobel-díj várományosát idézte, aki szerint a színház az egyetlen igazán közösségi művészet, a rituális összelélegeztetés művészete, aminek a színészekkel együtt a közönség is részese kell hogy legyen, mert a színház csak így létezhet. A színész-néző viszony sokáig kutatható téma, viszont kétségtelen, hogy előadás és közönség között ideális kapcsolat akkor jön létre, ha kialakul az említett rituális összelélegeztetés, aminek megteremtése közös feladata színésznek és nézőnek.
Még mielőtt kiderült volna az idei díjazott személye, a közönség első ízben hallgathatta meg a Pataki Gyűrű Himnuszt, amelyet a szerzők, Pálfi Ervin, Kovács Nemes Andor és ifj. Kucsera Géza tolmácsolásában élvezhetett a nagyérdemű.
A Pataki Gyűrű idei nyertesének nevét rejtő borítékot a tavalyi díjazott, Béres Márta bontotta fel, ő gratulálhatott elsőként Banka Líviának, az Újvidéki Színház színművésznőjének. A Pataki Gyűrűt Karna Margit, a bírálóbizottság tiszteletbeli elnöke adta át a díjazottnak, akinek továbbá Ljubica Ristovski, a szabadkai Népszínház igazgatója, és Kern Sólya Mária, a Városi Képviselő-testület elnöke is a színpadon gratulált.
Banka Lívia Csókán született 1961-ben. A főiskola befejezése után az újvidéki Rádió Dráma társulatához szerződött, majd ennek feloszlatása után 1993-ban került az Újvidéki Színházhoz, melynek azóta is tagja. A Pataki Gyűrű-díjat a Zentai Magyar Kamaraszínház Jóccakát, mama! című darabjában Thelma szerepének megformálásáért kapta, mellyel a zsűri értékelése szerint a 2011¬/12-es színházi évad legjobb színészi teljesítményét nyújtotta.
A Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának gáláját, valamint a Pataki Gyűrű-díjjal járó ezer eurós pénzjutalmat a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
Az est fellépői egy össz-színházi örömzenével búcsúztak az ünnepélyes gálaműsor közönségétől.
Forrás: vajma.info