Megnyílt a Jurányi - Összeköltöztek a függetlenek

Megnyílt a függetlenek alkotóműhelye, egyben szellemi bázisa, a Jurányi utca 1-3. szám alatt, ahová a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (Füge) tagjai már be is költöztek.

1

Csomós Miklós ünnepi beszédében méltatta a függetleneket

Nyílt napon mutatták be a közönségnek a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat hétfő este. A Füge Produkciós Iroda által működtetett előadó- és alkotóművészeti központ négy szinten, 6000 négyzetméter területen független színházi és tánctársulatoknak, alkotói csoportoknak és civil szervezeteknek ad otthont.

A házban elsősorban a gyártásra helyezik majd a hangsúlyt: olyan produkciós inkubátorházat hoznak létre, ahol irodákat, próbatermeket, raktárakat biztosítanak az egyesület tagjainak, szellemi műhelyt létrehozva. A szomszédi viszonyt kihasználva a jövőben az Átrium filmszínházzal, valamint a Thália, a MU és a Bethlen Téri Színházzal is együttműködnek.

Csomós Miklós főpolgármester- helyettes a megnyitón mondott ünnepi beszédében elmondta, hogy amikor először találkozott az inkubátorház ötletével, úgy gondolta: ezt az elképzelést érdemes támogatnia a fővárosnak. - A függetlenek - mint az intézményi struktúrán kívüli társulatok - nélkül ugyanis nem lehet elképzelni Budapest kulturális életét - tette hozzá a főpolgármester-helyettes.
Kulcsár Viktória, a FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) elnöke elmondta: céljuk az volt, hogy a különböző csoportok, alkotók a közösségi terekben egymásra találjanak, idővel együttműködések, koprodukciók jöjjenek létre. Mint kifejtette: inkább az előadások létrehozásán van a hangsúly. A társulatokhoz és a produkciókhoz kapcsolódva különleges programokat szeretnének szervezni, munkabemutatókat tartanának, közönségtalálkozóknak, színházi nevelési programoknak adnának helyet.

Részlet a Fidelio cikkéből

"A körbejárás során érintettük több független társulat bázisát, ahol különböző attrakcióval vártak bennünket. A Szputnyik csapata egyik korábbról ismert ötletes jelenetét vette elő, melyben a színészek villanyszerelőként hozzák hangulatba a közönséget - lehet, az elsötétülésben is az ő kezük volt? -, a zsidó sztereotípiák lerombolásáért küzdő Gólem Színház képviseletében Borgula András igazgató népszerű előadásuk, a Lefitymálva filmbetétjét vetítette le, sok helyen pedig egy-egy (álcázott? - a gyanakvás nagy úr) próbafolyamatba tekinthettünk be. A HOPPart termében a székek a fal mellett sorakoztak, egymásra pakolva, öt színész pedig egy kis körben ülve - a muzikális társulattól nem meglepő módon - énekelt és vokálozott. A beavató színházi projekteken dolgozó Nyitott Körnél ezzel szemben minden ülőalkalmatosság szét volt pakolva, és a betérőknek egy úgynevezett "Székfoglaló"-játékban kellett - nem éppen udvarias módon - meggátolnia a társulat vezetőjét, hogy le tudjon ülni. Az így létrejött csapatmunka a későbbiekben fontos szerepet kap majd Antigoné című előadásukban.
Ahogy emeletről-emeletre haladtunk, egyre több mutatkozott meg a Parlament kupolájából is, ami az esti díszkivilágítással impozáns kilátást eredményezett az épületből. A még épülő, szépülő termek mellett így jutottunk el a Tünet Együttes birodalmába, ahol kifejezetten sötét volt. Itt - miután a földön kinyúlt Gőz Istvánon több ízben átléptünk - Szabó Réka egy performansz részeként fizikailag megfeszülve ismertette azt a sok eredményt, amit az ideköltözés előtt már elértek. Épp felettük működik a Közép-Európai Ír Tánc Akadémia, ahol örökbe is lehet fogadni azoknak a deszkalapoknak (szakszerűbben: OSB-lapoknak) a mását, amiken ütemes léptekkel kopognak a táncosok. És bár a padlózat alatt gondosan került kialakításra a homokból és gyapotból álló szigetelés, a tünetesek így is pontosan tudhatják, mikor zajlanak odafent a próbák. Ez viszont már az együttélés velejárója, és az egy fedél alá került harminckilenc társulat, alkotókör és szervezet esetében fontos, hogy alkalmazkodni tudjanak majd egymáshoz és felismerjék az együttműködésben rejlő lehetőségeket". Itt tovább olvashat.

Részlet a Népszabadság cikkéből

"A megnyitó nem a siránkozásról szólt, hanem örömről, némi játékról és a bemutatkozásról, előadás-hirdetésről.
Igaz, egy-egy ajtón - a HoppArt és a Szputnyik folyosóján - ott díszelgett a "zárolva"-felirat. A függetlenek ugyanis már többször nyilvánosságra is hozták: tartanak attól, a minisztériumra kirótt 17 milliárd forintos zárolás érinti a megítélt működési támogatásukat. Erre utalt a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) és több kulturális szakmai szervezet levelére érkezett kulturális államtitkári válasz is: "lesznek olyan kulturális szervezetek, projektek és intézmények, amelyek a tervezett támogatásokhoz nem vagy csak részben, esetleg a tervezettnél később juthatnak hozzá". Hogy pontosan kikről van szó, azt még nem tudni, bár a zárolásról szóló kormányrendelet október 8-án jelent meg a Magyar Közlönyben. 
A kulturális államtitkárságot újra a zárolás felosztásáról és a megítélt pénz átutalásáról kérdeztük, de konkrétumot most sem tudtak mondani. A válaszból annyi derült ki: még nincs végleges információjuk. Ha lesz, akkor válaszolhatnak arra, hogy mikor kapják meg a struktúrán kívüliek a megítélt összegeket.
A legtöbb társulat egyelőre arra koncentrál, hogy a közüzemi számlákat befizesse, ha tudja, a fizetésekkel sok helyen még adósak. A Közép-Európa Táncszínház vezetője, Szögi Csaba arra vár, hogy megtudja, a megszavazott 26 millió forintból mennyi jut nekik. Ha már az összeget tisztázzák, az átutalásig hitelt vehet fel a lakására - szeretne ugyanis fizetést adni a munkatársainak. Nem először kér ilyenkormán banki kölcsönt, de korábban legalább tisztában volt a pályázati pénz nagyságával. (A kamatot saját zsebből állta.) Mivel a színháztermük befogadóképessége csekély, és a tao, a társaságiadó-jóváírással járó magáncégadomány a jegybevétel nyolcvan százalékáig vehető fel, alacsony öszszeggel kalkulálhat. 
Ha év végéig nem érkezik meg a minisztériumi pénz, az a független szcéna kilencven százalékának megszűnéséhez vezethet - mondja a FESZ alelnöke, Erős Balázs, a MU Színház művészeti vezetője. Különösen nehéz helyzetben vannak az önálló épületben dolgozó struktúrán kívüliek, mert az EMMI-én kívül nincs más működési pályázat, csak produkciós. Ráadásul a rizikós időszak most kezdődik, a fűtési szezonnal".

2

A Színház.hu-n a függetlenek eredményeiről tudósít a FESZ

A FESZ arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szövetség tagjai 2012-ben 36 hazai és nemzetközi díjat kaptak és 23 hazai és nemzetközi fesztiválon vettek részt. Erről itt értesülhetnek.

Forrás: MTI, Népszabadság, Metropol, Színház.hu, Fidelio

süti beállítások módosítása