Temesváron a Telefondoktor

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdió Termében vendégszerepel a budapesti Manna Produkció egyszemélyes komédiája, a Telefondoktor, amelyben az erdélyi közönség Göttinger Pált láthatja november 5-én

Szabó Borbála kortárs szerző művét Orosz Dénes vitte színre. Göttinger Pál korábban már dolgozott a temesvári színháztársulatával, de az ottani közönség elsősorban rendezőként ismerte meg, hiszen ő állította színpadra Vinnai András Furnitur című darabját.
Klasszikus bohózatként jellemzi a Telefondoktor című előadását Göttinger Pál, aki ezúttal színészként lép a temesvári közönség elé.

telefondoktor_n

A darab Békés Dénes harmincas éveiben járó sikeres nőgyógyászról szól, aki véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Problémái azzal kezdődnek, hogy nem mer igazat mondani, mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant, mindvégig bezárva - olvasható a színház ismertetőjében.
A vendégszereplésre november 5-én kerül sor.

MTI

süti beállítások módosítása